Pasztellszínek és menő minták jönnek tavaszra

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kilenc márka itthon is elérhető tavaszi kínálatát szemlézzük: nézze meg, mit vásárolhat majd például a H&M-nél, a Gas-nél és a Calzedoniánál!

Lassan vége a leárazásoknak – na jó, egyelőre nagyon lassan – és végre már színes, vidám tavaszi ruhák közül válogathatunk. Hogy pontosan mik közül, megnézheti a folytatásban a Gas-től a H&M-en át az Intimissimiig!

H&M: fényűzés és Miami

A H&M Studio 2015-ös tavaszi-nyári kollekciója a fényűzés, a napsütés, valamint Miami és Palm Springs jegyében született: ennek eredménye egy csomó pizsamaszerű szett és a feltűnő flamingós minták. A kollekció március 12-től lesz kapható a világon több mint 200 üzletben, Pesten a Vörösmarty téren lesz érdemes nézelődni. Hogy hozzánk mi jut el és mennyi, az kérdés – a téli Studio kollekció darabjaira is vadászni kellett, de több dolog egyáltalán nem volt kapható.

"Imádom a 2015-ös tavaszi/nyári kollekció könnyed fényűzését . A pizsamák könnyen viselhetők és nagyszerűen néznek ki, különösen magas sarkú lábbelikkel. Az egész a napsütésben való szórakozásról és az azutáni éjjeli bulizásról szól" – mondta Ann-Sofie Johansson, a H&M New Development osztályának vezető tervezője, de mi mást is mondhatott volna saját munkájáról?

Galéria ikon

14

Nagy kedvencünk a flamingós blézer-kimonó átmenet, 34990 forintba fog kerülni.
Galéria: H&M 2015 tavasz-nyár
Fotó: Dívány / Dívány

Gas: 80-as évek újragondolva

A Gas a 2015 tavaszi/nyári kollekciójában 80-as éveket idéző színekkel és fazonokkal rukkolt elő, de persze azért nem márványos csőnadrágokra kell gondolni. A női ruhák, blúzok anyaga különösen légies, sok az élénk szín, vidám minta, geometriai kompozíció, bőr részlet a kollekcióban, amit különösen ilyenkor télen felemelő nézegetni. A ruhák anyaga, szabása minőségi, az oversize felsők és a szuperszűk nadrágok adta sziluett most nagyon trendi. A férfiruhák kék, szürke, zöld és szilva árnyalatokban úsznak. Poros hatású árnyalatok, intenzív nyomatok és grafikák jellemzik a felsőket, a nadrágok közt most is megtalálhatók a népszerű destoryed anyagok. Nézze meg a galériában, miket kap tavasszal a Gas-nél – ha csak farmerért megy be, akkor is nehéz lesz ellenállni a kiegészítőknek, színes felsőknek!

Galéria ikon

17

Gas 2015 tavasz-nyár: nyárias ruhák
Galéria: Gas Jeans 2015 Tavasz/Nyár
Fotó: Dívány / Dívány

Calzedonia & Intimissimi & Tezenis

A fehérneműket, bikiniket, harisnyákat és ruhákat is kínáló olasz hármas idén nyárra ismét élénk színekkel és virágmintákkal készült. A Calzedonia harisnyái közt sokféle mintából lehet választani, jellemzőek lesznek a mintásan hímzett, vékony, fekete darabok. Nyáron fürdőruhákkal lesz tele az üzlet, a kollekció a színeket ünnepli, erőteljesen összpontosít az élénk árnyalatokra és a csillogásra, játszik a különböző hatásokkal és a batikolt mintával.

Az Intimissimi a pihekönnyű, átlátszó csipke és az elegáns, fekete anyagok találkozására helyezi a hangsúlyt – ezzel azokat a kifinomult nőket célozza meg, akik odafigyelnek a részletekre. Alakformáló bodyk és neonszín alsóneműk is kaphatóak lesznek a márkánál, akárcsak menyasszonyi ruha alá való ultraszexi szettek. A Tezenisben vidám, fiatalos, nem csak otthonra hordható felsőket, pulcsikat, leggingseket találunk majd tavasszal: érdemes lesz körülnézni a nadrágok között! A ruhák mellett természetesen sokféle stílusú fehérneművel is készül a márka. Nézze meg a galériában az olasz márkák tavaszi-nyári kínálatának egy részét!

