Menő vagy ciki a mintás harisnya?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van, aki szívből utálja, van, aki viszont teljesen odavan az ilyen darabokért. Hirdessen ítéletet vagy tudja meg, mik a trükkök!

A leggings, leánykori nevén a cicanadrág is eléggé megosztja az embereket, és ugyanez a helyzet a mintás harisnyákkal is. Van, aki szívből utálja, van, aki viszont teljesen odavan az ilyen darabokért. A hajtás után ön is igazságot tehet, és az is kiderül, hogyan is kell viselni a mintás harisnyát, ha a támogatók táborába tartozunk. Emellett celebekkel teli galériával is segítünk a döntésben.

Ahogy egyre hűvösebbre fordult az idő, úgy lett egyre több az utcán a mintás harisnya, illetve harisnyanadrág. Ezzel több probléma is van, egyrészt vastagabbnak tűnik benne a láb, és ha olyan a minta, akkor pár másodpercre úgy tűnhet, mintha viselőjének valamilyen csúnya bőrbetegsége lenne. „Némelyik olyan, mintha visszeres lenne a nő lába, vagy csúnya égési sérülése lenne. És mikor már pont elkezdeném sajnálni, akkor látom, hogy csak a harisnyája ilyen béna” – írta Nóri egy korábbi cikkünkhöz. Kelpo nevű olvasónk is egyetért vele: „A mintás harisnyáktól én is falra mászok. Undorítóak, tényleg olyan némelyik, mintha egy nagy seb lenne az illető lábán.”

Felicitasz viszont védelmébe vette ezt a trendet: „Még azt sem értem, hogy mi a baj a vastag mintás harisnyákkal. Nem járhatunk egész évben szűk farmerban mezítláb. Vagy igen?” (Felicitasz egy linket is küldött azoknak, akik egyetértenek vele. Vagyis ha szereti a mintás harisnyanadrágokat, kattintson ide!)

Galéria ikon

27

Nicki Minaj
Galéria: Menő vagy ciki a mintás harisnya?
Fotó: Henry Lamb/photowire / Beimages / Northfoto

Nehéz ügy ez, na, de nézzük, hogy pontosan mi is a divat, ha nem hallgatunk az ellentáborra. A Frisky szerzője nem aprózza el a dolgot, szerinte minden divatos ebben a szezonban a tyúkláb-, virág- és kárómintától kezdve a fekete, valamint színes csipkén át a pöttyösig. A The Haute Pursuit oldalán pedig egy egészen jó kis leírás van arról, hogyan csinálhatunk saját kezűleg mintás harisnyanadrágot. Állítólag nem kell más hozzá, csak egy megunt harisnya(nadrág), megfelelő formájú sablon, egy kisebb festőecset, akrilfesték és színtelen körömlakk.

És végül, de nem utolsósorban következzenek az öltözködési tippek:

- Nem feltétlenül muszáj halmozni és keverni a mintákat, a kevesebb néha több. Például a csipkeharisnyához egyszerűbb ruhadarabok illenek, a csipkeszoknya, -ruha nem annyira jó választás mellé.

- Adam Sakara, a La Fée Verte tervezője szerint ha elég bátrak vagyunk, akkor ne vessük el a pattern blockingot, a kárómintás harisnyanadrághoz nyugodtan vehetünk virágos ruhát vagy egy visszafogottan pöttyös darabot egy skótkockás ceruzaszoknyával. Ő tudja. Dangerous Lee szerint pedig azt tartsuk szem előtt, hogy a szoknya legyen nagymintás, a harisnya(nadrág) pedig apró mintás.

- A sötétebb színű, főleg a fekete harisnyanadrágokban vékonyabbnak tűnik a lábunk, és elég jól variálhatóak is. Nappal például bátran hordhatjuk csizmával vagy valamilyen lapos sarkú cipővel, este pedig egy tűsarkúval – írja a Telegraph.

- A világosabb árnyalatok, mint például a galambszürke vagy az elefántcsontszín egy kis romantikus vonalat visz az öltözékünkbe, de vigyázni kell, nehogy nagymamás legyen az összhatás. A vastag anyagoktól tartózkodjunk, ha a világos színekhez ragaszkodunk, mert vastagabbnak tűnhet a lábunk.

Galéria ikon

27

Selita Ebanks
Galéria: Menő vagy ciki a mintás harisnya?
Fotó: Xposurephotos.com / Northfoto

- Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a mintás harisnya(nadrág) alapból vastagítja a lábat, ezért főként vékony és hosszú lábú nőkön áll jól. Persze a többieknek sem kell búcsút inteniük ennek a trendnek, csak pár szabályt kell betartani, például a vízszintes minta helyett függőleges mintát kell választani, de talán egy darab sorminta vagy egy hátul varrott harisnya is megteszi.

- Apropó színek, jó, ha a harisnyákon található egyik árnyalat visszaköszön az összeállításunk többi darabján.

- A mintás harisnyanadrágokat leginkább miniszoknyákkal, miniruhákkal vagy térd fölé érő darabokkal érdemes párosítani, de azért arra ügyeljünk, hogy ne legyen túl rövid, amit viselünk.

- Gondoljunk úgy a mintás harisnyára, illetve harisnyanadrágra, mint egy kiegészítőre, ezért az óriási fülbevalókkal és társaikkal finoman kell bánni – figyelmeztet Cristine Travis, a Yahoo-n található bejegyzésében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.