Mitől van csatornaszag a fürdőszobában?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fürdőszobában érezhető átható csatornaszagot több különböző probléma is okozhatja, ezért lépésenként haladva érdemes mindegyiket kizárnod.

Jobb, ha ezt nem halogatod túl sokáig, mert a csatornagázoknak való hosszas kitettség kellemetlen panaszokat, hányingert és szédülést okozhat, hidrogén-szulfid-mérgezés esetén pedig akár halálos kimeneteltű is lehet. Arról nem is beszélve, hogy extrém mértékű felhalmozódása robbanást válthat ki.

Ezért is veszélyes a fürdőszobai csatornaszag

Ha nem cselekszel, akkor a csatornagázokat távol tartó tömítés sérülése esetén számolnod kell azzal a veszéllyel is, hogy a csatornában élő baktériumok a levegőbe kerülnek, így sebezhetővé válhatsz a kórokozókkal szemben. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy amíg a probléma elhárításán dolgozol, viselj festőmaszkot, hogy az esetlegesen mérgező gőzöket véletlenül se lélegezd be. Lássuk tehát, hogy melyek azok a lépések, amelyeket a bűz megszüntetése érdekében ajánlott elvégezned.

A fürdőszobai csatornaszagot dugulás is okozhatja, ami enyhébb esetben lefolyótisztítóval orvosolható
Fotó: Dmitriy Galaganov / Getty Images Hungary

1. Ellenőrizd, hogy nincs-e dugulás

Ezt a legkönnyebb orvosolni, mivel kis mázlival egy bolti lefolyótisztító is elegendő lehet hozzá. A teendőd csupán annyi, hogy a csomagoláson szereplő utasításokat pontosan követve beleöntöd a lefolyóba, kivárod a szükséges időt, majd leöblíted vízzel. Ha a szag néhány nap alatt eltűnik, ezzel meg is vagy.

2. Keress szivárgásra utaló jeleket

Nézd meg, hogy nem áll-e a víz a mosdókagyló alján lévő U alakú cső (vagyis a szifon) alatt, illetve húzd végig a kezed a csövek teljes hosszán, hogy nem nedvesek-e. Ha valahol nedvességet tapasztalsz, az mindkét esetben a szivárgás biztos jeleként tekinthető.

Az U alakú csőben általában kisebb mennyiségű víz gyűlik össze – még akkor is, ha nincs használatban –, felfogva a csatornagázokat, amelyek egyébként a lefolyónyíláson keresztül a lakás légterébe kerülnének. Ha azonban a benne lévő víz kicsöpög, kiszáradhat a belseje, így a gázok szabadon áramolva a levegőbe juthatnak.

Gyakori ok a szifon eltömődése és a „bűzzár” kiszáradása is
Fotó: JJ Gouin / Getty Images Hungary

Amennyiben ez megtörténik, valószínűleg annak köszönhető, hogy a csővezetékben lévő tömítések, alátétek megsérültek, ezért cserére szorulnak. Ha már szétszereled a szifont, ellenőrizd azt is, hogy nincsenek-e benne felgyülemlett szennyeződések. Ez ugyanis szintén kellemetlen szagokat okozhat.

3. Bízd a profikra

Ha nincs dugulás és az U alakú cső is rendben van, akkor a probléma mélyebben gyökerezhet, így nem nagyon marad más lehetőséged, mint vízvezeték-szerelőt hívni. Elképzelhető, hogy elöregedett a WC ültetőgumija, eltömődött a szellőzőrendszer, a csövek nem szakszerűen lettek telepítve, vagy a padlóösszefolyó nem működik megfelelően. Ezeket még a szakemberek számára is kihívás lehet megoldani, így jobban jársz, ha nem kezdesz a saját szakálladra próbálkozni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.