Csendes tragédiák okozója a petárda: évente bekövetkezik, mégsem hallasz erről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szilveszterkor átmenetileg feloldják a házi tűzijátékozás tilalmát, ám a petárda ekkor is tilos. Ezt sajnos sokan mégsem tartják be, ezzel rengeteg riadalmat, illetve kárt okozva. A méhekre talán még sosem gondoltál veszélyeztetettként, pedig komplett családokat pusztíthat el egy jól sikerült házi durrogtatás.

Az egyszerűbb pirotechnikai eszközöket, köznyelven tűzijátékokat három kategóriára bontják: az első kettőt, melynek darabjait 14, illetve 16. év fölöttiek vásárolhatják, egész évben be lehet szerezni, de a harmadik osztályba tartozókat, melyeket csak nagykorú személyeknek lehet értékesíteni, kizárólag a szilveszter körüli napokban tudjuk megvásárolni.

A petárda szilveszterkor is tilos

Hogy hova tartozik a petárda? Egyikbe sem, ugyanis hosszú ideje tilos már petárdát venni és felhasználni. A 3. kategóriába tartozó tűzijátéktelepeket is el kell használni január elsején hajnali 6 óráig, vagy ha megmaradnak, öt napon belül vissza kell juttatni azokat a kereskedőhöz, aki visszatéríti árukat. Persze csak akkor, ha engedéllyel rendelkező embertől vásároltuk, nem illegális árustól.

A petárdák dobálása nem csak veszélyes: 200 ezer forintra büntethet is érte a rendőr, ha rajtakap.

Hogy milyen rejtett veszélye is van az elővilágra nézve annak, ha valaki hangos szórakozást választ szilveszterre – ebben a tűzijátékozás is benne van, hiába legális -, azt Boros Tibor méhrajbefogó Facebook-bejegyzése illusztrálja. Leírása szerint a méhek télire fürtökbe rendeződve melegítik egymást: legbelül van a királynő, akit a családja véd. Amikor a kívül álló méhek átfagynak, belülre húzódnak, helyüket átveszik a beljebb állók, a folyamat pedig addig tart, míg 15 fokig nem emelkedik ismét a hőmérséklet.

A szilveszteri petárdák nemcsak a kutyák, de a méhek életét is megkeserítik
Fotó: Navesh Chitrakar / Reuters
Idézőjel ikon

Amíg a család megtartja a fürt elrendeződést, minden rendben van, senki nincsen veszélyben, de szilvesztert mindezt tönkreteheti.

„A hatalmas hangra felbomlik a nyugodtan telelő fürt élete. Megijednek, elkezdenek szép lassan szétszéledni. Azt hiszik, veszélyben van a család biztonsága, beindul a természetes ösztön, hogy meg kell védeni valamitől a családot. Attól, hogy megbomlott a fürt, az idáig tartott, óvott meleg, ami a családot védte, elillan. Szép lassan mindenki átfázik, és nincs, akivel helyet cseréljenek, hogy fel tudjanak melegedni. A kb. 35-40 ezer méh megdermed, és elpusztul.

Oda van egy komplett méhcsalád.

Nem csak a méhcsalád, hanem a méhész élete is, hisz az ő bevétele a szakmájából ered, a szakmája meg ugye a méhészet. Az anyagi kár 35-50 000 forintiig terjedhet egy méhcsaládnál. A méhek elvesztése meg felbecsülhetetlen kár” – írja Boros Tibor, aki bejegyzése végén még elrettentő röntgenfelvételeket is megoszt petárdabalesetet szenvedett emberek kezeiről.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.