Szigorú szabályt hozott a Nébih: két vármegyében tilos ezt tenned

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Holnaptól teljes tűzgyújtási tilalom lép életbe Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében – jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A döntést az erdőtüzek kockázatának jelentős növekedése indokolja, a csapadékhiány és a száraz növényzet miatt könnyen lángra kaphat a természet.

A korlátozás nemcsak az erdőkre vonatkozik, hanem azok 200 méteres körzetére is, és még a kijelölt erdei tűzrakóhelyeken sem szabad tüzet gyújtani – hívta fel a figyelmet a Nébih.

Nébih: holnaptól érvényes az új szabály

A hatóság szakemberei egy speciális kockázatértékelő rendszer segítségével naponta vizsgálják az erdőtüzek kialakulásának esélyét. Ebben szerepet játszik a várható időjárás, az erdei növényzet állapota, valamint az elmúlt időszak tűzeseteinek száma is. Az adatok alapján két észak-magyarországi vármegyében, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében most különösen kedvezőtlenek a körülmények, mivel a tartósan napos, meleg idő kiszárította az avart és az aljnövényzetet, miközben a következő napokban sem várható számottevő csapadék.

A Nébih szerint az erdőtüzek döntő többsége emberi gondatlanságra vezethető vissza
Fotó: koiguo / Getty Images Hungary

A száraz növényi maradványok és a tavalyi elszáradt fűfélék könnyen meggyulladhatnak, a kisebb tüzek pedig gyorsan átterjedhetnek a közeli erdőkre. A szakemberek szerint ezt támasztja alá az is, hogy az érintett térségekben nőtt a szabadtéri tüzek száma, és több területen már jelentős károkat okozott a lángok terjedése.

A tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőkben, a fás területeken és azok kétszáz méteres körzetében fekvő külterületeken.

A szabály a kiépített tűzrakóhelyekre is érvényes, így ott sem lehet tüzet rakni. A hatóságok ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a zárt égésterű, megfelelő szikrafogóval ellátott gáz- vagy grillsütők használata nem számít tűzgyújtásnak.

Emberi gondatlanság miatt keletkeznek a tüzek

A szakértők arra is emlékeztetnek, hogy az erdőtüzek döntő többsége emberi gondatlanságra vezethető vissza. Az ellenőrizetlen avarégetés, a nádasok felgyújtása vagy a nem megfelelően eloltott kerti tűz mind könnyen komoly károkat okozhat. Tavasszal különösen nagy a kockázat, mert a növényzet még nem zöldült ki, viszont sok száraz, gyúlékony növényi maradvány található a területeken.

Olvasdelakövetkezőcikkünket is, amelyből kiderül, milyen dolgokat tilos elégetni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.