Kinek áll jobban ugyanaz a csipkeruha?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alexa Chung csontos lábszárat, Padma Lakshmi felpolcolt melleket villantott. Egy közös biztos van a cikk hat celebnőjében: mind csipkeruhát viselnek.

Múlt héten olyan miniruhákat mutattunk, amelyeket két híresség is méltónak talált arra, hogy viselje a vörös szőnyegen. A szavazások alapján egy dolgot jelenthetünk ki biztosan, Adriana Limának jobban áll a szűk miniruha, mint Nicki Minaj-nak. Bár szerintünk akkor is ugyanaz lenne a szavazás végeredménye, ha a két híresség egy-egy elhasznált szemeteszsákot húzott volna magára.

Ezen a héten csipkeruhákat mutatunk, ugyanis az utóbbi időben egyre többen jelennek meg csipkében díjátadókon, vagy éppen filmbemutatókon. Chloe Moretz ugyanazt a ruhát választotta, amit a brit Vogue szerkesztője, Alexa Chung. Alessandra Ambrosio és Padma Lakshmi is ugyanabban a fekete csipkeruhában lépett a vörös szőnyegre, és Khloe Kardashian Noomi Rapace választását ismételte meg. Önöknek nincs más dolguk, csak döntsék el, kinek áll jobban ugyanaz a ruha.

Alexa Chung – Chloe Moretz

A brit Vogue 29 éves szerkesztője a tavaly novemberi British Fashion Awards tiszteletére vette fel a Simone Rocha által tervezett ruha fekete verzióját, míg Chloe Moretz a neonsárga változatot viselte a januárban megrendezett People's Choice Awards díjátadón, ahol nagy sikert aratott vele. Alexa Chung a virágmintás csipkeruhához különlegesebb lábbelit, egész pontosan Nocholas Kirkwood Belle Epoque névre keresztelt cipőjét viselte. A 15 éves Chloe Moretz azonban nem mert a neonsárga mellé további extrém kiegészítőket felvenni, így maradt a fekete cipőnél. Melyikük jobb?

Galéria ikon

9

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a csipkeruha?
Fotó: Dívány

Padma Lakshmi – Alessandra Ambrosio

Zuhair Murad ruhái mindig népszerűek voltak a vörös szőnyegen, ezúttal Padma Lakshmi és Alessandra Ambrosio viselte a tervező ugyanazon ruháját. A kreációt az indiai színésznő még szeptemberben vette fel a Creative Arts Emmy díjátadóra, míg a Victoria's Secret angyala az októberi amfAR Gálán jelent meg a fekete, csipkés estélyiben. Egyik híresség sem viselt a virágos hímzéssel díszített, váll nélküli estélyihez táskát, a cipőjük nem látszik, tehát tényleg csak arra lehet szavazni, hogy Lakshmi vagy Ambrosio hibátlan alakján mutat-e jobban Murad kreációja?

Galéria ikon

9

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a csipkeruha?
Fotó: Dívány

Noomi Rapace – Khloe Kardashian

A svéd színésznő Passion című filmjét népszerűsítette a zöld Valentino ruhában, míg Khloe Kardashian az amerikai X-Faktor fináléján jelent meg benne. A zöld csipkeruhát a két híresség teljesen másképp viselte, hiába ugyanolyanok az alapdarabok, stílusuk annyira más, hogy nincs bennük semmi hasonló.

Noomi Rapace a ruhát hangsúlyos ékszerek nélkül vette fel, és magasított talpú, fekete lakkcipőt választott hozzá. Khloe Kardashian jóval magasabb, mint a színésznő, így a ruha többet láttat a lábából. A magasabb, vastagabb csontú Kardashian övvel hangsúlyozta derekát, és elővezette a hegyesorrú cipők visszatérését aranycsatos lábbelijével. Kinek állt jobban? Szavazzon!

Galéria ikon

9

Galéria: Kinek áll jobban ugyanaz a csipkeruha?
Fotó: Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.