Teszt: melyik a legjobb citromos víz?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tizenháromféle citromos vizet, pontosabban üdítőt próbáltunk ki, hátha találunk köztük olyat, aminek nem teljesen életidegen az íze. Jól sejted, nem volt könnyű menet!

Ha az időjárás végre a naptárhoz igazodik, lassan valóban nyakunkon a nyár, ilyenkor pedig az ember valami frissítő szomjoltóra vágyik. Ez járt a fejünkben akkor is, amikor elhatároztuk, hogy kiderítjük, az ásványvíz és az üdítőital szerelemgyerekének tekinthető citromos termékek mennyire alkalmasak a célra. 

Ásványvíznek látszó tárgy

Ahogy azt Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője „hogyan készült” cikkünkben elmondta, a tesztelt termékek csak ránézésére látszanak ásványvíznek. Ha ugyanis veszed a fáradságot és elolvasod a címkéjüket, ott az üdítőital kifejezés olvasható. A szakember szerint a termékek sajátossága, hogy legfőbb összetevőjük a víz – ami ivóvíz és ásványvíz is lehet –, igazi citromot és más gyümölcsöket pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaznak.

Egyes termékek sima ivóvízből készülnek, citromot pedig általában csak mutatóban tartalmaznak
Fotó: Ruzsovics Dorina

A citromos íz kialakításához a gyártók vagy természetes, vagy mesterséges aromát használnak, de néhol felbukkan a citromlé is. Mielőtt még abba a hitbe ringatnád magad, hogy a valódi citrom jelenléte bármit is ér, fel kell hogy világítsunk:

Idézőjel ikon

az 1 százalékos arányban (!) hozzáadott citromlé nem biztosítaná az elvárt ízélményt, ezért a termék így is aroma felhasználásával készül.

További rossz hír, hogy a víz után a legnagyobb mennyiségű összetevő általában a cukor vagy az édesítőszer. A szakember mindezek fényében leszögezte: az ilyen citromos víz nem alkalmas az ásványvíz helyettesítésére. Ha kíváncsi vagy, mi kerül még a termékekbe, illetve hogyan készül, alábbi cikkünkből minden kérdésedre választ kaphatsz.

Hogyan teszteltünk?

Kóstolónkhoz a nagy láncok aktuális kínálatából szereztük be a citromos üdítőket, szénsavasakat és szénsavmenteseket vegyesen, mert a bubiknál sokkal fontosabbnak tartottuk, hogy milyen az ízük, illetve mennyire természetesek. Ennek eldöntéséhez nemcsak egy plusz szempontot adtunk az értékelésnél, hanem némi fondorlathoz is folyamodtunk. A tesztelt termékek között egy általunk készített citromos vizet rejtettünk el. Mint később kiderült, nem is dönthettünk volna jobban!

Kóstolóink ezt a tesztet is megszenvedték
Fotó: Ruzsovics Dorina

A cseltől eltekintve próbánk a szokásos módon zajlott. Szerkesztőségünk tagjai egy vakteszt keretében, véletlenszerű sorrendben kóstolták végig a termékeket, melyeket szigorúan szubjektív, érzékszervi szempontok figyelembevételével értékeltek egy 1-től 5 pontig terjedő skálán. Az összesítés és az átlagolás után ebből jött ki az alábbi végeredmény:

3. helyezett: Lidl Saguaro citromízű szénsavas üdítőital – 2,78 pont (149 forint/1,5 liter)

Összetevők: ivóvíz, cukor, szén-dioxid, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), természetes citromaroma, tartósítószer (nátrium-benzoát). 

Fotó: Ruzsovics Dorina

Természetesség: 2,16 pont.

Tesztünkön a Lidl citromos üdítője lett a legjobb saját márkás termék. Azt nem mondhatnánk, hogy az illatozó citromfaligetek jutottak róla eszünkbe, de ha megbékélünk a citromaroma jellegzetes ízével, azt tudjuk mondani, hogy saját kategóriáján belül nem is olyan rossz. Csak kár, hogy ivóvízből készül. 

