Picsás miniszoknya helyett vegyen idén végre valami szépet!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A flitteres borzalmak helyett idén vehet hímzett, etnós miniket is, melyekben könnyebb csinosnak lenni. Vigyázzon, hogy ne villantson feneket!

Idén is megnéztük a fast fashion boltok miniszoknyakínálatát, hátha jobb lesz, mint a tavalyi picsás felhozatal. Jobb lett, a borzalmas, minden lépésnél felcsúszó pamutminiken kívül vannak végre jó anyagú, csinos fazonú, mintás darabok is és az irizáló, flitteres szoknyák is kikoptak végre a boltokból. Viszont minden mini derékig ér, amitől azonnal Kim Kardashianná válhatunk, szóval csípő-miniszoknyát idén ne keressen. Hímzettet, csipkéset, etnósat viszont igen.

Mango

A Mango elindult elvileg a Zara pályáján, és mostantól minden sokkal trendibb lesz náluk: érezhető a változás. A sok ünnepi miniruha közt találtunk hétköznapra való zsákruhát is, aminek mintája már vagy két éve kísért (akkor láttuk először az azóta bezárt Debenhamsben), és egy testre simuló, vastagabb anyagú lotyós ruhát, ami viszont még a bugyivonalat is hűen kiadta. Picsás minik szerencsére nincsenek a Mangóban, van viszont tök jó lenszoknya, aminek fakó színe nem biztos, hogy mindenkinek bejön és etnós, hímzett mini is, ami ugyan kövérít, de legalább jól néz ki.

Galéria ikon

25

Galéria: Miniszoknyák - 2013.

Bershka

A visszafogott Mango után a mindig meglepően kihívó és túl színes Bershkába mentünk át, ahol nem győztük kapkodni a fejünket, annyi neonszín volt. Miniszoknyák terén itt főleg a derékra felhúzható pamutminiket nyomják, amik tényleg csak a tizenéves Lolitáknak állnak jól, de őket meg az anyukájuk úgyse engedi utcára ilyesmiben. A közel 7 ezer forintos, pálmafás miniruhát szerettük, mert jó volt a fazonja és a mintája, de az anyaga csapnivaló. Az apró, fehér virágokkal kivarrt mini kifejezetten csinos darab, csak fenékben erősít, vékony lányok előnyben! Ezeken kívül egy bántóan rikító színű, peplumos pamutminit próbáltunk, amiben akár a Sugarbird bemutatón is felvonulhattunk volna, meg pár olcsóbb pamutminit felrángattunk magunkra, amiből tényleg két lépés után kilóg az ember feneke.

Galéria ikon

25

Galéria: Miniszoknyák - 2013.

Zara

Ha már boltkörkép, megnéztük a WestEnd új Zara üzletét: ugyanolyan fehér és steril, mint az összes többi, talán kicsit még inkább designerüzletben érezhetjük magunkat a sztenderek elrendezésétől, a ruhák szín- és stílus szerinti csoportosításától és a szellős boltberendezéstől.

Próbáltunk egy kellemes, vastag anyagú kartonruhát, aminek trópusi mintája tetszett, fazonja annál kevésbé: nyári terhesruhának kiváló, csak vegyen alá valami nadrágot, mert a legkisebb mozdulatra kivillanhat feneke! A ruhán kívül sokféle mini közül válogathat: a narancsszínű panelekkel kombinált, fodros aljú miniszoknya tök jól néz ki felvéve, akárcsak a sima, fehér, lefelé szűkülő darab, ami még pont olyan hosszú, hogy irodába is felvehető.

Nagy kedvencünk a kék-sárga, etnós, hímzett szoknya volt, ami derékban kicsit vastagít ugyan, de kiváló az anyaga és jó a mintája. A Huffington Postról tudjuk, hogy a neoprén lesz a szezon legjobb anyaga, hát reméljük, nem, mert az a virágos, neoprént idéző szoknya, amit próbáltunk, nagyon rossz tapintású volt. Nézze meg a galériában! Az sajnos nem jön át, mennyire rossz érzés benne lenni, de az igen, hogy elég elhibázott koncepció nagy virágokat nyomtatni miniszoknyákra!

Galéria ikon

25

Galéria: Miniszoknyák - 2013.

Pull and Bear

A Pull and Bearben csalódtunk kicsit, mert csak pár miniszoknya volt, azokból sem volt nagy méretválaszték. Az M-es szoknya is annyira szűk, hogy lépni már nem tudnánk benne, az S-es recsegve jön csak fel, de mivel nincs más, ezt kell felpróbálni. Itt egyik szoknya se győzött meg minket, mind a szokásos, olcsó, könnyen felcsúszós fazon. Biztos, ami biztos, felpróbáltunk egy miniruhát is, amia tökéletes testű tiniknek tuti jól áll, mehetnek benne valamelyik jó kis nyári húspiacra, testük minden vonala látszik benne.

Galéria ikon

25

Galéria: Miniszoknyák - 2013.

H&M

A H&M-ben szinte nem is találtunk mást, csak leárazott miniket, ami azt jelenti, hogy 3-4 ezer forintért már vehetünk valami mintásat, vagy szegecsest. Mivel közeleg a fesztiválszezon, az egyszerű vonalú, leárazott darabok meleltt teljes áron lógós, törökmintás, kényelmes szoknyákat kapni, amik embernek nem állnak jól, de legalább a 90-es évek turkálóban összeszedhető cuccait idézik. Itteni kedvencünk a 8990 forintos csipkés miniszoknya volt, ami megéri az árát, ha tényleg szép, szofisztikált nyári miniszoknyát keres és nem akarja kitenni a fenekét sem.

Galéria ikon

25

Galéria: Miniszoknyák - 2013.

Összegzés

Kicsit csodálkoztunk, hogy az irizáló színeken és flittereken kívül hasonló volt a kínálat, mint tavaly. A szörnyű sellőlány-minik helyett most az etnós, hímzett szoknyák vannak divatban, amikben sokkal könnyebb elegánsnak, csinosnak lenni, és napközben ugyanúgy lehet őket hordani, mint este. A felcsúszós pamutminik eltűnhetnének végre, bár tulajdonképp nekünk nem fáj, hogy sok a miniszoknyát lefelé rángató fiatal az utcákon.

Ha idén szeretne miniszoknyát venni, valami szép csipkéset, vagy hímzettet ajánlunk a H&M-ből, vagy a Zarából, a lényeg, hogy kellemes legyen az anyaga és ne legyen nagyon retinaszaggató a mintája. Neonszínt fölösleges venni, idén még divatban lesz, de aztán valószínűleg megint eltűnik 20 évre a süllyesztőben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.