Mostanra menő lett a tapétával összeöltözni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ne persze nem úgy, mint a mémmé váló hölgy. A szokatlan, de annál szórakoztatóbb trend a felnőttek és a gyerekek körében is hódít.

Bizonyára emlékeznek még arra a nőre, aki pár hónappal ezelőtt véletlenül vagy direkt, de összeöltözött a hotel folyosójának falával. Vélhetően nem az ő hatására, de a tavaszi-nyári szezonban több márka feldolgozta a témát és piacra dobta a tapétával vagy a szoba falával megegyező mintájú ruhakollekcióját.

A japán Suminagashi és Ebru, valamint a török művészetekből inspirálódó Calico Wall Paper például a brooklyni Print All Over Me és a Sword-Smith márkákkal fogott össze és létrehozott egy kiegészítőket is tartalmazó, limitált szériás női és férfi kollekciót, melynek lényege, hogy a Calico által tervezett tapétán vagy párnahuzaton megjelenő minták visszaköszönnek a ruhákon is – írja a Designmilk.com.

Az ötlet egyedi, ráadásul a tervezők érezhetően nem az elvontságra, hanem inkább az eladhatóságra koncentráltak a készítés során. A hétköznapiasra sikerült márványmintás és arany fröccsöntött kollekcióban 95 dollárba, 26 ezer forintba kerül egy baseball sapka, egy arany-fehér mintás pólóért 165 dollárt, azaz 45 ezer forintot, míg egy táskáért 98 dollárt, 27 ezer forintot kérnek a webáruházban.

Galéria ikon

11

Galéria: Tapétával harmonizáló ruhák
Fotó: swords-smith.com

A tapétához öltözős hullám Európában is hódít, itt a legendás lakberendezési áruház, a Little House of Hackney és a spanyol La Coqueta készítettek olyan kollekciót, melyeknél a gyerekruhák és kiegészítők pálmafás vagy virágos mintái megegyeznek a tapéta nyomatával. “Örülünk annak, hogy a House of Hackney ikonikus mintáit láthatjuk viszont a mi klasszikus és időtlen termékeinken" – mondja a La Coqueta Kids alapítója, Celia Muñoz, aki szerint az ügyfelek is jól fogadták, hogy a márka egy kis kelet-londoni stílussal keverte megszokott ruhadarabjait.

Az F. A. Voysey munkássága ihlette kollekciót 12 hónapos kortól 6 éves korig ajánlják a tervezők, így reméljük, hogy hamarosan György hercegen vagy húgán, Charlotte hercegnőn is feltűnik egy-egy múlt századi hangulatot idéző darab. Egy pálmafás ruháért 69 fontot, 28 ezer forintot, egy sapkáért 25 fontot, 10 ezer forintot kérnek az üzletekben, pálmafás párnát vagy tányért pedig ide kattintva körülbelül dupla ennyiért választhat a ruhákhoz.

Galéria ikon

11

Galéria: Tapétával harmonizáló ruhák
Fotó: lacoquetakids.com

Mindeközben egy újabb típusú együttműködés alakult ki a House of Holland divatház és a Habitat lakberendezési márka között – írja a WGSN. A brit ruhatervező, Henry Holland tapéta,- és lakástextilmintákat tervezett a bolthálózatnak. A mintákat Hunter S. Thompson inspirálta (mint oly sokmindent a szezonban) a végerdmény elképesztően jó lett. Szóval ha nem akar ön a tapétához öltözni, akkor fordíthat a dolgon és igazíthatja a tapétát a ruhájához!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.