Nagy klasszikusról van szó, örökké kedvelt film, amiben az alábbi mondat hangzik el.
hirdetés
A nagy kérdés, hogy ezt ki mondja kinek, és milyen helyzetben? Megbocsátásért esedező szerelmes? Új esélyért hadakozó katona? Mi történt a háttérben? Árulás, megbántás, netán félreértés? De az is lehet, hogy valami egészen más! A képen látható bolygó talán egy hangyányi segítséget ad.
hirdetés
Indulhat a kvíz
1 kérdéses játék
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: 2001: Űrodüsszeia
Eddig /1
találat - ez %
1. kérdés
Nos, melyik film lesz a megoldás?
Csalóka volt a feladvány, hiszen az idézet a HAL 9000-es fedélzeti számítógép „szájából” származik a 2001: Űrodüsszeia című filmből. Éppen ez is jelzi, hogy az 1968-as Stanley Kubrick-sci-fi mennyire meghaladta korát. Akkoriban ugyanis még nem volt a komolyan vehető tudományos fantasztikum szerves része az olyan szintű mesterséges intelligencia, mint a HAL 9000-es. Arthur C. Clarke és Kubrick gyermeke, a 2001 ugyanakkor tele van olyan elemmel, ami erősen meghatározta a műfaj jövőjét, és ezen túl pedig kitekintett a jövőbe, merthogy a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépek a mai világunkban körbevesznek: még ha nem is egy Jupiterre tartó expedíció során, hanem otthon a nappaliban vagy a telefonunkban. Persze azt sem látták előre az alkotók, hogy a hasonló technológia egyszer majd elfér akár a zsebünkben, vagy egy karórában, hiszen HAL központja szobányi méretű. Ennek érdekessége viszont az, hogy Kubrick eredetileg az IBM nevét és logóját szerette volna használni a filmben, a cég azonban elutasította ezt a történetben való negatív megjelenítése miatt (a számítógép ugye meghibásodik). A rendező egyszerűen csak fogta az ábécét, és ugrott egyet: így lett az előző betűkből HAL. Mendemondák persze keringenek arról, hogy utólag – a film sikere után – az IBM megtiszteltetésnek vette a fedélzeti számítógép rájuk való utalását.
Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.
Online befektetési csalással próbáltak kifosztani egy idős férfit, a bank biztonsági rendszere az utolsó pillanatban akadályozta meg a nagyobb veszteséget.
A magnézium az egyik legismertebb étrend-kiegészítő, mégsem mindegy, milyen formában szedjük. Más típus lehet ideális sportolás közbeni izomgörcsre, stresszes időszakban, alvásproblémák esetén vagy általános pótlásra. De vajon tényleg mindenkinek szüksége van rá, elég lehet-e a kiegyensúlyozott étrend, és mikor érdemes orvoshoz fordulni?
Mogyoródon is felütötte a fejét az afrikai sertéspestis, mely az adatok alapján dél felé terjed. Az érintett vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánították. A házisertés állomány egyelőre nem érintett.
Ahhoz, hogy az ágyneműink és törölközőink igazán puhák legyenek, nincs feltétlenül szükségünk öblítőre. Egy egyszerű konyhai szer, a citromsav segíthet felfrissíteni a textíliákat, ráadásul elég belőle két teáskanálnyi a mosáshoz.
Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?
Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.
A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.
Az 19. század közepe óta lényegében változatlan az élet Niihau szigetén. A Tiltott sziget nagy részére egyáltalán nem engednek be kívülállókat: ez volt a feltétel, amivel a hawaii király 1864-ben eladta birodalma egy darabját a Sinclair családnak.
Hófehér falak, türkizkék tenger és egy burjánzó botanikus kert – a Miramare-kastély Trieszt ékköve, amely első látásra maga a paradicsom. Ám a festői kulisszák mögött egy sötét legenda húzódik meg: a helyiek szerint a palota elátkozott, és minden lakójára tragédiát hozott.
A nagymamák kedvenc időtöltésére hajlamosan vagyunk úgy tekinteni, mint csupán egy békés hobbira, amely kellemesen kitölti a délutánokat. Pedig a kötés ennél jóval többről is szól.
Egy forgalomfigyelő kamera rögzítette, ahogy az M7-es autópályán, terelésnél koccan össze egy személyautó és egy kamion. A baleset alacsony tempónál történt, mégis jól mutatja, mennyire veszélyes, ha valaki egy nagy jármű holtteréből próbál besorolni.
Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.
Az utóbbi években egyre többször hallhattuk, hogy a klímaváltozás miatt a kukorica termesztése Magyarországon hamarosan lehetetlenné válhat, a sokkoló előrejelzések szerint ugyanis az Alföld jelentős része már néhány évtizeden belül alkalmatlan lesz a kukorica termesztésére.
Vajon tudod, hogy melyik hegycsúcs van a legmesszebb a föld középpontjától, vagy hogy hol található az a hely, ahol semmi sem tud életben maradni az extrém szárazság miatt?
Fokozott óvatosságra intik a hatóságok a nyaralókat Görögországban, ahol bűnözői csoportok fejlett technológiával, a hatalmas feketepiaci kereslet miatt legalább 15 nagy teljesítményű Ford Ranger Raptor modellt loptak el a parkolókból az elmúlt három hónapban.
Egy év alatt átlagosan 1,2 százalékkal emelkedtek a gyerekek által gyakran vásárolt termékek árai. Van, ami olcsóbb lett, de a hamburger ára nagyot nőtt.
Több mint 2500 ezer panasz érkezett tavaly a fogyasztóvédelemhez a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatban, a legtöbb beadvány a villanyszámlákat érintette.