Új forintérméket bocsátott ki az MNB: ritka címlet is van köztük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Öt új emlékérmét bocsánatank ki júniusban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2026-os emlékérme-programjának keretein belül. A darabok között 50 ezer, 30 ezer, 6 ezer és 5 ezer forintos névértékű érmék is szerepelnek, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét és Miskolcot bemutató, valamint I. Mátyás aranyforintját idéző változatok.

Az MNB tájékoztatása szerint az emlékérmék fizetési forgalomban való használatát kerülendőnek, a pénzforgalmat zavaró hatásúnak tartja.

Öt új érmével gazdagodik a jegybank kínálata

A Magyar Nemzeti Bank 1968 óta bocsát ki rendszeresen forint emlékérméket történelmi, kulturális, tudományos eseményekhez, évfordulókhoz és nemzetközi eseményekhez kapcsolódva. A júniusi emlékérme-kibocsátási program szerint öt új érmével gazdagodik a jegybank kínálata.

Emlékérem: Hazai vármegyék és vármegyeszékhelyek sorozat – 4. elem
A Hazai vármegyék és vármegyeszékhelyek sorozat 4 emlékérméje ezüstből készült
Fotó: https://penzvero.hu/

Borsod-Abaúj-Zemplén és Miskolc is emlékérmére került

A júniusi kibocsátási programban két érme a hazai vármegyéket és vármegyeszékhelyeket bemutató sorozathoz kapcsolódik. Ezek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és Miskolc előtt tisztelegnek, a kollekció negyedik elemeként. Az érméket Kereszthury Gábor iparművész tervezte.

A vármegyét és Miskolcot bemutató darabok két változatban jelennek meg. Az ezüst érme 30 000 forintos névértékű, és legfeljebb 5000 darab verhető belőle. A színesfém változat 6000 forintos névértékkel készül, és legfeljebb 6000 darab készülhet belőle patinázott kivitelben.

A két érme érmeképe azonos, csak a névértékben és az anyagban térnek el egymástól. Az előlapon Miskolc kiemelkedő építészeti emlékei láthatók, a hátoldal pedig a vármegye jellegzetes domborzati és vízrajzi adottságait ábrázolja. Mindkét érme 42 milliméter átmérőjű, szélük finomrecézett, szélfelirattal.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

I. Mátyás aranyforintja három változatban érkezik

A júniusi program másik témája I. Mátyás aranyforintja, amely a Középkori magyar aranyforintok sorozat kilencedik eleme. Ezeket az érméket Király Fanni tervezte, és három változatban szerepelnek a programban.

Két aranyérme 50 000 forintos névértékkel szerepel a programban: egy 4 dukátos és egy 1 dukátos változat. Ezek mellett egy 5000 forintos színesfém érme is készül I. Mátyás aranyforintja alapján.

Az MNB tájékoztatása alapján az emlékérmék Magyarország törvényes fizetőeszközei, kibocsátásukra kizárólag a jegybank rendelkezik törvényi felhatalmazással. A jegybank ugyanakkor

Idézőjel ikon

az emlékérmék fizetési forgalomban való használatát kerülendőnek, a pénzforgalmat zavaró hatásúnak tartja.

A bank közleménye szerint az emlékérmék egyedi kivitelezésük, korlátozott példányszámuk és gyűjtői szerepük miatt őrzik meg presztízsüket.

Legutóbb a Magyar Labdarúgó Szövetség 125. évfordulója alkalmából jelent meg emlékérme.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.