Miért szeretik annyira a macskák a dobozokat?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A macskák láthatóan imádnak dobozokban tanyázni és szűk helyekre bepréselődni. De vajon ebben mi a jó nekik?

A macskák számára gyakran többet ér egy doboz, mint a világ összes csilivili játéka. Ha hazaviszel egy kartondobozt, szinte biztos lehetsz benne, hogy kedvenced egy szempillantás alatt tanyát ver benne, és utána ki sem lehet robbantani onnan. Arra, hogy mi lehet az oka a jelenségnek, már a tudományos világ képviselői is elkezdték keresni a magyarázatot. Mutatjuk, hogy mire jutottak.

Ezért szeretik a macskák a dobozokat

„A viselkedés egy egyszerű állati vágyból fakad” – mondja Gabriella Smith, a Bécsi Állatorvosi Egyetem állati kognícióval foglalkozó doktorjelöltje. A szakember szerint a dobozban való bujkálás egyfajta komfortérzetet nyújthat a macskák számára, ami evolúciós okokkal függhet össze, és különösen fontos lehet egy esetleges stresszhelyzetben.

A macskák nem tudnak ellenállni a dobozoknak
Fotó: 101cats / Getty Images Hungary

Egy 2019-es tanulmányban, amely a PLOS One című tudományos folyóiratban jelent meg, holland kutatók megállapították, hogy a rejtőzködés lehetősége kulcsfontosságú a macskák stressz-szintjének csökkentésében, amikor megérkeznek egy állatmenhelyre – idézte fel a LiveScience. Ezt mérésekkel is sikerült igazolniuk. A kutatók azt is megfigyelték, hogy amikor a macskákat megfosztották búvóhelyüktől, felborították almos dobozukat, hogy elbújjanak alatta.

Érdekesség, hogy a macskák dobozok iránti rajongása túlmutat a háromdimenziós struktúrákon is. Smith 2021-ben önkéntesek, vagyis gazdik és macskáik segítségével folytatott le egy kísérletet, ami azt vizsgálta, hogy az állatok beülnek-e a padlón kialakított Kanizsa-négyszögbe, amelynek nincsenek falai, vagyis csupán kétdimenziós formák alkotják, mégis egy négyzet illúzióját kelti. A válasz az volt, hogy igen.

De milyen előnyük származhat ebből? Egy elmélet alapján arról lehet szó, hogy evolúciós szemszögből segít számukra elkerülni a veszélyes helyzeteket. Egy másik lehetséges magyarázat szerint, amely tudományosan még nincs alátámasztva, a macskák azért szeretik a dobozokat, mert vadászösztönük kiélésekor remek támpontot jelentenek a lesben álláshoz.

Más tárgyakat is szívesen használnak a rejtőzködéshez
Fotó: harpazo_hope / Getty Images Hungary

„Mint azt minden gazdi tanúsíthatja, a macskák előszeretettel használnak dobozokat, sarkokat vagy szinte bármilyen térbeli elemet, hogy elrejtőzzenek, mielőtt lecsapnának egy gyanútlan játékra – vagy emberre.”

A különös vonzalom egyébként nem csak a házi macskák sajátja. Állatkerti megfigyelések szerint a nagymacskák – köztük a pumák, tigrisek és oroszlánok – ugyanúgy szeretnek dobozokban ücsörögni és játszani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.