Meddig áll el a felbontott falfesték?

A maradék festéket félretenni mindig jó ötlet, hiszen bármikor szükség lehet rá a kisebb-nagyobb javításokhoz. Ha azonban nem megfelelő módon tárolod, megromolhat vagy beszáradhat, ami keresztülhúzhatja számításaidat.

A Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi szervezet a könnyen felhordható és tisztítható latexfestéket hozta fel példaként, ami jobb esetben éveken, évtizedeken át elállhat, de ha nem megfelelőek a körülmények, akár hónapok alatt meg is romolhat. A következőkben végigvesszük, mire kell ügyelni a festék tárolása során, illetve honnan lehet tudni, ha a korábban eltett maradék már nem alkalmas további felhasználásra.   

Már a doboz is árulkodó lehet

Ha a festékesdoboz eldeformálódott és/vagy felpúposodott a fedele, akkor valószínűleg tönkrement a tartalma. Enrique de Paz, a Consumer Reports festéktesztelője szerint a jelenség annak az eredménye, hogy a festékkel táplálkozó mikroorganizmusok gázt bocsátanak ki, ami megemeli a nyomást, majd felfújja a dobozt.

Szintén intő jel, ha a festék tetején vastag, gumiszerű réteg képződik, nem lehet egyenletesen elkeverni, vagy a keverést követő 10-15 percen belül elveszti homogén állagát. Még ha elsőre úgy is tűnik, hogy rendben van, a biztonság kedvéért akkor is érdemes kipróbálnod legalább egy kisebb kartonpapíron. Ha könnyű felvinni, egységes a színe és sima, szemcséktől mentes a textúrája, akkor nincs gond, nyugodtan felhasználhatod.

A maradék festéket mindig lezárva, szobahőmérsékleten tárold
A maradék festéket mindig lezárva, szobahőmérsékleten tároldJupiterimages / Getty Images Hungary

Paz hozzáteszi, a maradék festéket a szokott módon ecsettel vagy hengerrel vidd fel, úgy, hogy egy kevés a javítandó felületen túlra is jusson. Amennyiben a száradás után kivehető nyomok maradnak utána, próbálkozz újra! Ha elégedetlen vagy az eredménnyel, végső esetben még mindig ott a lehetőség – feltéve, hogy nem egy nagyobb falról van szó –, hogy a hibát elfedve az egész felületet átfesd.

Így tárold helyesen

A latexfesték tárolásának aranyszabálya, hogy a dobozt mindig légmentesen zárd le. Ezzel megakadályozhatod, hogy elpárologjon belőle a víz, valamint távol tarthatod tőle a mikroorganizmusokat. A festéket tárolhatod az eredeti dobozában, vagy áttöltheted egy lezárható tetejű befőttesüvegbe, a lényeg, hogy szobahőmérsékleten legyen, és ne érje extrém hőhatás. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Praktikus gyakorlat a doboz felcímkézése, ami sok fejtöréstől kímélhet meg, ha később tudni szeretnéd, hogy milyen festéket tartalmaz, illetve pontosan mikor és hol használtad. Fontos: ha a felbontott festéket menthetetlennek ítéled, ne dobd ki a kukába, hanem vidd el egy hulladékgyűjtő pontra, mivel veszélyes hulladéknak számít!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek