Mit nem ehet a kutya? 15 étel, amit az állatorvosok nem ajánlanak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kedvenced könyörgő tekintenének bizonyára te is nehezen tudsz ellenállni, de jobban teszed, ha a következő ételeket egyáltalán nem osztod meg vele, mert jobb esetben megússza egy sima hasmenéssel, rosszabb esetben viszont akár súlyos tünetek is származhatnak belőle.

Legutóbb azt jártuk körbe, hogy mik azok az emberi ételek, amiket a kutyák is bátran fogyaszthatnak, most pedig bemutatjuk az érme másik oldalát is, vagyis hogy milyen élelmiszereket nem szabad kapniuk. A listán szerepelnek viszonylag egyértelmű tételek is, mások azonban kevésbé ismertek, így ha nem tudod, hogy vigyázni kell velük, komoly veszélyt hordozhatnak magunkban.

Amit nem ehet meg a kutya

A Dívány által megkérdezett állatorvos, dr. Bodó Andrea szerint az egyik legrosszabb emberi étel, amit a kutyának adhatsz, a csokoládé. Ez ugyanis egy koffeinhez hasonló, teobromin nevű anyagot tartalmaz, amit az állat szervezete nagyon lassan bont le, ezért durva izgalmi tüneteket válthat ki nála. „Minél magasabb a csoki teobromintartalma (tehát minél keserűbb), annál veszélyesebb: fogyasztása szapora szívverést, remegést, lihegést, nyáladzást, hasmenést és hányást okozhat.”

A kutyára nézve káros a xilit, azaz a nyírfacukor is, ami az édességek mellett rágógumikban, cukorkákban és fogkrémekben is előfordulhat. Ez jelentősen megemeli az inzulinszintjét, így a vércukorszintje kritikusan lecsökkenthet, ami hasmenést, hányást, levertséget, bizonytalan mozgást vagy kómát képes előidézni, illetve májkárosító hatása is lehet.

Bárhogy is könyörög érte, a csoki felejtős
Fotó: undefined undefined / Getty Images Hungary

Az állatorvos nem javasolja a nyers húsos etetést, különös tekintettel a sertéshúsra, ami nemcsak fertőzésveszélyes, hanem akár Aujeszky-betegség, vagyis álveszettség is kialakulhat miatta, csakúgy, mint a túl zsíros, fűszeres ételeket sem, melyek hasmenést, hányást, gyomorrontást vagy hasnyálmirigy-gyulladást eredményezhetnek. Sokan nem tudják, de a kutya számára szintén kerülendő a szőlő és a mazsola, mivel fogyasztásuk hasmenéshez, vagy ritkábban veseelégtelenséghez vezethet, illetve a paradicsom is, ami hasmenést, hányást, nagyobb mennyiségben pedig izomremegést és szívritmuszavart okozhat. Dr. Bodó Andrea hozzátette: a zöldségek közül tiltottak még a hagymafélék, így a vöröshagyma és a fokhagyma is, melyek károsíthatják a vörösvérsejteket, illetve súlyosabb esetben hozzájárulhatnak a vérszegénység kialakulásához.

„A tünetek szempontjából – főleg a csokinál és a nyírfacukornál – sokat számít a felvett mennyiség, valamint az állat tömege is. Ha sikerül észlelni a bajt, célszerű mielőbb állatorvoshoz fordulni. Ilyenkor az elsődleges cél, hogy 2 órán belül hánytatással eltávolítható legyen a méreg. Ha ehhez már túl késő, akkor a tünetek enyhítésén kell dolgozni” – magyarázta a szakember.

A Lifehacker a fentieken túl a következő élelmiszereket emelte ki a kutyák számára leginkább veszélyes élelmiszerek között, kitérve arra is, hogy fogyasztásuk milyen tüneteket vonhat maga után:

  • alkohol: mérgezés, kóma, halál;
  • avokádó: hasmenés, hányás;
  • főtt csont: gyomorfekély;
  • diófélék, makadámia: idegrendszeri és izomkárosodások;
  • egyes gombafélék: sokk, halál;
  • túl sok tejtermék: hasmenés;
  • emberi gyógyszerek: vese- és májelégténség, gyomorfekély.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.