  • Nem rossz, friss.
  • Tisztítószeríz.
  • Enyhébb.
  • Édeskés ez is. 
  • Limonádé. Műlimonádé. 
  • Citromos légfrissítő íze van. 
  • Ez a műcitromíz, de legalább nem annyira cukros. 

2. helyezett: Jana citrom- és limettaízű, energiaszegény, szénsavmentes üdítőital – 3 pont (289 forint/1,5 l)

Összetevők: víz, cukor, étkezési sav (citromsav), természetes aromák, antioxidáns (aszkorbinsav).

Fotó: Ruzsovics Dorina

Természetesség: 2,91 pont. 

A kipróbált termékek közül talán a Jana termékének íze állt a legközelebb az igazi citroméhoz. Ezt tükrözte az is, hogy 2,91-es átlagot kapott a természetességre, ami messze a legmagasabb érték (a sima citromos víz eredményétől eltekintve) volt a mezőnyben. Tesztelőink azt is díjazták, hogy más termékekkel ellentétben nem büntetett az édessége. Az összetevők között ugyanakkor itt is a sima víz szerepel. 

  • Még legalább citromízű.
  • Sárgított víz. 
  • Ez olyan semmilyen. Szinte sima víz, ezért jó. 
  • Ez sem olyan vészes. 
  • Se túl édes, se túl mű. 
  • Korrekt citromos víz. 
  • Íztelen. 

1. helyezett: Citromos csapvíz – 3,14 pont (30 forint/liter) 

Összetevők: citrom, csapvíz.

Fotó: Csabai Kristóf

Természetesség: 4 pont.

Tesztelőinknek a bolti termékek közé csempészett citromos víz ízlett a legjobban, ami egyrészt azt mutatta, hogy a cukor vagy édesítőszer egyáltalán nem hiányozna belőlük, másrészt pedig azt, hogy nem feltétlenül van értelme költeni rájuk. Főleg ha a természetesség is szempont nálad, mert az aromákkal felturbózott vizeknél ennek bottal ütheted a nyomát.

  • Legalább nem édes, sima citromos víz. 
  • Hányinger. 
  • Ez már hasonlít arra, amilyen citromot facsarok a vizembe.
  • Ez jó.
  • Ez olyan, mintha igazi citrom lenne benne.
  • Rostos. Citromos. Nem édes. Nem bubis. 
  • Mintha nem lenne benne cukor, konkrétan citromos víz. 

Futottak még

Ezeknek a terméknek most nem jött össze a dobogós helyezés, ezért csak röviden mutatjuk be őket. 

4. helyezett: SPAR citrom- és lime-ízű energiaszegény szénsavmentes üdítőital – 2,57 pont (199 forint/1,5 liter)

Természetesség: 2,46 pont

A SPAR ivóvizes terméke kicsit visszafogottabb ízvilággal támadott, ami egyáltalán nem volt baj, sőt! Voltak ugyan, akik a Flóraszepthez vagy a tonikos vécéillatosítóshoz hasonlították, de mások úgy vélték, hogy egész jól hozza a klasszikus citromos vizes ízt, és pont megfelelő mértékben édes.

5. helyezett: Tesco Value lemonade citrom ízű szénsavas üdítőital édesítőszerekkel – 2,28 pont (85 forint/2 liter)

Természetesség: 2,09 pont.

Az ötödik helyén komoly tumultus alakult ki. Kezdjük a Tesco ivóvízből készült, szénsavas versenyzőjével, ami senkitől nem érdemelt ki hármasnál magasabb pontszámot. Tesztelőink azt mondták, hogy nagyon bubis és túlzottan édesítőszer-ízű, így csak szomjasabb lesz tőle az ember.

5. helyezett: Vöslauer Balance Juicy citromízű természetes ásványvíz alapú szénsavas üdítőital – 2,28 pont (399 forint/0,75 liter)

Természetesség: 2,16 pont.

Hiába jelentősen drágább (és sárgább), mint más termékek, a Vöslauer ásványvíz alapú, 7% citromlésűrítményt tartalmazó üdítője szinte csak rettentő savanyúságával emelkedett ki a mezőnyből. „Azonnal görcsbe rándulnak tőle a nyálmirigyeim” – jellemezte egyik résztvevőnk.