Galéria ikon

38

A Calzedonia, Intimissimi és Tezenis showroomjában jártunk.
Galéria: Calzedonia-Tezeins-Intimissimi 2015 tavasz-ynár
Fotó: Dívány / Dívány

New Yorker: pasztellszínek minden mennyiségben

A New Yorker szokásához híven fiatalos, vidám ruhákkal készül a szezonra. Árban verhetetlen a német cég, pasztellszín nadrágot már 4490 forintért, ruhát 5990 forintért találtunk a tavaszi kollekcióban. A mentazöld nagy kedvencünk, akárcsak a trópusi minták, vagy a csókmintás miniszoknya, de visszafogottabb alapdarabokat is lehet majd találni a márkánál.

Galéria ikon

13

New Yorker 2015 tavasz-nyár
Galéria: New Yorker 2015 tavasz-nyár
Fotó: New Yorker

F&F: sivatagi utazás

 A Tesco ruhamárkája már rég nem csak áraival van versenyben: minden szezonban előállnak olyan darabokkal, melyeket könnyű úgy kombinálni, hogy szofisztikált legyen megjelenésünk. Mint a showroomban megtudtuk, az idei tavaszi-nyári kollekciót egy sivatagi utazás ihlette, mely látszik is a kampányképeket. Natúr árnyalatok, könnyed anyagok, letisztult szabásvonalak köszönnek vissza a márkánál, de persze nem hagyták ki a trópusi mintákat és hologramos kiegészítőket sem. Képek a galériában!

Galéria ikon

20

F&F 2015 tavasz-nyár: hologramos papucsért fogunk megőrülni nyáron.
Galéria: F&F 2015 tavasz/nyár
Fotó: Dívány / Dívány

Van Graaf: iroda és/vagy fesztivál?

A multibrand áruház ismét többféle stílus szerint csoportosította ruháit a tavaszi-nyári kollekciók sajtóbemutatóján. Az irodistanők a "contemporary smart" trend szerint öltözhetnek csinosan, hideg pasztellárnyalatokba, nőies, kifelé bővülő, sportos szoknyákba, kötött pulóverekbe, és kissé sportos stílusú tolldzsekikbe, mellényekbe. Nyáron mindenkiből kijöhet a fesztiválőrült a "Paris & Dallas festival" névre keresztelt trend hippis, rojtos, farmerrel kevert cuccaiban. A férfiak sportos zakókban, lezser ingekben menőzhetnek, de ha unják a vállalkozó-stílust, akkor a "dark tropics" trendje szerint élénkebb színekkel és nyomatokkal lazulhatnak. Nézze meg a galériában a Van Graaf tavaszi-nyári kínálatának egy részét!

Galéria ikon

32

Van Graaf 2015 tavasz-nyár
Galéria: Van Graaf 2015 tavasz/nyár
Fotó: Dívány / Dívány

Marks & Spencer: klasszikus elegancia

A brit márka üzleteibe már január 22-én megérkezik a tavaszi kollekció egy része, melyre jellemzőek a letisztult vonalak, meleg árnyalatok, strukturált felületek. Elegáns, nőies, szofisztikált ruhákba öltözhetünk náluk, melyek klasszikus stílusuknak köszönhetően sokáig ruhatárunk alapdarabjai lehetnek.

Galéria ikon

12

A brit márka üzleteibe már január 22-én megérkezik a tavaszi kollekció egy része, melyre jellemzőek a letisztult vonalak, meleg árnyalatok, strukturált felületek.
Galéria: Marks & Spencer 2015 tavasz-nyár
Fotó: Marks & Spencer
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.