A ruhaüzletekben is újra vásárolhat ám vasárnap!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbb ruhabolt már 17-én kinyitott, ha kattint, azt is megtudhatja, mi lesz nyitva 24-én!

Arról folyamatosan beszámolunk, hogy miként alakul az áruházak vasárnapi, de a tavaly márciusban hozott boltzártörvény egy héttel ezelőtti eltörlése nem csak ezeket érintette. Mivel 17-én össze-vissza voltak nyitva a ruhaüzletek, ezért arra gondoltunk, körbekérdezünk a divatcégeknél, hogy miként tartanak nyitva ezek után.

Van egy jó hírünk: az általunk megkérdezettek közül mindegyik és az összes boltjával várja azokat, akiknek vasárnap van kedvük, idejük vagy energiát ruhát venni. Hogy kiket interjúvoltunk meg? Első körben a H&M-et és az Inditex-csoportba tartozóakat, azaz a Bershkát, a Pull&Beart, a Massimo Duttit, a Zarát, a Stradivariust, a Zara Home-ot és az Oyshót. Ha egyébként ki sem kelne az ágyból a hét utolsó napján, az sem baj: az Inditexből ugyanis március közepe óta már házhoz is rendelheti a termékeket, a H&M-ből meg már sokkal régebb óta.

Fotó: Dan Kitwood / Europress / Getty

Ha szeretne, Springfieldbe is mehet, ugyanis az üzlet az előző rendszerről (csütörtök-péntek-szombaton hosszított nyitva tartás) visszaállt arra, hogy minden boltját nyitva tartja vasárnap 10 és 18 (illetve 19) óra között. A Women's Secret nyitva tartása ugyanolyan lesz, mint a Springfieldé, már április 17-e vasárnap is nyitva voltak, továbbá a Promodba is mehet, ők is kinyitnak.

Ha nem ezeket a boltokat keresné fel, akkor érdemes telefonon érdeklődni a nyitva tartásról vagy megnézni a bevásárlóközpontok honlapját. Az Allee és az Aréna Plaza oldalán például azt írják, minden üzlet nyitva lesz, a Duna Plaza vasárnapi nyitva tartásánál azt írják, "egyedi" lesz. A budapesti Árkád már múlt héten is minden üzletét kinyitotta (és erre most diszkrét felugró üzenet figyelmeztet a honlapon), a MOM Parknál viszont csak május 22-én áll vissza a rend, a most is kinyitó üzletekért ide kell kattintani. Ha viszont a Corvin Plazában hesszelne, akkor itt nézze meg előtte, hogy hova mehet egyáltalán. Szóval tutira lesz H&M és Zara, és a Mangót ugyan nem értük el, de nyitva voltak már előző vasárnap is az Allée-ban, szóval esélyes, hogy nyitva lesznek ezentúl vasárnaponként.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.