Eltűnt a magyar rendőrség helikoptere: banális oka volt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pillanatok alatt nyoma veszett a Magyar Rendőrség egyik helikopterének. Eltűnésekor többen is jelen voltak, mégsem sikerült megakadályozni.

Úgy tűnik, a Magyar Rendőrség Facebook oldala az informatív tartalmak mellett a rendőri hivatás kellemes oldalával is igyekszik megismertetni a nagyközönséget. Most egy régóta terjedő internetes kihívást imitáltak, és tüntettek el egy helikoptert – viccből. 

A rendőrség egy egész helikoptert eltüntetett

A közösségi médiában futótűzként terjed az embereket és tárgyakat eltüntető kihívás, amelynek során két lepedőt tartó ember varázsolja el a takaró mögött rejtőző dolgokat. A Magyar Rendőrség nemrég közzétett felvételén két rendőr bújt a varázsló szerepébe: egy melegen tartó fóliát használva takaró helyett, hogy az egyik szolgálati helikoptert elvarázsolják. Bár a turbulencia által keltett szél némileg ellenük dolgozott, azonban az akció sikerrel zárult: mire a lepel lehullt, a jármű köddé vált. Az apró szépséghibák csak még bájosabbá teszik a videót, ami nagy sikerrel terjed a hazai közösségi médiában azóta is. 

Vicces és kevésbé etikus videók is terjednek

Aki már látott hasonló videót az Instagramot vagy a TikTokot pörgetve, tisztában van azzal, hogy mekkora trenddé vált az alaptörténet: két ember a lábával és a karjával feszít ki egy feltűnő színű lepedőt, s amíg jellegzetes zenére rázzák, miközben visszaszámolnak, a mögötte lévő ember kibújik a képből vagy valaki arrébb viszi az eltüntetésre váró tárgyat. 

A kutyások saját kihívást indítottak a fentiekre reagálva: itt kedvenceik elől saját maguk bújnak el, kihasználva ezzel az ebek egy sajátos viselkedési formáját, a szeparációt. A gyanútlan kutyusok ugyanis halálra rémülnek gazdájuk eltűnése láttán, és nagyon látványosan reagálnak. 

Idézőjel ikon

Ugyanezt néhány szülő is kipróbálta már saját, kisebb gyermekével, hasonló reakciókat kiváltva az apróságokból, akik szintén megrémültek a szeretett személy eltűnését észlelve.

Az etikailag mindenképp kétes alváltozatoknál az alap videó ötlet sokkal humorosabb, hiszen mindenki tudja, mi is történik valójában, mégis az összes járókelő igazodik a forgatókönyvhöz, és látványosan megdöbben, amikor leeresztik a leplet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.