Figyelem: veszélyes csecsemő- és gyermekruhákat vontak be

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hetvennégy darab veszélyes csecsemő- és kisgyermek ruházati terméket talált és vont ki a forgalomból, mert az azokat díszítő zsinórok használata miatt fojtási és balesetveszélyt jelenthetnek.

Az ellenőrzések során a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a megyében nyolc kereskedelmi egységben, összesen tizenegyféle, 74 darab veszélyes csecsemő- és kisgyermek ruházati terméket talált és vont ki a forgalomból, mivel a nem megfelelően alkalmazott húzózsinórok, illetve húzózsinór-végződések miatt a termékek nem teljesítették az alapvető termékbiztonsági követelményeket.

A felügyelőség az év első hónapjaiban piacfelügyeleti ellenőrzéseket végzett, célja kiszűrni a forgalomban lévő, veszélyesnek minősülő csecsemő- és kisgyermek ruházati termékeket.

Veszélyes zsinórok

Valamennyi gyermekruháról kiderült, hogy nem felelnek meg az előírásoknak, ugyanis a nem megengedett módon alkalmazott funkcionális és díszítő zsinórok használata miatt fojtási és balesetveszélyt jelenthetnek a gyermekeknek.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tájékoztatja a fogyasztókat és a kereskedőket, hogy a teljesség igénye nélkül az alábbi termékeknek a forgalmazása jogsértő, használata pedig veszélyt jelenthet a gyermekkorú felhasználók részére.

Sweet Dew márkajelzésű P004 azonosító jelzésű gyermek esőköpeny.

Galéria ikon

6

Az elvégzett kockázatértékelés szerint a Sweet Dew márkajelzésű, P004 azonosító jelölésű gyermek esőköpeny megnevezésű termék használata a kapucniban elhelyezett szabad végződésű, csomóval és műanyag végelzáróval ellátott húzózsinór miatt súlyos kockázatot jelent a felhasználók, a gyermekek számára.
Galéria: Veszélyes gyerekruhák
Fotó: NFH


A sárga színű esőköpeny első részén kék színű úttesten két darab piros versenyautó, az esőköpeny hátsó részének az alján szintén kék színű úttesten egy darab piros versenyautó látható. A gyermek esőköpeny kapucnis kivitelű. A kapucniban összehúzó-zsinór van, a végén csomóval és műanyag végelzáróval. A kapucniban összehúzó-zsinór van, a végén csomóval és műanyag végelzáróval. A fent megnevezett gyermek esőköpeny kapucnijában lévő zsinór fojtást és balesetet okozhat. Az esőköpeny kapucnijában lévő összehúzó-zsinór játék, vagy utazás közben beakadhat, a gyermeket magával ránthatja. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés szerint a Sweet Dew márkajelzésű, P004 azonosító jelölésű gyermek esőköpeny megnevezésű termék használata a kapucniban elhelyezett szabad végződésű, csomóval és műanyag végelzáróval ellátott húzózsinór miatt súlyos kockázatot jelent a felhasználók, a gyermekek számára.

KE YI QI márkajelzésű XT-9228 azonosító jelzésű lányka kapucnis kabát

Galéria ikon

6

A kapucniban alkalmazott összehúzó szalag, a szabad végein lévő műanyag végelzáróval fojtást és balesetbeszélyt jelenthet a gyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a KE YI QI márkajelzésű, XT-9228 modellszámú lányka kapucnis kabát használata a fojtás és balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználók, a gyermekek számára.
Galéria: Veszélyes gyerekruhák
Fotó: NFH

Elől zipzáras és patentos, a bal zsebén "LWPQLSA" felirattal ellátott kapucnis lányka kabát. A termék kapucniján szőrmedíszítés van. A kapucniban funkcionális, szabad végződésű összehúzó szalag van, a végén műanyag végelzáróval. A bevarrt címke alapján a termék nyersanyag-összetétele 65% pamut és 35% poliészter. A kapucniban alkalmazott összehúzó szalag, a szabad végein lévő műanyag végelzáróval fojtást és balesetbeszélyt jelenthet a gyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a KE YI QI márkajelzésű, XT-9228 modellszámú lányka kapucnis kabát használata a fojtás és balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználók, a gyermekek számára.


H&S márkajelzésű L-829B azonosító jelzésű lányka mellény

Galéria ikon

6

A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a H&S márkajelzésű, L-829B modellszámú lányka mellény használata a fojtás és balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználók, a gyermekek számára.
Galéria: Veszélyes gyerekruhák
Fotó: NFH

Elől zipzáras, kapucnis leányka mellény, melynek kapucnija műszőrmével díszített. A kapucni zipzárral leszedhető. A termék színe piros, elől a mellrészénél mind két oldalon zseb található. A kapucniban szabadvégződésű összehúzó-zsinór van, a végén csomóval és fém végelzáróval. A termék nyersanyag-összetétel a bevarrt címke alapján 100 százalék nylon. A kapucniban alkalmazott összehúzó-zsinór, a szabad végein lévő csomóval és fém végelzáróval fojtást és balesetbeszélyt jelenthet a gyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a H&S márkajelzésű, L-829B modellszámú lányka mellény használata a fojtás és balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználók, a gyermekek számára.


