6,2 millió forint a divathét legdrágább ruhája

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Marc Jacobs kizárólag A-listás celebnőknek és magazinoknak szánja organzából szőtt virágos agyszüleményét.

Még puccos kabát sem kell a többmilliós ruhához
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Jól sejtettük, hogy a 2014-től már kizárólag a saját nevén futó márkájára fókuszáló Marc Jacobs még hallat magáról és őszi-téli kollekciójáról a szezonban. Valóban alig kellett egy hónapot várni arra, hogy a New Yorkban bemutatott, Courreges illetve Sonia Rykiel munkássága előtt tisztelgő gyűjteményt felkapják a divatszerkesztők és a divatmániások.

Jacobs több figyelemfelkeltő apróságot is belecsempészett semleges, púder-, pasztell-, elefántcsont-, barack-, akvamarin- és bézs színpalettán mozgó kollekciójába, melynek egyik „Puffy Clouds” hímzéssel készült darabját tartják a szezon legdrágább ruhájának a szakemberek – írja a nymag.com. A csajos árnyalatokban pompázó darab virágmintái ugyanis a legkifinomultabb organzából készült fonalból készültek egy svájci gyárban, ahol három ember egy hétig dolgozott a látványos szöveten.

Erről a szettről ábrándoznak majd a celebnők 2014-ben
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

A méterenként 8000 euróba (2,4 millió forint) kerülő anyagot a Jacobs Design Studio speciális megbízásából készítették el, de nem érdemes emiatt otthon meghúzni a nadrágszíjat, ugyanis várhatóan nem kerül majd forgalomba, mivel csak korlátozott számban, kizárólag divatmagazinoknak és A-listás hírességeknek szánta a marketingben jártas Jacobs a virágmintás ruhakölteményt.

Természetesen ha akad olyan hiú és tehetős ügyfél, aki nem tud enélkül a ruha nélkül élni, akkor az potom 28.000 dollárért (6.2 millió forint) lecsaphat a méregdrága designerruhára. De mivel jelenleg egy amerikai átlagfizetés körülbelül 24.000 dollár (7.3 millió forint) évente, valószínű, hogy túl sok organzát nem kell majd rendelnie Jacobsnak a svájci gyárból.

Kíváncsiak vagyunk, hogy melyik divatlapban köszön vissza először a tervező agyszüleménye, de arra is, hogy vajon melyik celebnő parádézik elsőként ilyen szerelésben. Mi talán azt tippelnénk, hogy a hirtelen divatikonná vált Rihanna lesz a befutó, bár ő most túl jóban van Lagerfelddel. Esélyes még a Kardashian-klán valamelyik tagja, ők elég gyakran kerülnek címlapra is – mmindenesetre az már biztos, hogy az első nő, akin a ruhát láthattuk (még a bemutatón), Kim Kardashian kishúga, Kendall Jenner, a divathét nagy felfedezettje.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.