Resort 2014: tényleg kikopik a neon?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy időre búcsút inthetünk a rikító színeknek, legalábbis a divatházak téli nyaralásokhoz tervezett kollekcióiban.

A napokban mutatták be a divatházak 2014-es Cruise – avagy Resort – kollekcióikat, melyeket a téli hideg elől a nyaralós országokba utazó gazdag ügyfeleiknek terveznek. Összegyűjtöttük a legérdekesebb és legfurcsább nyaralós ruhákat, amik nem minden esetben hasonlítanak azokra a darabokra, amiket mi pakolunk a bőröndbe, ha pihenni indulunk.

A divatszakma egyöntetű véleménye szerint egyébként a resort szezon darabjaira egyre nagyobb a kereslet és az igény, amit a divatmagazinok és blogok befolyásának növekedésével, a trendérzékenyésg egyre fontosabbá válásával magyaráznak a tervezők, az üzlettulajdonosok és a szerkesztők.

Ruth Finley, a 65 éve működő Fashion Calendar alapítója szerint a Resort kollekciókra 2012-ben 25 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés, mint akorábban, a nagyobb New York-i és sok külföldi márka esetében is.

„A Resort az új termékek állandó áramlását jelenti a piacon. Általában a tervezési szakasz két fő kollekcióra, a tavaszira és az őszire szűkül be, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, hogy ezzel egy új lendületet kap a piac” – mondja a Fashionistának a feltörekvő tervező, Katie Ermilio. De nem ő az egyetlen designer, egyre többen vágnak bele Resort kollekció tervezésbe annak érdekében, hogy lépést tartsanak a piaccal és az ügyfelek vásárlási szokásaival, a magyarok közül például a USE Unused is.

Jennifer Sunwoo, a puccos New York-i Barneys áruház ügyvezető alelnöke és általános értékesítési igazgatója szerint a Resort vagy az elő-kollekciók (pl. pre-fall kollekció nyár végére, etc.) bevételük 60-90 százalékát teszik ki szezononként.

Galéria ikon

42

Ferretti ázsiai, afrikai és india anyagokból dolgozott.
Galéria: A legjobb Cruise kollekciók 2014-re
Fotó: reklámanyag

„Az elő-kollekciók nemcsak az üzletekben tarthatóak el hosszabb ideig, hanem a vásárlók ruhatárában is. Az ügyfelek mindig sokoldalú darabokat keresnek, melyeknél legfontosabb az újdonság hatása. A pre-kollekciók divatos, átmeneti lehetőséget kínálnak a szezonok között. Ilyenkor jól fogynak a kötött holmik, pólók, kabátok és a könnyedebb bőr termékek is" – mondja Sunwoo.

És akkor nézzük, ki mivel rukkolt elő a januáry egzotikus utazásokhoz, milyen ruhákban fotózzák majd Rihannát és a Kardashian klánt a világ legdrágább hoteleiben!

Hódít a virágminta és a retro

Alberta Ferretti

A divatház válogatott szövetekkel dolgozott a szezonban, melyeket Ázsiából, Afrikából és Indiából szereztek be a kollekcióhoz. Ferretti drágakövekkel és grafikus mintákkal díszített Cruise gyűjteménye A-vonalú tunikákat, óceánkék színeket, selyemruhákat és klasszikus fekete-fehér darabokat is tartalmaz. Összeségében izgalmas, romantikus kollekció, ami igazán passzol egy luxusnyaraláshoz.

Philosophy by Natalie Ratabesi

Alberta Ferretti fiatalokat megcélzó márkájának tervezője Natalie Ratabesi. A három szezonnal ezelőtt induló brand idén a szabadtéri koncertekre és zenei fesztiválokra fókuszált, melyek a hetvenes évek hangulata mellett népies hangulatot is árasztanak. Kedvenceink a farmer ovarellálok, széles karimájú kalapok és a hippi-blúzok voltak.

Alice + Olivia

A divatház Cruise gyűjteményének középpontjában a kirándulás, egy mesés vakáció élménye áll. Stacey Bendet designer szerint egy igazi resort lány kék-fehér csíkos felsőkben, áttetsző maxi ruhákban, 3/4-es farmerben és rövid kabátban sétál a tengerparton. A márka kacér kollekciójában is megjelentek a spagettipántos felsők és a trendi eper- vagy szív formájú romantikus táskák.

Galéria ikon

42

Alice+Olivia 90-es éveket idéző kollekció, kislányos kiegészítőkkel.
Galéria: A legjobb Cruise kollekciók 2014-re
Fotó: reklámanyag

2014 divatszíne a kék?

Acne

Jonny Johansson kollekciójáról első látásra nem jutott eszünkbe sem napsütötte táj, sem kavicsos strand, sem szikláknak csapódó hullámok. A skandináv márka szerint a társadalom életmódbeli változásokon megy keresztül, ez alapján is készítette el trendi és városias kollekcióját, melyet a kertészet témája inspirált. Színvilágában a törtfehér, mandarin, narancs és sötétlila gyűjteményből kedvenceink a túlméretezett, zsebes kabátok, szaténruhák és az arany nadrágkosztüm voltak.

