Szigorodik a gyermekvédelem: húsz törvénymódosítás várható

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Húsz törvényt terveznek megváltoztatni a gyermekek védelme és a pedofília visszaszorítása érdekében, melyek nemcsak a gyermekvédelmi, de az igazságszolgáltatási rendszert is érintik.

A kormánypárti frakcióülésen ma nemcsak a köztársasági elnök-jelöltet nevezték meg, hanem a gyermekvédelemmel kapcsolatos törvénymódosítások terveit is összegezték. 

A kormány tervezi a második gyerekvédelmi csomagot elfogadni, ennek érdekében húsz törvénymódosítás várható. A módosítássorozat az elmúlt évek legnagyobb, társadalmi és médiavisszhangot kiváltott kegyelmi ügye miatt került terítékre.

Szigorodik a gyermekek védelme: törvénymódosítások várhatók
Fotó: Balázs Attila / MTI

Szigorodik a gyermekek védelme

A tervek szerint szigorodnaka pedofil bűncselekmények büntetési tételei. A kormány bevezetné, hogy a 18 év alattiak sérelmére elkövetett bűncselekmények ne évüljenek el soha, az efféle bűncselekmények miatt elítélteket pedig ne lehessen szabadlábra helyezni, és erkölcsi bizonyítványt sem kaphatnának.

Idézőjel ikon

A fentiek mellett más módosításokat is terveznek, azonban ezek kidolgozása még folyamatban van.

Maga a pedofília szó egyébként nem szerepel a jogrendben, ugyanis az elnevezés orvosi, és nem jogi kategória. A köznyelvben pedofil bűncselekményekként kategorizált esetekre a büntető törvénykönyv alább idézett része vonatkozik.

A hatályos jogszabályok szerint a Btk. 196. § (1) bekezdése szerint a „aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ennél jelenleg jóval magasabb büntetési tétele van a szexuális erőszaknak, amely esetben a fent leírt szexuális kényszerítés erőszakkal vagy élet, illetve testi épség elleni fenyegetéssel történik, és akár 20 év szabadságvesztés is járhat érte. Az új gyermekvédelmi törvénycsomag tervezetének elfogadását követően a bejelentés szerint mindez tovább szigorodna.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.