Az oly sokra becsült kék királyi vagy nemesi vér, amit senki idegen génállománya nem mocskolhatott be, genetikai rémálomhoz vezetett az udvarokban. Őrült, de minimum labilis, beszédképtelen, vérzékeny, vagy más deformitásokkal élő uralkodók kerültek a trónra, csak mert szüleik és nagyszüleik szó szerint vették, hogy minden maradjon a családon belül.
A vérvonal tisztaságának megőrzése legalább olyan fontos volt az uralkodók és a nemesek között, mint ma a fajtatiszta állatok kiállítási versenyén. Így volt esélyük elkülönülni az „alantas” néptől, de ami még fontosabb, egyben tartani a családi vagyont és az uradalmakat. Ám az emberi testben – az állatokhoz vagy növényekhez hasonlóan – következményei vannak a rokonok közti szaporodásnak, minél hosszabb ideje tart a folyamat, annál inkább.
Már Kleopátra is…
A belterjesség nem a modern kor találmánya, már az ókori Egyiptomban is közeli rokonok kötöttek házasságot. Osiris a testvérét, Isist vette nőül, míg Tutanhamon fáraó szülei is testvérek voltak. Maga a fiatal fáraó is saját lánytestvérével kötött házasságot, aminek következményeként a legtöbb gyermekük holtan született, vagy olyan súlyos betegséggel, hogy még kiskorában elhunyt. A leckéből senki sem tanult, Kleopátrát, Egyiptom királynőjét apjuk halála után (aki szintén testvérét vette feleségül) saját öccséhez, XIII. Ptolemaioszhoz adták hozzá, hogy az istenektől származó vér be ne szennyeződjön. Gyermekük szerencsére nem született, Kleopátra inkább Caesarnak és Marcus Antoniusnak szült utódokat.
A Habsburgok telhetetlensége a kihalásukat okozta
Az uralkodó osztály már a kezdetektől belterjes házasságokat kötött, a Habsburg-család azonban olyan szinten tökélyre fejlesztette ezt a tudományt, hogy végül az egész spanyol águk emiatt halt ki. A család tagjai a 16. század elejére addig házasodtak politikai okokból, amíg Európa legbefolyásosabb uralkodói családjává nem váltak. A birodalmat két ágon kormányozták, a spanyol Habsburgok az itáliai, spanyol, németalföldi és tengerentúli birtokokat igazgatták, míg az osztrákoknak jutott a császári cím a Duna-menti királyságokkal.
Minket most a spanyol ág érdekel, amelyet már eleve I. (Szép) Fülöp és Őrült Johanna alapítottak. Már a génjeik 2,5 százaléka közös ősöktől származott, s minden uralkodásra tervezett leszármazottjuk belterjes házasságokat kötött, ami végül végzetes genetikai betegségeket okozott. Az egy dolog, hogy az összes rokonnak előreugró Habsburg-állkapcsa volt, a lappangó hibás gének egyre gyakrabban törtek utat maguknak. A megszülető gyermekek nagyon hamar életüket vesztették, vagy ha meg is maradtak, egyre szörnyűbb állapotban tehették csak meg. A legmegrázóbb példát II. Károly szolgáltatta, akinek génkészlete 200 évnyi belházasság után olyan mértékben belterjes volt, ami akkor sem alakul ki, ha édestestvérek nemzenek gyermeket.
Az uralkodó számtalan egészségügyi problémával küszködött, alacsony növésű volt, 8 évesen tanult csak meg járni, de utána is sokszor elesett, hatalmas állkapcsa mellett alig tudott beszélni, cserébe viszont nyáladzott, de ami igazán a dinasztia végét jelentette: képtelen volt utódot nemzeni. Vele halt ki a spanyol Habsburg-ág, míg az osztrák a csak lányokat nemző VI. Károly császár uralkodása végéig bírta: 1740-ben elméletben kihalt az az ág is, de lényegében Károly lánya, Mária Terézia génkészletében, a Habsburg–Lotaringiai-házban tovább folytatódott.
Viktória királynőtől érkezett a vérzékenység a Romanovokhoz
III. György, az elmebeteg király leszármazottjaként élt IV. Vilmos, aki mint Viktória angol királynő apja vonult be a történelembe. Mivel 51 éves volt, amikor nemzette, elképzelhető, hogy kora miatt Viktória tőle örökölte a vérzékenységi hajlamot, majd hozzáment unokatestvéréhez, Albert herceghez, és három gyermeke örökölte, illetve két lánya tovább is örökítette a hibás gént. A leghíresebb rokonként Viktória királynő unokáját, Hessen–Darmstadti Alexandrát tartjuk számon, aki feleségül ment II. Miklós orosz cárhoz. Egyetlen fiuk, Alekszej Nyikolajevics nagyherceg nagyanyjától, illetve anyjától örökölte a vérzékenységet hordozó gént, ami a trón várományosaként különösen nehéz helyzetet eredményezett. A beteges fiú nem érhette meg a felnőttkort, 13 éves korában, 1918-ban a teljes Romanov-családdal együtt a forradalmárok őt is kivégezték.
Viktória királynő szerteágazó génkészletét napjainkban is megcsodálhatjuk: II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg mindketten az ő leszármazottjai, és harmadunokatestvérekként házasok.
Sissi és a vérfertőző kapcsolatok
Sissi, azaz Erzsébet osztrák császárné, magyar és cseh királyné maga is megküzdött a belterjes házasságok gyötrelmeivel. Szülei unokatestvérek voltak, amelynek következtében a királyné lelki problémákkal és evési zavarokkal küszködött. Ennek ellenére ő is unokatestvérét, a Habsburg–Lotaringiai-házból származó Ferenc Józsefet választotta házastársául, akivel olyan közeli rokonságban álltak, hogy pápai engedélyt kellett kérniük a frigy megkötéséhez. Négy gyermekük született, a legidősebb, Zsófia korán meghalt tífuszban, az egyetlen fiú, Rudolf egy leánygyermeket, Erzsébet Mária főhercegnőt hátrahagyva 30 éves korában öngyilkos lett. Gizella hosszú életet élt, és Lipót bajor királyi herceg feleségeként – másodfokú unokatestvérek voltak, de ezt már megszokhattuk – négy gyermeket hagyott hátra. Mária Valéria, a negyedik gyermek a budai Várban született, néhány évig magyar dajka mellett nevelkedett a gödöllői kastélyban, és Ferenc Szalvátor főherceghez – harmadfokú unokatestvéréhez – feleségül menve címzetes toszkánai hercegné lett. Összesen tíz gyermeket szült.
Nem, még nincs vége
Az utolsó, nagy nyilvánosságot kapott belterjes házasságot 2012-ben kötötték a százezer lakosú Tongán. A kis szigetekből álló óceániai királyság trónörököse, a király idősebb fia, Tupouto'a Ulukalala herceg vette el unokatestvérét. A mélyen vallásos országban ez sokakban váltott ki nemtetszést, az anyakirálynő és a herceg nagynénje sem jelent meg a ceremónián. Ugyanakkor a család többi tagja vígan ünnepelte a királyság megerősödését, a vérvonal megőrzését, s nem háborodtak fel, hiszen évszázadok óta ez a szokás a szigetországban.