Chloe

Clare Waight Keller, a márka kreatív igazgatója idei Cruise kollekciójában egymással szembeállította a laza, sportos trendeket a párizsi eleganciával. Nagy hangsúlyt kaptak a nadrágok és a túlméretezett felsők, illetve a szezon vezető grafikái, a fekete-fehér csíkok és a pasztell árnyalatok. Egy igazi Chloe lány jövőre retrósra veszi a figurát és réteges pólóruhában, illetve rakott szoknyában indul el nyaralni.

Peter Pilotto

Peter Pilottót és Chris De Vost a kollekció tervezésénél a geometriai formák mellett megihlették Brazília nevezetességei, mint Oscar Niemeyer építészete, az egzotikus növények és az ikebana virágdíszek. A pálmafákra emlékeztető világoszöld levelekkel és rózsaszín cseresznyevirágokkal díszített darabok különösen elnyerték tetszésünket.

Galéria ikon

42

Fodrok fekete-fehérben Peter Pilottotól
Galéria: A legjobb Cruise kollekciók 2014-re
Fotó: reklámanyag

Stella McCartney

A tervezőnő a New York-i Jefferson Market Gardensben mutatta be nyaralós kollekcióját, melyre olyan bennfentesek és hírességek is kíváncsiak voltak, mint Anna Wintour, Madonna, Kate Bosworth vagy Steven Tyler. A ruhák a vendéglistához hasonlóan exkluzívak voltak, volt néhány speciálisan kifejlesztett szövet, dombornyomott pitonbőr-utánzat és rózsaszín paisley minta, de szerettük a csipkehímzéseket és a gyöngyös applikációkat is. Kedvencünk a halványrózsaszín baseball dzseki kígyóbőr rövidnadrággal való párosítása volt.

Geometrikus és pszichedelikus minták éve lesz

Emanuel Ungaro

Fausto Pugliese már második évadát tölti az Ungarónál, de csak most mutatta be első Resort kollekcióját. „Ez a kollekció olyan, mint hamburget enni, miközben egy Harry Winston gyűrűt viselsz” – mondta a modern eleganciát sugalló gyűjteményről a tervező. Az utcai stílus és a luxus összemixelésével készült darabok közül a kabátok kék színét, az aranyozott gombokkal ellátott duplagombos blézert, a földig érő szoknyákat, a bőr mellényeket és virágmintákat kedveltük a legjobban.

Giambattista Valli

„Szélsőséges szempontból szeretem a különcséget” – mondta a bemutató előtt a tervező. A szellős virágmintákról könnyen felismerhető lendületes kollekciót a poszméhek, Jackson Pollock művészete és Valli kedvenc színe, a vörös ihlette – írja a wwd.com. A divatház idén leginkább hosszú, bohém szoknyáival, tüll alsószoknyáival és extravagáns hímzett organza és csipke ruháival hívta fel magára a figyelmet.

Galéria ikon

42

Giambattista Valli nem spórolt az anyaggal.
Galéria: A legjobb Cruise kollekciók 2014-re
Fotó: reklámanyag

Bő nadrágok, hippi-blúzok és kalapok

House of Holland

A szeszélyességéről ismert Henry Holland mutatta be az egyik legmerészebb Cruise kollekciót a szezonban. A szórakoztató, kacér darabokat a hatvanas évekbeli zenekarok, mint a The Supremes és a The Jackson 5 ihlették. Alig várjuk, hogy a márka tavalyi kampányarcán, Rita Orán feltűnjenek a retro stílusú, de modern csillagmintás-csillagó ruhák, pszichedelikus nyomatos ceruzaszoknyák és óriás gombokkal ellátott pulóverek.

Lanvin

Alber Elbazt idén a nők életmódja és az évszakok között átmenet inspirálta a tervezésnél. A kissé monokrómra sikerült kollekcióról első látásra nem mondanánk meg, hogy nyaralós szezonra szánták, de azért az ékszerekkel gazdagon díszített ruhákkal, a balerina ihletésű tüllszoknyával és az arany-metál színárnyalatú együttesekkel a Lanvin nem lőtt mellé ennél a kollekciónál sem.

Marni

Hipernőiesre sikerült Consuelo Castiglioni idei Cruise kollekciója. A hetvenes évek ihlette gyűjtemény számos övvel és szalaggal ellátott darabot tartalmaz, a gazdagon díszített brokátkabáton át a V-nyakú felsőkig, melyet bokanadrágokkal vagy bermudákkal párosított a tervező. Kedvenceink a virágminták, a blézerek, a hosszúkás ceruzaszoknyák és a lila, kék illetve zöld tónusú ékszerek voltak.

Galéria ikon

42

Hetvenes évek ihlette kollekció a Marnitól
Galéria: A legjobb Cruise kollekciók 2014-re
Fotó: reklámanyag
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.