Gyilkos kozmetikumok leselkednek a neszeszerében

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig is tudtam, hogy vannak olyan kozmetikumok, amik egyszerűen életveszélyesek, ilyen szerintem például a szőrtelenítő krém.

Eddig is tudtam, hogy vannak olyan kozmetikumok, amik egyszerűen életveszélyesek, ilyen szerintem például a szőrtelenítő krém. Nem akarom tudni, mi az a vegyianyag, ami szépen lassan elvékonyítja és elvágja a szőrszálakat, miközben nagy része felszívódik a szervezetben. Egy most meglelt adatbázis szerint azonban tulajdonképpen a legtöbb kozmetikum egy tubusba zárt vegyibomba. A Cosmetic Safety Database nevű adatbázis több mint 25 ezer terméket elemzett és osztályozott a bennük előforduló kemikáliák alapján. A termékeket három csoportba osztották, az alacsony a közepes és a magas veszélyt rejtő kategóriákba. Mint kiderült, az összes általam használt kozmetikum a közepes, de sokszor a magas vegyszertartalmú osztályba tartozik, és ahogyan sejtettem, az ismert, nálunk is kapható gyerekmárkák többsége sem éppen biztonságos.

Ami talán a legnagyobb tanulság volt számomra, hogy szinte semmi különbség nincs a drogériákban kapható gagyi márkák, meg a csak gyógyszertárakban kapható, laboratóriumokban előállított, vagy éppen a frissen szedett francia levendulából készült kozmetikumok között. Na, de hogy valami haszna is legyen a dolognak, az adatbázisból kategóriánként kikereshetők a legbiztonságosabb kozmetikumok, és így összeállíthatunk egy olyan samponból, tusfürdőből, rúzsból és testápolóból álló neszeszert, ami garantált biztonságot jelent. Bár valószínűleg ki kell egy kicsit ruccanni külföldre, hogy beszerezzük a dolgokat. Tanulmányozza az adatbázist itt! (illusztráció: Northfoto)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.