December 27-e még mindig a vásárlás ünnepe

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Zara maga a pokol, a többieknél meg már hetek óta tart a leárazás. Van értelme holnap plázában tolongani? Nézze meg!

Bár még sehol nem vagyunk Nyugat-Európa "boxing day" című őrületéhez képest - mely során idén a britek 23%-a vette bele magát a vásárlásba -, azért aki jót akar magának, az otthon marad két ünnep között és nem tolong különböző plázákban abban bízva, hogy kifog valami visszautasíthatatlan ajánlatot. A ruhaboltok körülbelül fele már karácsony előtt elkezdte a leárazást (ami azért durva, mert a szerencsétlen utolsó pillanatban vásárlóknak nem csak a szokásos karácsony előtti tömeggel kellett megküzdeniük, hanem a leárazásmánisáokkal is), így sok meglepetést most nem tartogatott december 27-e.

Azért persze akadtak bőven olyan üzletek, ahol csak mától lehet olcsóbban megvásárolni a 2016-os téli ruhákat: péládul az Inditex összes boltjában, értsd Zara, Bershka, Pull and Bear, Stradivarius, Oysho, de több helyen is csak most került ki az 50%-os akciót hirdető tábla, azaz nőtt a kedvezmények mértéke. Mi a Váci utcát jártuk be 27-én, egyrészt azért, mert levegősebb, mint egy pláza, másrészt mert sok ruhaüzletnek itt a legszélesebb a kínálata.

H&M

A svéd márka már több mint 2 hete szórja ki leárazva a kollekciója egy részét, az árak pedig boltonként változnak: a Váci1-ben például láttunk olyan bombert teljes áron, ami a WestEndben már hetek óta alig párezer forint. De hát ilyen az élet. Vannak érdekes kabátok féláron, de olyan igazán szupert nem láttunk - mondjuk cserébe tényleg 5-10 ezer forint volt egy-egy darab ára, ami elég alacsony kabátviszonylatban. Itt is vannak bőven bomberek 3-4 ezerért, ingek is ugyanennyiért állnak sorba és pár jobb pulóvert is ki lehet fogni, de elég sok az inkább viccesen érdekes darab, mint a viccesen menő. Nézze meg a galériában!

Galéria ikon

43

H&M: a Gucci hatás nem hozta meg a kívánt sikert, így ez a cicás pulcsi már csak 3500 forint.
Galéria: Boxing day magyar módra
Fotó: divany.hu

Bershka

Mondjuk ha már a H&M-ben túl soknak találtuk a rossz viccet, nem is értjük, mit kerestünk a Bershkában. A rózsaszín, fémes műbőr dzseki egyébként elég szórakoztató és a tigriscsíkos ing se borzalom, így Szilveszter közeledtével, de a Bershkára kiemelten igaz, hogy mindig fel kell próbálni, amit meg akarunk venni, akkor is, ha a sötét, rendetlen próbafülke kifejezetten taszít, mert felvéve mindig máshogy áll adott darab, mint ahogy elképzeltük.

Az Inditex boltok különlegessége, hogy ha szezon közepén kinéz valamit és két héttel később visszamegy érte az üzeltbe, nem fogja megtalálni adott darabot. Esetleg a raktárból sikerül kikérni, ha jó eladót fog ki, de esélyesebb, hogy az ember el is felejti, mit nézett ki. Furcsa, de ezek a ruhák leárazáskor kerülnek ismét elő, az eredeti árnál olcsóbban: nyilván azért csinálják ezt a cégek, hogy ráneveljék az embert, hogy azonnal vegye meg, ami tetszik, különben eltűnik, de nem csinálják valami jól, hisz egy idő után mindenki megtanulja, hogy ne is keresgélje teljes áron, ami tetszik, úgyis megjelenik majd leárazva. Most is ez történt több ruhával is, szóval ha önnek is vannak ilyen kedvencei, érdemes nyakába venni a várost, hátha megkapja őket olcsóbban.

