Menő kamaszszobák olcsón

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tizenévesek már bevonhatóak a tervezésbe, zseniális ötleteik tudnak lenni. Mutatunk néhány ötletes megoldást.

Meggyőződésem, hogy a kamaszszoba legfontosabb kelléke egy jól zárható, sőt becsapható ajtó. Viccen kívül, a tinédzser gyerek egyre több önállóságra és egyedüllétre vágyik, ehhez pedig szinte elengedhetetlen egy saját szoba (vagy legalább egy fél), ahová el tud vonulni akár egyedül, akár a haverokkal.

A kicsi lakás alapvetően kompromisszumokat szül, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne valami izgalmasat kihozni egy kicsi szobából is, legfeljebb jobban ki kell centizni a helyet. Az biztos, hogy semmi értelme egyedül, a gyerek kihagyásával megpróbálni kitalálni, mire vágyhat, mert csak csalódás lesz a vége, mindkét oldalról. Nem kell azonnal százezres tételekben gondolkodni, egyszerű megoldásokkal is simán ki lehet hozni olyan megoldásokat, amivel egy kamasz is elégedett tud lenni.

Idézőjel ikon

on Jan 12, 2016 at 1:25am PST

Itt  van mindjárt ez az egyszerű asztallap, két lábtartó bakkal kombinálva, és hozzá egy szék. Voilá. Fiók helyett pedig be lehet tenni egy gurulós fiókos szekrényt, mondjuk az Ikeából, ami 6000 forintba kerül. Ez itt a lányoknak szóló változat, bár természetesen tudjuk, hogy attól, hogy valaki lány, még nem kell szeretne a rózsaszínt.

Ez pedig a fiúknak szánt verzió. Ha csak natúr színű lábat kapunk, egyszerűbb lefesteni, mint venni egy extrább darabot, és persze jóval olcsóbb is.

Igazi low budget megoldás látható a képen, amelynek egy része akár ingyen is beszerezhető. Az OSB lap helyett kerülhet a falra parafa tapéta is, az ráadásul hőszigetel is, és lehet rá szurkálni képeket. A retro polcokat Facebookos bútoros csoportokban vagy a Jófogáson érdemes keresni, a hengeres éjjeliszekrényt pedig az Ikeában. Rizslámpát bárhol kapni, a mintát pedig találja ki a szoba lakója.

Ez már egy masszívabb költségvetésű szoba, ahol három színnel operált a tervező. A legnagyobb tétel a szekrény, a polcokat akár házilag is össze lehet ütni, csak előre le kell vágatni hozzá a fát (ezt egyébként a nagyobb faáruházakban szívesen megteszik, nekem a Zatikkal vannak jó tapasztalataim, igaz nem olcsóak).

Ha lánya van, biztos vagyok benne, hogy mindig kevés a szekrény. Erre tökéletes megoldás a ruhaállvány, ami ráadásul nem is kerül sokba. Ha olyat keres, aminek az aljára is lehet pakolni, oda mehetnek a cipők, táskák, vagy egy sor színes papírdoboz.

Ez egy kamaszhoz képest visszafogott és rendezett szoba, azért mutatom be, hogy kiderüljön, hogy néhány egyszerű és olcsó megoldással milyen erőteljes hatást lehet elérni. A rizslámpák ugye a létező legolcsóbb darabok, amelyeket bármilyen színre befesthet, csak arra figyeljen, ne legyen túl vizes a festék. Extra dekorként vehet hozzá többek közt a Karcsi papírboltjából egy vagy több szép papírdekorációt, és máris nagyon üt az egyszerű fehér fal is.

Ebben a szobában a táblafal és a 3D-s dekorációk adják meg az alaphangulatot. Az egyik csak festék és elszántság kérdése – és valójában a másik is. Fából (vagy költségcsökkentő szempontból vastag kartonból) készülhet a dekoráció, amit kétoldalas ragasztóval lehet feltenni a falra. Fa helyett tényleg nyugodtan választhat olcsóbb alternatívát is, hisz a festék miatt úgysem fog látszani, hogy valódi fa vagy "fajellegű" alapanyagból készült-e a dekor. 

Ez akár egy lakótelepi félszoba is lehetne, amin jól látszik, hogy kis helyre is sok minden elfér. Én azért raknék néhány gurulós fiókot az ágy alá, mert ebben a felállásban nincs helye az ágyneműnek. Ha pedig az asztal az ágy felöli oldalon csak egy lábon áll, több hely marad az ágy alatt. Ha nem akar vesződni az ágy feletti polcokkal, én a Mömaxban láttam hasonlókat nemrég, több színben is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.