A filmtörténelem 5 legkedvesebb kutyás storyja

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szerettük Mundruczó Kornél kutyáit, a Marleyt, Beethovent és persze Tom Hanks szerencsétlenkédesét is. Kutyás filmek best of!

Május 3-án, azaz ma kerül a hazai mozikba korunk egyik legjobban hájpolt rendezőjének, Wes Andersonnak az újabb kasszasiker-gyanús munkája, a Kutyák szigete (Isle of Dogs). Ezen felbuzdulva összeszedtünk pár olyan szerethető filmet, melyeknek kutyák a főszereplői. Már mutatjuk is kedvenceinket ebben a hatásvadász kategóriában!

Amit a Kutyák szigetéről tudni érdemes

A kritikusok szerint borítékolhatóan bomba lesz az új Wes Anderson animáció, melyben a rendező a tőle megszokott sajátos stílusban festi le a távol-keleti világot. Emlékeztek, legutóbbi, négy évvel ezelőtti filmjében, a Grand Budapest Hotelben a közép-európai múltat igyekezett feldolgozni.

A Vanity Fair szerint Anderson ezúttal a tőle megszokott jellemábrázolás helyett inkább a társadalomábrázolásra helyezte a hangsúlyt (ami egyértelműen mérföldkőnek számít a rendező munkásságában), míg mások inkább westernfilmbe illő jeleneteket véltek felfedezni benne. A szereposztás persze most is parádés: a kutyák és emberek hangján olyan sztárok szólalnak meg, mint például Bill Murray, Tilda Swinton, Harvey Keitel, Scarlett Johansson, Frances McDormand vagy Yoko Ono - aki egy Yoko Ono nevű tudósnak kölcsönzi a hangját.

Mundruczó Kornél és a kutyák

Anderson és a magyar rendező filmje között akár párhuzamot is vonhatnánk, mivel a Wikipedia szerint a Fehér Isten a kutyák mint elnyomott kisebbség, és a magukat felsőbbrendűnek tartó emberek mint többség hatalma elleni, a világ végét elhozó harcról szól. A különös hangvételű filmet külföldön is jól fogadták: 2014-ben megnyerte az Un Certain Regard kategória fődíját a cannes-i filmfesztiválon, majd 2015-ben a legjobb idegen nyelvű kategóriában Oscar-díjra is jelölték. A forgatás alatt egyébként 300 kutyát vetettek be a készítők.

Kötelező klasszikus: a 101 kiskutya

A Dodie Smith regényén (The Hundred and One Dalmatians) alapuló sztoriból 1961-ben Disney rajzfilm, majd 1997-ben mozifilm is készült Glenn Close és Jeff Daniels főszereplésével. A történet hősei két dalmata, Pongo és Perdita, akiknek kölykeit Szörnyella de Frász megkísérli megvenni, majd ezt követően elrabolni, hogy szőrmebundát készítsenek belőlük.

Sztárpáros a Marley és én című filmben

A film rendezője jól döntött, mikor a produkciókhoz olyan nagyágyúkat szerződtetett le, mint Jennifer Aniston és Owen Wilson. Ők természetesen egy párt alakítanak a filmben, ami azonnal kasszasiker lett az Egyesült Államokban és Kanadában. A sztori egy fiatal párról szól, akik befogadják Marleyt, a szófogadatlan, zsemleszínű labrador retrievert, és hamar kiderül, hogy ez a kutya bizony megnyerné a “világ legrosszabb kutyájának” járó díjat is.

A 90-es évek Marley kutyája, Beethoven

Az 1992-ben forgatott, bernáthegyi kutya kalandjait bemutató film akkora siker volt, hogy a mozit még öt másik követte, majd egy sorozatot is készítettek belőle. A kutya azért kapja családjától a Beethoven nevet, mert kölyökkorában állítólag érdeklődést mutatott a zeneszerző zseni zongoradarabjai iránt. De gyorsan megnő, és őrületbe kergeti a rendmániás családfőt.

Tom Hanks kutyás filmje, az Egyik kopó másik eb

Az 1989-as kalandfilm hatására a Mentalfloss szerint ugrásszerűen megnőtt a kereslet a bordeux-i kutyákra az állatpiacon. Az alapsztori annyiban hasonlít a fent említett Beethovenhez, hogy a főszereplő rendőr (Tom Hanks) hasonlóképpen rendmániás, mint a bernáthegyi-tulaj kertvárosi családapa. A film vége persze happy end: kutya és újdonsült gazdája összebarátkoznak egymással.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.