Katalin hercegné nem veszi fel kétszer ugyanazt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azért fest mindig olyan makulátlannak, mert a kényes, világos ruhákból és cipőkből inkább beraktároz, minthogy tisztítóba vigye.

Azt már tudjuk, hogy miért van mindig táska Katalin kezében, Rochelle White divatszakértő a napokban rávilágított arra, hogy a hercegné a többször elsütött ruhákban és cipőkben is úgy fest, mintha skatulyából húzták volna ki, ennek pedig az az oka, kedvenc darabjait hajlandó akár kétszer-háromszor is beszerezni a tökéletes megjelenés érdekében. Ennek tudatában a hercegné talán nem is olyan takarékos, mint amilyennek olykor mutatja magát, bár nem hétpecsétes titok az sem, hogy csak a tavalyi évben 64 millió forintot tapsolt el dizájnercuccokra. 

Az öltöztető szerint könnyen tűnhet úgy, hogy ugyanazokat a régi darabokat viseli, de valójában több ugyanolyan cipő és ruhadarab is sorakozhat a szekrényében.

Fotó: Getty Images

Ezért lehet az, hogy a jól ismert krémszínű Alexander McQueen kabátruha mindig vadonat újnak tűnik annak ellenére, hogy már három alkalommal viselte (például Charlotte hercegnő keresztelőjén vagy a nyáron Belgiumban), de az általa preferált nude színű körömcipők talpáról is enni lehetne még akkor is, ha már tucatszor láttuk rajta azt - írja a Daily Mail.

“A hasított bőr cipőket nehéz tisztán tartani, tehát egyszerűbb, ha van belőle pár tartalékban, nem?” – magyarázza Rochelle White, aki szerint a cambridge-i hercegné szereti a makulátlan, egyszerű megjelenést, ebbe az elképzelésbe pedig semmilyen formában nem illenek bele a koszos cipők, ezért valószínűleg inkább beszerez párat ugyanabból.

Fotó: Getty Images

A stylist szerint Katalin hercegné szereti az egyszerre kényelmes és elegáns ruhákat, de mivel ezek általában pasztell és fehér színűek,ezért könnyen is koszolódnak. És bár valószínűleg megengedheti magának a száraz tisztítás árát, egy-egy ruhából mégis célszerűbb újat beszerezni, főleg ami olyan viszontagságoknak van kitéve, mint a királyi fogadások, derbik vagy kerti partik, ahonnan nem nehéz vörösborral vagy csokitortával összemaszatolva távozni, főleg ha két gyerek is szaladgál körülöttünk. A drága, kényes anyagok és a Rupert Sanderson féle világos cipők pedig nem bírják a gyűrődést, mi pedig már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy vajon hol kötnek ki azok a luxuscuccok, amik már nem szalonképesek a hercegné számára.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.