Divat az áttetsző bugyivonal

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ami eddig szimplán trehányságnak számított, mostantól akár divatos is lehet!

Kész, eddig tartott az ellenállás. Ami eddig szimplán trehányságnak számított, mostantól akár divatos is lehet. A londoni Fashion Week alatt több divattervező cég is, mint például a Burberry, határozottan kiálltak mellette és keblükre ölelték a kilátszó bugyivonalat, és ruháik lényeges elemeivé tették.

A Debenhams áruházlánc kutatásából az derült ki, hogy a nők többsége ettől függetlenül még mindig ódzkodik attól, hogy megjelenjen bugyivonala. "Hiába tűnik szexisnek a kifutón, egyelőre nem számít menőnek az utcán" – mondta Sharon Webb, a cég fehérnemű-részlegének vezetője. A kutatásban egyébként az áruházak eladóit kérdezték arról, hogy milyen kérdésekkel és kérésekkel fordulnak hozzájuk a vevők – írja a Daily Mail.

Ugyanakkor a bugyivonal növekvő elfogadottságát jelzi, hogy most először fordultak elő esetek, amikor a vásárló arra kérte az eladókat, hogy olyan fehérnemű- és ruhakombinációt segítsenek kiválasztani, ami határozottan kiemeli a bugyivonalat. "Azt hittük, hogy örökre eltüntettük, de most úgy néz ki, hogy visszatért" – mondta kissé megtörten Webb.

Galéria ikon

8

Galéria: Divat az áttetsző bugyivonal
Fotó: Stephen Lock/i-Images / Northfoto

Az ő tippje szerint egyes nők a bugyivonal kivillantásával szeretnék felkelteni a férfiak érdeklődését, amikor besétálnak egy fontosabb üzleti tárgyalásra, mások pedig ezzel szeretnének kihívóbbak lenni, amikor lemennek egy szórakozóhelyre.

Ha egy visszafogott bugyivonal villantás nem lenne valakinek elég, akkor ezt természetesen lehet még fokozni. "A legelkötelezettebb bugyivonal-rajongók gyakran választanak sötét, vagy rikítópiros bugyikat lágyabb színű ruhákhoz, hogy még nagyobb hatást érjenek el" - tette hozzá Sharon Webb.

A leglelkesebb bugyivonal mutogatók között említi a lap Rihannát, Lady Gagát, Jennifer Lopezt, és mint minden tisztességes angol cikkben, itt is felbukkan Diana hercegnő neve, aki állítólag rengeteg képen eljátszotta a bugyivonal-villantást. Szavazzon, hogy mit gondol róla! Ritkán látott blöffről van-e szó, vagy végre a világ igazságot szolgáltat a bugyvonalnak, ami mindenkor szexi?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.