Menő egyszerre két dizájner-táskával mászkálni?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rihanna avatta fel a Balenciaga kifutójáról ellesett, szerintünk kissé pofátlan trendet.

Mondhatni hozzászoktunk már a teljesen felesleges trendekhez, Alexander Wangnek viszont még minket is sikerült meglepnie: a tervező által újraértelmezett táskahalmozó trend lényege annyi, hogy nem egy, hanem egyszerre két dizájnertáskával járjon az illető, lehetőleg mindkettőt ugyanattól a márkától válassza, az egyik pedig kicsi, a másik nagy legyen. És hát ki más avatta volna fel ezt a tökéletesen tenyérbemászó trendet, mint Rihanna, aki New York-ban hívta fel magára a figyelmet, miközben két méregdrága Dior táskával mászkált. Attól függetlenül, hogy nem lehet valami kényelmes, nem is tudjuk elképzelni, mit cipelhetett magával Rihanna, hogy egyszerre két táska is kellett: az is elképzelhető, hogy az egyik tök üres volt.

A nem kicsit irritáló trend Alexander Wanghez fűződik, aki az év elején a Balenciaga őszi-kollekciójában is felhasználta, a modelleket ugyanis nem egy, hanem rögtön kettő méregdrága táska kíséretében küldte a kifutóra. Bár maga a duplázás közel sem innováció a divatban, Wangnek még így is sikerült valami újat kihoznia a dologból, hiszen a koncepciót megváltoztatva már nem két óriás-táskával terheli le a nőket, hanem egy kicsi és egy nagyobb dizájner táskával képzeli el a táskahalmozást. Elsőként persze ezt is Rihanna másolta le a kifutóról, akit New Yorkban kaptak lencsevégre, miközben egy Dior Lady baget (kicsi kék) és egy Dior tote baget (nagyobb rózsaszín) cipel magával.

Mi viszont nem igazán értjük, az alábbi kép hogyan demonstrálja Rihanna különleges stílusérzékét: bár az énekesnő kétségkívül fantáziadúsan öltözködik és követi az aktuális trendeket (haspóló, szaggatott rövidgatya, New Balance=helló) ez a táskahalmozás már inkább egy irritáló, jó dolgomban azt sem tudom mit csinálok, légyszi figyeljetek rám!-trendek tűnik. Arról meg már nem is beszélve, hogy mégis mi lehet az a rengeteg cucc, amit Rihannának egyszerre két dizájnertáskában kell cipelnie? Az edzőcuccát biztos a nagyobb Diorban tartja.

Galéria ikon

3

Galéria: Rihanna egyszerre két méregdrága táskával flangál
Fotó: David Krieger/bauer-Griffin / Europress / Getty

Wanget egyszerre két dolog is inspirálhatta az új trend megalkotásában: az egyik, hogy a kézitáska mellett sok nő cipeli az extra cuccait (ebéd, edzőcucc, váltócipő és a többi) zacskóban, vászonszatyorban a munkahelyére, a másik pedig, hogy ezzel a trükkel akár kétszer annyi Balenciaga táskát is el lehet adni.

Ön lát valamennyi fantáziát a  táskahalmozási trendben, vagy  túlzásnak találja? Szavazzon!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

lady glava
lady glava
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.