Lázár Ervin már túl volt egy váláson, és gyereke született egy nyári szerelemből, mire megtalálta azt, aki mellett leélhette az életét.
A Visztula galambszürke vize a őszi égboltot tükrözte vissza. A köpcös alak az óváros napsárga házai közül figyelte, ahogyan a folyó letört ágakat sodor magával. Csendben álldogált, egyik kezét zsebre tette, a másik egy összecsukott esernyő nyelére fonódott. Barátja levele járt a fejében, a levél, amiben azt írta, mind úgy hiszik, újra feleségül veszi Gabriellát. Felsóhajtott a gondolat súlya alatt, hogy valóban megtehetné, pontosabban megtehette volna, és mintha a néma házak alatt álldogáló alak centimétereket zsugorodott volna. Talán tényleg feleségül venné, ha nem egy másik nőtől születne gyereke.
A pécsi balerina
Lázár Ervin a húszas éveit Pécsett töltötte. Itt írta meg első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánokat egy hokedlin, szerény, Felsőhavi utca 9. alatti albérletében. Itt verődött össze barátaival és kedves ismerőseivel a Nádor kávéházban. Itt indult újságírói karrierje az Esti Pécsi Naplónál. És itt ismerte meg első feleségét, Stimácz Gabriellát.
A tizenkilenc éves lány a Pécsi Balett szólótáncosa volt, és Lázár Ervin interjút készített vele, amikor először találkoztak 1960 decemberében. Egy évvel később, 1961. szeptember 13-án házasodtak össze. „(...) belenősültem a Pécsi Balettbe, tehát az egész Pécsi Színházzal eleven kapcsolatom volt” – jegyezte meg később az író. Gabriella a múzsájává vált, róla nevezte el készülő regényének egyik főszereplőjét is, akit szintén Gabriellának hívtak és szépen tudott táncolni.
Első közös éveik egymás és a világ boldog felfedezésével teltek. Gabriella németországi turnéjáról egy Opellel tért haza, amit a pár Jakabnak nevezett el. Az autó számukra a szabadságot jelentette, 1964-ben ezzel az Opellel vágtak neki a világnak. Eljutottak Kufsteinbe, Zürichbe, Párizsba, Marseille-be, Genovába, Milánóba, Veronába és Velencébe. Házasságuk legszebb időszakát élték.
Együtt, mégis külön
Lázár 1965 tavaszán állást kapott az Élet és Irodalomnál – tördelőszerkesztő lett –, ezért Budapestre kellett költöznie. Eleinte Gabriella szüleinél lakott, később húgához, Zsuzsannához költözött, a hétvégéket pedig feleségénél töltötte, de a kapcsolatuk végül nem állta ki a távolság próbáját. Hat évvel azután, hogy kimondták a boldogító igent, elváltak. Ennek ellenére nem szakadt meg a kapcsolatuk, szeretettel gondoltak egymásra, amit jól mutat, hogy Gabriella a Lázár Ervinné nevet exférje kérésére megtartotta.
Barátaik sokáig úgy hitték, ismét egymásra találhatnak. „Azt csiripelik, hogy feleségül akarod venni a feleséged s a fővárosba költözni vele. Nem is tehetnél jobbat” – írta levelében Lengyel Péter Lázárnak. Úgy tűnt, elkapkodták a válást, mégsem házasodtak össze újra.
Egy új vég, egy új kezdet
1968 nyarán Lázár Ervin ismét szerelembe esett. A románc rövid ideig tartott, még ősszel szakított Király Erzsébettel. Erzsébet remélte, hogy ennek ellenére lehet közös jövőjük, de ő is tudta, hogy kettejük kapcsolata véget ért. „Nem mondhatom, hogy nem akarlak elveszíteni, sohasem voltál az enyém, csak végtelen másodpercekre” – írta egy levélben születendő gyermeke apjának.
Lázár 1968 októberétől 1969 márciusáig ösztöndíjasként élt Varsóban. A szakítás és a távolság ellenére azonban izgatottan várta kislánya érkezését, aki 1969. február 27-én született. Nevét – Zsófia – a boldog apa választotta. Amikor meghallotta az örömhírt, boldogságában felírta a Willowa utca 6. szám alatt található, második emeleti lakása falára: „Éljen Zsófia!”. Miután márciusban visszatért Magyarországra, foglalkoztatta a házasság gondolata, de végül sosem került sor a lánykérésre.
Az író hamarosan családot alapított. Feleségül vette az újságíró Vathy Zsuzsannát – Vacskamati ihletőjét –, közös gyerekeik születtek. „Révbe értél, családod van, igazán nem irigylem tőled...” – írta neki Erzsébet. – Nem ők vettek el téged.” Lázár jó kapcsolatot ápolt elsőszülött lányával, élete utolsó könyvét, a Bogármesét vele együtt írta. Erzsébettel 2006 májusában, a kötet bemutatóján találkozott utoljára.
