Heti kedvenc: a megunhatatlan bőrdzseki

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lehet késő harmincas üzletasszony vagy lázadó kamasz, egy ilyen kabát mindig jól jön. Megmutatjuk, hogy miért!

Mint már egyik korábbi cikkünkben is írtuk, szinte minden harmadik nőn bőrdzsekit látni, és aki eddig esetleg nem szerzett be magának egy ilyen kabátot, nem maradt le semmiről, ugyanis minden márkánál, minden üzletben találni. A hajtás után mutatunk egy pár példát arra, mivel érdemes viselni. Szerencsére egy nagyon jól variálható darabról van szó, ezért a lehetőségek tárháza tényleg végtelen. 

Szokás szerint egy elegánsabb szettel kezdjük. A mintás pulóvert természetesen egy szép blúzra is lecserélhetjük, ha úgy tartja kedvünk, és a bokacsizma helyett felvehetünk egy magas sarkú cipőt. 

Pulóver -  4830 Ft (F&F), szoknya - 5990 Ft (H&M), bőrdzseki - 29995 Ft (Mango), bokacsizma - 18900 Ft (CCC), táska - 4995 Ft (Pull & Bear), fülbevaló - 13,48 euró (Asos)
Fotó: Dívány

A virágos ruha már egy korábbi összeállításunkban szerepelt, nem véletlenül, hiszen ez a szezon egyik nagy kedvence, és igazából soha sem kopik ki a divatból. Előző anyagunkban egy szép szövetkabáttal párosítottuk össze, de ugyanolyan jól megy hozzá a bőrdzseki is.  

Ruha - 14995 Ft (Zara), bőrdzseki - 29995 Ft (Mango), harisnya - 1290 Ft (H&M), cipő - 13995 (Bershka), napszemüveg - 3995 Ft (Parfois), táska - 5595 Ft (Mango)
Fotó: Dívány

Ha éppen nincs kedvünk szoknyát vagy ruhát viselni, akkor húzzuk fel az egyik feszes farmerünket, Hogy felsőnek mit választunk, az rajtunk múlik. Nekünk most egy díszes miniruhára esett a választásunk, amit bizony így is lehet hordani, csak kell hozzá egy egyszerű bőröv vagy még az sem, ha nem akarjuk megmutatni annyira az alakunkat.

Ruha - 25995 Ft (Zara) , farmer - 3490 Ft (H&M), bőrdzseki - 29995 Ft (Mango), öv - 10,78 euró (Asos), cipő - 8995 Ft (Zara) , táska - 9990 Ft (H&M)
Fotó: Dívány

És jöjjön egy szett, amit csak a fiatalabbaknak ajánlunk. Bár vannak darabok (mondjuk a csizma vagy a kockás ing), amelyeket azért 25 év felett is bátran viselhetünk, csak mással kombinálva. 

Ing - 6995 Ft (Stradivarius), rövidnadrág - 6995 Ft (Mango), bőrdzseki - 29995 Ft (Mango), csizma  - 8900 Ft (F&F), sapka - 1990 Ft (H&M), táska - 3995 Ft (Stradivarius) 
Fotó: Dívány

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.