Ezeket a márkákat lopják legjobban az autótolvajok: azt is megmutatjuk, hol

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre több a vidéki autólopás – többek között ez derül ki a rendőrség legfrissebb adataiból. Megmutatjuk, mely városok a lefertőzöttebbek e bűncselekmény szempontjából, ahogyan azt is, melyek márkákat keresik leginkább a tolvajok.

A 2024-es adatokhoz hasonlót sem látott még a Vezess.hu, amely összeállítást készített az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) statisztikáiból: ennek alapján az ellopott gépjárművek 70,3, az eltulajdonított személyeautók pedig a 69,8 százalékának kelt lába tavaly.

Még mindig Budapest az első

A lista meglepetése, hogy bár lakosságarányosan a közel 1,7 milliós Budapest az első helyezett az autólopások tekintetében, a maradék két dobogós helyen már nem a legnagyobb települések állnak.

Nem csak a márkák rangsorában történt változás a tavalyelőtti adatokhoz képest
Fotó: seksan Mongkhonkhamsao / Getty Images Hungary

A második helyezett ugyanis Gyöngyös lett, és harmadik helyen – nem sokkal lemaradva a Heves vármegyei várostól – Győr áll. A lista további helyein sorrendben Eger, Kecskemét, Heves és Vác kapott helyet, Magyarország nagyvárosai – köztük Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs – fel sem kerültek. Mi több, a 2023-as statisztika nagy „győztesei” – Budapesten kívül – sincsenek az elsők között, így

most Kecskemét, Dunaújváros, Győr és Szigetszentmiklós is kimaradt a sorból.

Ezek a legnépszerűbb autómárkák

Az ellopott autók márkái kapcsán az egyik legérdekesebb adat, hogy tavalyelőtthöz képest duplaannyi Suzukit loptak el 2024-ben. Ennek ellenére az Opel lett a listavezető, ezt követi a Suzuki, majd harmadik helyen a Ford, a negyedik és ötödik helyen pedig a Volkswagen és a Mercedes-Benz áll. Jelentős változás történt a motorkerékpárok rangsorában is: az elmúlt évek slágermárkája, a Simson a második helyre csúszott, míg a Suzuki az elsőre ugrott. A sort az Opel, a Ford és a Yamaha folytatja.

A lap megkérdezte azt is, hogy mely módszerrel követték el a leggyakrabban a lopásokat Magyarországon tavaly. Kiderült, hogy még mindig a nyitva felejtett, felügyelet nélkül hagyott autók csábítják a tolvajokat, a tulajdonosok gyakran még a kulcsot is a zárban hagyják. Emellett jellemző volt a közterületen tárolt, roncsnak minősülő vagy az alacsony értékű járművek eltulajdonítása is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.