Galéria ikon

43

Bershka: Az ősz nagy trendje volt a fémes (mű)bőrdzseki. Még most is 9995 forintba kerül.
Galéria: Boxing day magyar módra
Fotó: divany.hu

CCC

Ha már Váci utca és leárazás, benéztünk a lengyel cipőkereskedés legnagyobbként hirdetett boltjába is, mely a korábi H&M helyére költözött be a Vörösmarty térre. Egyelőre kcisit nagynak tűnik a bolt a kínálathoz kéepst, de tuti hamar be fogják lakni. Sok a fekete bokacsizma és a 10%-os akció. A földszinten például szinte mindent 10% kedvezménnyel kínálnak, ami baromi kevés, ha megnézzük a szomszéd boltok kínálatát, az emeleten van pár 50-70%-kal leárazott lábbeli is, de azok nem véletlenül maradhattak meg. Nem túl szépek, na. De nézze meg inkább a galériában, körülbelül mire számítson, ah cipőért indul a belvárosba. Jó pont, hogy nagyon kényelmesen lehet próbálgatni és 27-én délelőtt még tömeg sem volt. 

Galéria ikon

43

CCC: a lengyel cipőkereskedő-óriás beköltözött a Vörösmarty téri H&M hűlt helyére. Minden tele van a hirdetéseikkel.
Galéria: Boxing day magyar módra
Fotó: divany.hu

Zara

Valószínűleg azért is tűnt elviselhetetlenül zsúfoltnak a Zara, mert a kényelmesen lötyögős CCC-ből mentünk át: már az ajtóból majdnem kifordultunk. Csak a szokásos, ruhák a földön, tízméteres sorok, egymást feszt félretologató emberek, terem közepén öltözködő nők, és párezer forintnyi kedvezmény. Van pár cipő és kabát, ami tényleg akár 7-10 ezer forinttal olcsóbb, mint karácsony előtt, de jellemzőbb a 2 ezer forintos kedvezmény. A kínálat hatalmas, nagyon színes, de szinte semmit nem lehet megtalálni: nézegesse át a honlapot, aztán menjen el egy boltba és próbálja megkeresni: sok sikert! Az eladók viszont annak ellenére nagyon kedvesek, hogy egyszerre 3 ember kérdezgeti őket hat különböző ruháról, miközben egy hetedik félének a feltöltését végzik. 

Ha már honlap: én inkább azt ajánlom, hogy rendelje meg online, ami nagyon tetszik, megspórol egy csomó sorban állást és keresgélést. Mivel a próbafülkékhez vezető sort nem vártuk végig, így alábbi galériában csak megpróbáljuk szemléltetni, milyen érzés 27-én a Zarába menni: kicsit a Sziget-fesztivál kajasorára emlékeztet. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a nagyon hosszúnak tűnő kasszához álló sort simán letudtunk 7 perc alatt.

Galéria ikon

43

Zara: december 27-e dél körül egyedül itt taposták egymás sarkát.
Galéria: Boxing day magyar módra
Fotó: divany.hu

Reserved

Szokatlan, de a Reserved tényleg rendes kedvezményeket ad már a leárazás elején: korábban mindig ez a bolt árazott le a leglassabban és legkisebb mértékben. Szoknyáért abszolút érdemes ide jönni, mert 4 ezer forintért nagyon szépek vannak (most még kis méretben is), illetve ki lehet fgni aranyos pólókat és csinos ingeket. A blúzok közt túlsúlyban vannak a poliészerből készültek, melyeket nem a legkellemesebb viselni, de ez máshol sincs nagyon másként.

Galéria ikon

43

Reserved: Itt 5995 forint most egy sötétkék bársonybomber. Leárazás előtt 4000 forinttal volt több az ára.
Galéria: Boxing day magyar módra
Fotó: divany.hu

Mango 

A spanyol cég elkezdte már karácsony előtt a leárazást, és ők nem is vitték lejjebb azóta az árakat: azért körülnézttünk, de főként Szilveszterre való ruhákat találtunk, melyeket külön cikkben fog megtalálni. Kabátért egyébkjént még érdemes a Mangóba jönni, bár a legjobbakból már most sincs méret, illetve a táskakollekció is megér egy misét, nagyon jó bőrtáskákat lehet kapni 10-13 ezer forint körül. És itt is megvan az online rendelés lehetősége, szóval ha elkerülné a tolongást, vásároljon otthonról!

Galéria ikon

43

Mango: 10 ezer forintot engdtek ennek a hímzett bombernek az árából. így most 9995 forintba kerül.
Galéria: Boxing day magyar módra
Fotó: divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.