Miért lesz olyan vicces a hangunk a héliumtól?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Partizni mostanában sajnos nem lehet, maximum a saját háztartásunkban élőkkel, akikből finoman szólva is elegünk lehet mostanra. A hélium viszont velünk maradt, és kiváló lehetőséget nyújt egy kis szórakozásra, ha úgy érezzük, már semmi sem dobja fel a hangulatunkat.

Ugyanakkor joggal merül fel a kérdés, hogy nem veszélyes-e a jellemzően lufikból kiszívott gáz? Tudjuk, milyen hatással van a tüdőnkre? Miért változik meg tőle a hangunk? Ehhez először tisztába kell tennünk azt, mégis mi történik a szervezetünkben akkor, amikor hangot adunk ki. John Smith akusztikai szakértő, a Sydney-i Új-Dél-Wales Egyetem biofizikusának magyarázata szerint a hangot úgy hozzuk létre, hogy a gégefőben található hangszalagok rezgésbe jönnek és megszakítják a tüdőből és a légcsőből kiáramló levegő útját. Összesen két hangszalagunk van, ezek vagy összesimulnak, s ekkor a levegő megrezegteti őket és zöngés hangok jönnek ki a szánkon, vagy rés támad köztük: ilyenkor képezzük a zöngétlen hangokat. 

A helyzetet bonyolítja, hogy a levegő az orrüregen (innen jönnek az orrhangok) és a szájüregen át (itt képezzük a mássalhangzókat és a magánhangzókat) is távozhat. Az, hogy valakinek milyen a beszédhangja, a hangszalagok vastagságától és feszességétől, illetve a gége méretétől is függ. Ezért mélyebb a férfiak hangja: nagyobb a gégéjük. Ez teszi még viccesebbé esetükben a héliumozást. Az azonban nagy tévhit, hogy a hangmagasságukon változtatna bármit is. 

Ahhoz, hogy megértsük a hélium működését, még egy dologgal meg kell ismerkednünk, ez pedig a hangszín. Ez az, amin a gáz képes változtatni. Alapvetően a hangszín – legalábbis az Amerikai Akusztikai Társaság meghatározása szerint – az, ami segít két ugyanolyan hangerősségű, alapfrekvenciájú és hangmagasságú hang megkülönböztetésében. Függ a rezgés frekvenciájától, a hangnyomástól, az anatómiai tulajdonságainktól és még egy sor dologtól. A hangszín tehát nagyon leegyszerűsítve az, ami nem a hangmagasság, nem a hangosság, hanem az, ami megkülönbözteti két ember vagy két hangszer hangját. 

Ez az, amin a hélium kavar egy kicsit. Nem képes megváltoztatni a hangszálakat, nem rövidíti le a hangcsatornákat (a hangszalagoktól a szájig terjedő részünk), hanem hatása annak köszönhető, hogy háromszor olyan gyorsan terjed, mint a levegő, s a hanghullámok is 2,7-szer gyorsabban terjednek benne. Emiatt azok a frekvenciák, amik a héliummal képződnek, hangosabbá válnak. Ettől a rezonanciaváltozástól halljuk úgy, hogy a mély hangú ismerősünk is sipít. Ám a hélium sem teszi ugyanolyanná mindenkinek a hangját: a kiadott röhögéskeltő hangszín függ az adott ember hangcsatornájától. 

Tényleg veszélyes lehet?

A hélium nem mérgező. Kémiai szempontból közömbös, színtelen, szagtalan nemesgáz, ami nemcsak a lufikban van jelen, de a hidrogén után a második leggyakoribb elem a világegyetemben. Mivel légkörünkben csak nagyon kevés van belőle (a gravitáció sem képes megtartani), ezért a földgázból hozzák létre. Ez okozza a vesztét is: ahogy kifogyunk a földgázból, úgy a héliumból is, azaz egyre kevesebb lehetőségünk lesz azt különböző lufik és más szórakoztató játékok magasba emelésénél használni. Azaz egyre drágább lesz, amíg nem találunk más gazdaságos előállítási formát. No de visszatérve a veszélyességéhez: amikor héliumot lélegzünk be, akkor értelemszerűen oxigént nem. Ennek hiánya pedig érződik a szervezeten: egy szippantás a lufiból még nem okoz mondjuk ájulást, de ha folyamatosan héliumozunk, az oxigénhiány jelei egyre erősebbé válnak. Arról pedig mindenkit lebeszélnénk, hogy a héliumos palackból szívjon gázt, mert ez akár a tüdő elrepedéséhez is vezethet, ami nemcsak kellemetlen, de halálos is lehet. 

Beszélj úgy, mint Darth Vader

A hangunkat nem csak a hélium változtathatja meg. A kén-hexafluorid egy kevéssé ismert kellék, ami rajzfilmhang helyett bárkiből mély hangú szörnyet csinál egy rövid időre.

Ez az általában cseppfolyósítva szállított gáz színtelen, szagtalan, és szintén nem mérgező. Évente több mint 10 000 tonnát állítanak elő belőle, alapvetően a villamosiparban használják, illetve védőgázként a magnézium előállítása során. Ez egyébként nem túl szerencsés, mivel a kén-hexafluorid a legerősebb üvegházhatású anyag, nem véletlenül szabályozzák vagy akár tiltják is a használatát Európában. Belélegezve ellentétes hatással bír, mint a hélium: a kén-hexafluoridban 0,44-szor lassabban terjed a hang, mint a levegőben, így az nem magas lesz tőle, hanem mély. A veszélyei ugyanazok, mint a héliumnál, azaz oxigénhiányos állapot alakulhat ki, ráadásként azonban a szén-dioxidot is kiszorítja a tüdőből, ami hatással lehet a légzési reflexre. Mivel jóval nehezebb beszerezni, mint a héliumot, ezért szerencsére kevesebben is használják játékszerként vagy partikellékként. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.