Hamarosan nehezebben juthatsz készpénzhez

Olvasási idő kb. 1 perc

A falvakban már nem lesznek kötelesek ATM-et fenntartani a bankok, amennyiben nincs megfelelő nagyságú ügyféligény a készpénzfelvétel lehetőségének biztosítására, és a banki pénztárok megszüntetése esetén is másképp alakul az ATM-telepítési kötelezettség.

A Magyar Közlönyben szúrta ki a hvg.hu azt a jegybanki rendeletmódosítást, melynek értelmében a nem városi rangú településekre nem kötelesek ATM-et telepíteni a pénzintézetek. 

Még 2023 elején született rendelet arról, hogy az egyes bankok Budapesten kerületenként, vármegyeszékhelyenként és városonként telepítendő ATM-jeinek számát a pénzintézet kibocsátotta betéti és hitelkártyák mennyiségétől függően kell meghatározni. 

Idézőjel ikon

A legnagyobb, több mint 2,4 millió plasztikot kibocsátó bankok 1686 automatáját úgy kellett elosztani, hogy a vármegyeszékhelyeken kívül eső városok 80 százalékába jusson azokból.

A kistelepüléseken nem létesül majd annyi ATM, így készpénzt felvenni sem lesz feltétlenül egyszerű
Fotó: Eva-Katalin / Getty Images Hungary

A nem városi rangú településekre megyénkénti ATM-számot határoztak meg: az új kedd esti rendelet szerint ugyanakkor „nem városi rangú településen készpénzes automata abban az esetben üzemeltethető, amennyiben azt az ügyféligény, a forgalmi adatok vagy a lakosságszám indokolja”.

Tehát bár a korábbi rendelet értelmében lehetséges, hogy ha az abban megadott türelmi időn belül kényszerült volna egy bank pénzkiadó automatát telepíteni egy faluban, most már nem kell ezt megtennie, hogyha nincsen rá ügyféligény. 

Mindemellett ha egy bankfiók megszünteti a pénztár üzemeltetését, a helyette telepítendő két ATM-nél nem áll a korábbi szabály, miszerint egy a fiókban, egy a településen kell legyen. Elég, ha az adott vármegyén belülre kerül az új automata. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.