5. helyezett: Ave citromízesítésű természetesásványvíz-alapú ital – 2,28 pont (115 forint/1,5 liter)

Természetesség: 2,66 pont.

Az Ave ásványvizes termékéről nem alakult ki egységes álláspont. A csapat egyik fele vízízűnek találta, a másik meg műcitromos mellékíze miatt panaszkodott egy sort. Egyetérteni leginkább csak abban tudtak, hogy nagyon bubis.

5. helyezett: Theodora szénvasas citromízű üdítőital – 2,28 pont (149 forint/1,5 liter)

Természetesség: 2,08 pont.

A Theodora ásványvízből gyártott szénsavas üdítőjéről csak egyvalaki tudta kijelenteni, hogy egész finom, a többieknek nagyon nem jött be. Nem jó értelemben vett érdekes mellékízéről egyebek mellett a vécétisztító és a szúnyogriasztó jutott eszükbe.

9. helyezett: Tesco citrom-, lime-ízű szénvasmentes üdítőital – 2,21 pont (179 forint/1,5 liter)

Természetesség: 2,33 pont.

A Tesco második, szénvasmentes, ivóvízalapú üdítőitala szintén eléggé mesterségesnek hatott. „Kesernyésebb és savanyúbb a többinél, de inkább szomjan halok, mint hogy ezt igyam” – írták róla az értékelőlapokon.

10. helyezett: Fonyódi citromízű szénsavas üdítőital édesítőszerekkel – 2,07 pont (199 forint/1,5 liter)

Természetesség: 2,08 pont. 

A Fonyódi forrásvizes terméke kapcsán mindenki másban látta a hibát. „Jellegtelen”, „bubis és rettentően savanyú”, „iszonyúan édes” – fogalmaztak tesztelőink, akik itt főleg a Domestossal és a gyógyszerek ízével vontak párhuzamot.

11. helyezett: Auchan citromízű energiamentes, szénsavas üdítőital édesítőszerekkel – 2 pont (79 forint/1,5 liter)

Természetesség: 1,75 pont.

Az Auchan ásványvízből készített szénsavas üdítőjének ízében nemcsak a citromaroma érződött vastagon, gyártásánál mintha az édesítőszerekkel is bő kézzel bántak volna, ami – ahogy átlaga is tükrözi – nem bizonyult igazán nyerő kombinációnak.

12. helyezett: Kubu Waterrr citrom szénsavmentes üdítőital – 1,85 pont (239 forint/0,5 liter)

Természetesség: 2,66 pont.

A Kubu ivóvizes termékén alig érződött a citrom, viszont volt valami nehezen beazonosítható mellékíze, amit csapatunk sehogy sem tudott befogadni. Csak egyetlen tesztelőnk akadt, aki kellemesnek nevezte.

13. helyezett: Active O2 citromízű, oxigénnel dúsított szénsavmentes energiaszegény üdítőital cukorral és édesítőszerekkel – 1,71 pont (469 forint/0,75 liter)

Természetesség: 2,33 pont.

Amilyen drága, olyan rossz – derült ki az Active ásványvízen alapuló üdítőjéről. Oxigén ide vagy oda, tesztelőink szerint sajnos csak tömény édes ízt hagyott maga után, és az sem volt valami nyerő.

14. helyezett: Penny Aquarius citromízű szénsavas üdítőital édesítőszerekkel, energiamentes, természetes ásványvízből – 1,71 pont (79 forint/1,5 liter)

Természetesség: 1,33 pont

A Pennyben kapható, ásványvizet tartalmazó üdítő már tényleg nélkülözött bármiféle természetességet. Kóstolóink számára vállalhatatlanul édesnek hatott, és légfrissítős, gyógyszeres hatású mellékíze sem aratott osztatlan sikert.

Hallottad, hogy a citromos víz mennyire egészséges? Alábbi cikkünkből megtudhatod, mennyire lehet hinni a szóbeszédnek.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.