Mit tegyek orrvérzés esetén?

Az orrvérzés elég kellemetlen és/vagy ijesztő tud lenni. Különösen, ha nem tudod, hogy lehet elállítani. Itt egy kis segítség, hogy szükség esetén egyedül is képes legyél megbirkózni vele.

A Howstuffworks szerint az orrvérzés egyáltalán nem ritka jelenség, csak az Egyesült Államokban 60 millió ember tapasztalja meg évente. A statisztikák alapján a leggyakrabban a 2–10 éves gyerekeknél, illetve az 50-80 éves felnőtteknél fordul elő, de minden korosztályt érint. Bár sokan hajlamosak pánikba esni tőle, az orrvérzés általában a nem jó, de nem is tragikus kategóriába esik, így nem igényel közvetlen orvosi ellátást sem. Lássuk tehát, hogyan is kezelhető otthoni körülmények között.

Az orrban számos ér található, amelyek elősegítik a belélegzett levegő felmelegítését és párásítását. Mivel azonban rendkívül közel vannak az orr belső felületéhez, érzékenyebbek a száraz levegőből, az erős orrfújásból, illetve a fizikai behatásokból eredő sérülésekre (újabb ok, hogy ne piszkáld az orrod!), melyekből vérzés alakulhat ki. Ezt elülső orrvérzésnek nevezik.

A másik fő típus a hátsó orrvérzés, ami az orrüreg belsejében lévő artériákból fakad. Ez kevésbé gyakori, viszont súlyosabb, ezért ellátása orvosi segítséget igényelhet. Kiváltó okai pedig a következők lehetnek: sérülés, törött orr, közelmúltban végzett orrműtét, vérhígító gyógyszerek hatása, daganatok az orrüregben, véralvadási rendellenességek, a véredényekre kiható örökletes állapotok, leukémia. Az orrvérzés mindkét orrlyukat érintheti, de a vér általában csak az egyikből folyik ki.

Ez így nem lesz jó
Ez így nem lesz jóbymuratdeniz / Getty Images Hungary

Hogy állítható meg?

Erre többféle módszer is létezik. A Yale Medicine azt ajánlja, hogy első körben a következő lépéseken menj végig:

  1. Ülj le és 10 percre szorítsd össze az orrcimpáidat egy papír zsebkendővel.
  2. Ahelyett, hogy hátradőlnél, hajolj előre és lélegezz a szádon keresztül. Így nem fogod lenyelni a vért.
  3. Tegyél jeges borogatást az orrnyergedre. A hideg hatására a kis hajszálerek összeszűkülnek, csillapodik a vérzés, illetve a gyulladásveszély is csökken.
  4. Ne feküdj le! Ha az orrodat a szíved vonala fölött tartod, az csökkenti az orrban lévő erekre nehezedő nyomást, ezáltal a vérzést is.
  5. Ha a vérzés a 10 perces nyomás után sem csillapodik, próbálj ki egy dekongesztáns orrcseppet. Fújd bele kétszer mindkét orrlyukadba, majd tízpercenként ismételd meg, amíg szükséges (de legfeljebb háromszor).

Mikor kell orvosi segítséget kérni?

Ha az alábbi listára bármelyik pontja igaz rád, a RevereHealth szerint tanácsos orvoshoz fordulnod, aki tamponálhatja vagy gyógyszerrel ecsetelheti az orrot, hogy megszüntesse a vérzést.

  • A vérzés a nyomás és az orrcsepp ellenére sem áll el.
  • A vérzést orrtörés vagy az arc sérülése okozza.
  • A vérzés vérhígító szedése mellett történik.

Ha az orrvérzést ugyan sikerül megállítani, de utána ájulást, szédülést, mellkasi fájdalmat, szorító érzést, zavartságot, kiütéseket vagy lázat tapasztalsz, illetve vért hánysz, akkor szintén fordulj orvoshoz!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra