Bélelzáródást is okozhatnak a veszélyes duzzadó játékok

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fogyasztóvédelem duzzadó játékokat tesztelt, a 14-ből 9 megbukott a vizsgálaton. Ha a gyerekek lenyelik őket, akár meg is fulladhatnak.

Folyamatosan vizsgálja a duzzadó anyagokból készült játékokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, ugyanis a túlzottan duzzadó játékok akár bélelzáródást is okozhatnak a gyerekeknél, ha véletlenül lenyelik őket. Most 14 ilyen terméket vizsgáltak be, kilenc ezek közül problémás is volt, írja közleményében a hatóság.

A Mechnikai és Villamos Laboratóriumban az esetlegesen szükséges forgatónyomaték, vagy húzóvizsgálatot követően azt nézték meg, hogy keletkezett-e olyan kis alkatrész, amit a gyerekek a szájukba tudnak venni. Az eredmények azt mutatták, hogy 14 közül 9 esetében a termék vagy tartalmazott ilyen kis alkatrészt, vagy a vizsgálatok során keletkezett ilyen. A teszten fennakadt termékeket ezután a duzzadó anyagok vizsgálatának vetették alá, és arra jutottak, hogy mind a kilenc játék 50 százaléknál nagyobb mértékben növekedett meg. 

Galéria ikon

20

Galéria: Veszélyes duzzadó játékok
Fotó: NFH / nfh.hu

A 14 vizsgált termékből tehát kilenc (azaz 64 százalék) veszélyes a gyerekekre nézve, mivel fennáll a fulladás és bélelzáródás kockázata. A hatóság elrendelte a termékek kivonását a forgalomból, némelyeknél pedig a forgalomba hozatalt tiltotta meg. A galériában egy kivételével az összes veszélyes terméket megtalálja, azt azért nem, mert az NFH még nem döntött róla jogerősen. AZ NFH kéri, hogy amennyiben olyan termékre akadt, ami ön szerint nem biztonságos, jelentse nekik. Például, ide kattintva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.