Ők a világ legjobban öltözöttjei 2014-ben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vanity Fair szerint Cate Blanchett mindent vitt idén. Nézze meg, hogy hol végzett Katalin hercegné!

Galéria ikon

22

Cate Blanchettet a Golden Globe-díjátadón viselt fekete tüll Giorgio Armani Privé ruhája miatt jelölték.
Galéria: 2014 legjobban öltözöttjei
Fotó: George Pimentel / Europress / Getty

A mérvadónak mondott Vanity Fair magazin idén is összeállította a legjobban öltözött ismert vagy tehetős emberek listáját, melyből megtudtuk, hogy az idei évben a legjobban öltözött nőnek Cate Blanchett, Beatrice Borromeo (az Il Fatto Qoutidiano riportere), valamint Mária dán királyi hercegné számítanak. Őket követi a sorban a Downton Abbey-ből ismert színésznő, Michelle Dockery, valamint az egyik legbefolyásosabb PR cég, a SKDKnickerbocker alelnöke, Audrey Gelman és Vanessa Getty.

A listára felkerült a holland királyné, Maxima is, akit azért a smaragdzöld ruhájáért jelöltek, amiben az amszterdami „Liberation Day-en” integetett pár hónappal ezelőtt. Nem létezik efféle összeállítás A-listás hollywoodi üdvöskék nélkül, akik közül ezúttal Lupita Nyong'ot, Emmy Rossumot és Emma Watsont találták a legjobban öltözöttnek a lapnál.

Galéria ikon

22

Borítékolható volt, hogy Lupita Nyong’o rajta lesz az idei Vanity Fair listán.
Galéria: 2014 legjobban öltözöttjei
Fotó: Axelle/bauer-Griffin / Europress / Getty

Az éves listára összesen 42 név került fel, akik közé idén egy bloggert, három stílusos párt és három „egyéniséget” is beválasztottak, mint például Colin Firth-t és feleségét, Bhután királyát, a St. Vincent együttes énekesét, vagy Donna Tartt írót. A telegraph.co.uk információi szerint a Condé Nast csoporthoz tartozó lap ugyan jelölte a nívós listára Harry herceg barátnőjét, Cressida Bonast, végül mégsem találták érdemesnek arra, hogy egy lapon szerepeljen a Net-A-Porter.com alapítójával, Natalie Massenettel, Sophia Amorusóval (a Nasty Gal vezérigazgatójával), vagy az amerikai modellel, Karlie Kloss-szal.

Galéria ikon

22

A szupermodell, Karlie Kloss a szakmai listán kapott helyett. A modell példaképe Grace Kelly.
Galéria: 2014 legjobban öltözöttjei
Fotó: Richard Bord / Europress / Getty

Nem véletlen, hogy a tavaly a harmadik helyre került Katalin hercegné nevét nem látja idén a hírességek között, ugyanis a 32 éves hercegné ezúttal a „Hall of Fame” (A dicsőség csarnoka) néven futó kategóriába került be a Chanel és a Fendi kreatív igazgatójával, a 80 éves Karl Lagerfelddel valamint az Alice & Olivia vezérigazgatójával, Stacey Bendettel egyetemben. Nézze meg a galériában, hogy idén milyen merész vagy elegáns stílussal lehetett bekerülni a sokak által irigyelt listára!

Galéria ikon

22

És nagy meglepetésünkre a mindig csinos Katalin hercegné és a "Dicsőség csarnokában " landolt idén.
Galéria: 2014 legjobban öltözöttjei
Fotó: Max Mumby/indigo / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.