Harrison Ford elárverezi ikonikus dzsekijét

Olvasási idő kb. 1 perc

A licit most éppen 9,5 millió forintnál jár, a végösszeg pedig majd a színész lányát is meggyógyító epilepsziaközpontnak megy majd.

Ha még egyetlen percet sem látott a Csillagok háborújából, annyit biztos tud, hogy a Han Solót alakító Harrison Ford elég menő bőrdzsekit visel. Nos, a sztár úgy gondolta, egy nemes cél érdekében meglovagolja a decemberben bemutatott film utórezgéseit és elárverezi a ruhadarabot, írja a Vogue

A licit 18 ezer dollárról, azaz nagyjából 5 millió forintról indult, most 34 ezer dollárnál, azaz 9,5 millió forintnál jár (és a film iránti rajongást elnézve, valószínűleg nem is áll majd meg ennyinél). A hetedik részben látott dzsekiért kapott összeg egy, az epilepszia gyógyításának kutatására létrejött központnak megy majd.

Fotó: Lucasfilm / Northfoto

Ez annak fényében nem meglepő, hogy Ford nemrég a New York Daily-nek elmondta, a 25 éves lánya, Georgia is évekig szenvedett a betegségtől. Sokáig félrediagnosztizálták, azonban az említett központ segített neki – ezt szeretné most "meghálálni" a színész. Ha éppen nincs mire költeni a pénzét, ön is beszállhat a licitbe, méghozzá itt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.