Ezért hasznos, ha vízzel teli palackokat teszel a fagyasztóba

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Félig üresen használod a mélyhűtőd? Ha nincs is szükséged semmire, amit beletehetnél, akkor is pakold tele legalább vizes palackokkal. Később még hálás leszel magadnak érte!

A praktikus, de kevésbé ismert trükkre a Lifehacker hívta fel a figyelmet, mely szerint a célra a csapvízzel megtöltött PET-palackok és tejesdobozok is alkalmasak. Utóbbiakat azonban ne felejtsd el alaposan kimosni, mielőtt felhasználnád őket. Hogy mi értelme ennek az egésznek? Máris elmondjuk!

Hatékonyabbá teszi a fagyasztót

Minél jobban megpakolod a fagyasztót, a készüléknek annál kevesebb energiát kell arra fordítania, hogy hidegen tartsa az ott tárolt ételeket. Ha tehát a mélyhűtőd alapvetően csak félig szokott lenni – főleg, ha a helyzetet tovább tetézve gyakran nyitogatod az ajtaját –, nem fog tudni olyan hatékonyan működni. Kivéve, ha a maradék helyet valami fagyasztható dologgal, például vízzel teli palackokkal töltöd ki!

Csak nyerhetsz vele!
Fotó: Imagehit / Getty Images Hungary

Más téren is jól jöhet 

A trükk másik gyakorlati haszna, hogy egy esetleges áramszünet esetén, ami a nyári hőségben különösen kellemetlen tud lenni, a mélyhűtőben lévő ételek nem fognak olyan gyorsan kiolvadni. Apropó, nyár. Ha strandolni készülsz, így többé jégakkukra sem lesz szükséged, azokat ugyanis a fagyott vizes palackokkal is kitűnően helyettesítheted.

Végül, de nem utolsósorban a lefagyasztott víz egyfajta vésztartalékként is szolgálhat, amit szükség esetén kiolvaszthatsz és felhasználhatsz. Ha félliteres palackokat használsz, úgyszintén összekötheted a kellemeset a hasznossal. Nemcsak hidegen tarthatod velük a strandoláshoz szánt elemózsiát, hanem ahogy olvadni kezdenek, hűs frissítőhöz is juthatsz belőlük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.