Újra divat a szappan

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szappanok reneszánszukat élik, szerencsére összetételük sokat változott az évek során.

Pár éve a szappanokat egyenesen bőrgyilkosnak kiáltották ki, mivel amellett, hogy szárították, teljes egészében tönkretették a bőrünket. Való igaz, nagyanyáink még kénytelenek voltak ezeket használni, azonban az idők folyamán egyre inkább előtérbe kerültek a folyékony tusfürdők, valamint a különböző arctisztító készítmények. Azonban ahogy a divat is sokszor megismétli önmagát, úgy a szappanok is egyre inkább kezdenek visszakúszni a köztudatba, persze az eddiginél lényegesen jobb minőségben!

Hogy mégis miért jobb napjainkban szappant használni? Egyrészt kicsi, így bárhova könnyen magunkkal vihetjük, másrészt jóval olcsóbbak, mint más bőrtisztító gélek, tejek.

Dr. Sam Bunting bőrgyógyász szerint a szappanok népszerűsége azért áldozott le, mivel a bennük található zsír- és szennyeződéseltávolító anyagok irritálták a bőrt (különösképp az érzékeny és száraz bőrt), mivel a rajta lévő természetes lipidréteget is eltűntette.

Bár az orvos véleménye jogos, hiszen a régebbi szappanok csakugyan rengeteg problémát okoztak, főleg az arc tisztítása esetében, viszont a mai összetételük merőben megváltozott, hiszen rengeteg bőrtápláló növényi olajat tartalmaznak. Így ezekkel az új termékekkel már nem csak a szennyeződéseknek, hanem a szappanozás utáni húzódó, égő érzésnek is búcsút inthetünk.

Dr. David Orentreich, a Clinique bőrgyógyásza állítja, hogy a jó minőségű szappanok a legjobb tisztítók, mivel tökéletesen megfelelnek a célnak, ráadásul könnyű őket lemosni, így nem hagynak nyomot, és nem kell velük sokat bajlódni. A legjobb példát erre a Clinique 3 lépéses bőrápoló családjában lévő szappanok szolgáltatják, melyek tökéletesen tisztítanak anélkül, hogy szárítanának. Három variációban kaphatóak, attól függően, milyen bőrtípus tisztítására használjuk: az extra mild a nagyon száraz, a mild a szárazabb kombinált, az oily pedig a zsíros bőrre való. Azonban bármennyire is jó minőségűek ezek a termékek, fontos, hogy használat után mindenképp hidratáljuk a bőrünket!

Sajnos hazánkban még nem jöttek újra divatba a szappanok, ezért csak elvétve találhatunk olyan készítményeket a drogériák polcain, melyek valóban minőségiek. Persze a legjobbak azok a bio termékek, azonban ezeknek meg is kérik az árát. A szappanok királyainak a Bronnley szappanokat tartják, nem hiába ez a cég az angol királyi család beszállítója a testápolás terén. Értékes alapanyagai – pl. szicíliai citromolaj, rózsaolaj- garanciát jelentkenek arra, hogy a legjobb kényeztetésben lehet részünk. Igaz, arctisztításra inkább mást válasszunk, azonban zuhanyozáshoz, illetve kézmosáshoz nehéz jobbat találni náluk.

Amennyiben olyan szappanra vágyunk, amelyhez könnyű hozzájutni, jó minőségű és még olcsó is, azok a Yamuna termékei. Számtalan illatú és összetételű készítmények közt válogathatunk.

Kapható glicerines, illetve hidegensajtolt szappan is – bár a boltokban inkább az utóbbival találkozunk-, és külön jó oldaluk, hogy az összes bőrtípus igényeit kielégítik. Van, amely magas teafaolaj tartalmánál fogva a pattanások ellen harcol, és van, amelyben a finomra őrölt mandula bőrradírként is remek szolgálatot lát el.

Természetesen a kisebb drogériákban is belefutunk szappanokba, azonban ezeknek csak elenyésző része az, amit napi használatra lelkiismeretfurdalás nélkül ajánlanánk. A legjobbak itt is a természetes alapanyagú készítmények, mint például a kecsketejes termékek, melyek igazán jók a pattanásos, érzékeny bőr tisztítására, mivel utána egyáltalán nem húzódik a felület. Azonban nem árt tudni, hogy van olyan kecsketejes szappan, mely illata hagy némi kívánnivalót maga után, viszont szerencsére nem kell sokáig magunkon érezni, mivel a szaga viszonylag gyorsan elillan.

Amennyiben fontos nekünk az, hogy ellenállhatatlan illat vegyen minket körül tusolás közben (ki ne vágyna erre?), akkor kipróbálhatjuk a Bali kézzel késztett szappanjait, melyeket az Indonéz szigetvilág fantasztikus aromájú virágjai és fűszerei tesznek különlegessé. Persze kitűnő bőrápoló anyagokat is tartalmaz – pl. pálmaolaj, kókuszolaj-, így a tisztálkodás után a testápoló mindennapos használata is elhagyható.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.