Sun&Rise márkajelzésű RT-082 azonosító jelzésű kétrészes gyermek szabadidő ruha

Galéria ikon

6

A felsőrész kapucnijában alkalmazott összehúzó-zsinór fojtási veszélyt, a műanyag végelzárók és a rögzítetlen derék összehúzó-zsinór balesetveszélyt jelenthetnek a kisgyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a termék használata fojtási veszély és balesetveszély szempontjából is súlyos kockázatot jelent a felhasználók részére.
Galéria: Veszélyes gyerekruhák
Fotó: NFH

Kétrészes kisgyermek szabadidő ruha 98-128 méretig pink és piros színben. Kapucnis, zipzáras hosszú ujjú felsőből és nadrágból álló garnitúra. A kapucniban és a nadrág derékrészében húzózsinór található. A kapucniban lévő húzózsinór végén műanyag végelzárókat alkalmaztak. A húzózsinórok nincsenek rögzítve a termékhez. A felsőn feliratok vannak, a felsőre és a nadrágra az 58-as számot varrták rá textilanyagból. A kétrészes gyermek szabadidő ruha zipzáras felső részének kapucnijában húzózsinór van, a végein műanyag végelzáró kupakok találhatók. A nadrág derékrészében szintén összehúzó-zsinór található, az nincs legalább egy ponton rögzítve a termékhez. A felsőrész kapucnijában alkalmazott összehúzó-zsinór fojtási veszélyt, a műanyag végelzárók és a rögzítetlen derék összehúzó-zsinór balesetveszélyt jelenthetnek a kisgyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a termék használata fojtási veszély és balesetveszély szempontjából is súlyos kockázatot jelent a felhasználók részére.


Sun & Ocean márkajelzésű azonosító jelzés nélküli gyermek kétrészes fürdő ruha (bikini)

Galéria ikon

6

A gyermek nyakán megköthető bikini felsőt viselve a bekötött zsinór a gyermek nyakára szorulhat és megfojthatja. A gyermek a hátul megköthető bikini felsőt viseli, ami játék közben beakadhat, és balesetet okozhat. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés szerint a Sun & Ocean márkajelzésű azonosító jelölésű nélküli kétrészes fürdőruha használata a bikini felső nyak- és hátrészén elhelyezett húzózsinór miatt súlyos kockázatot jelent a gyermekek részére.
Galéria: Veszélyes gyerekruhák
Fotó: NFH

A fürdőruha felsőt a nyakban és a hát középső részén lehet két-két különálló szabadvégződésű funkcionális zsinórral rögzíteni. A bikini oldalán csomóval ellátott díszítőzsinór van. A kétrészes fürdőruha bikini felsőrésze nyakban és háton megkötős. A termék alap színe világoskék és rózsaszín. A melltartórészen, valamint a nadrágon "SWIMMING CLUB dance 2011" felirattal. A kétrészes lányka fürdőruha felső nyakában lévő zsinór fojtást, a hátrészen levő zsinór balesetet okozhat. A gyermek nyakán megköthető bikini felsőt viselve a bekötött zsinór a gyermek nyakára szorulhat és megfojthatja. A gyermek a hátul megköthető bikini felsőt viseli, ami játék közben beakadhat, és balesetet okozhat. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés szerint a Sun & Ocean márkajelzésű azonosító jelölésű nélküli kétrészes fürdőruha használata a bikini felső nyak- és hátrészén elhelyezett húzózsinór miatt súlyos kockázatot jelent a gyermekek részére.

Seagull márkajelzésű CSQ-746 azonosító jelzésű 2 részes gyermek szabadidő együttes

Galéria ikon

6

termék kapucnijában alkalmazott összehúzó zsinór és a végén lévő műanyag végelzáró fojtási és fulladásveszélyt jelenthetnek a gyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a lányka szabadidő ruha használata fojtási-, és fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználóra nézve.
Galéria: Veszélyes gyerekruhák
Fotó: NFH

Kétrészes, zipzáras, kapucnis gyermek szabadidő ruha. A kapucniban összehúzó-zsinór van a végén csomóval és műanyag végelzáróval. A termék felső részén Top Col felirat látható. A termék kapucnijában alkalmazott összehúzó zsinór és a végén lévő műanyag végelzáró fojtási és fulladásveszélyt jelenthetnek a gyermekek részére. A termék nem felel meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a lányka szabadidő ruha használata fojtási-, és fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználóra nézve.

Forrás: nfh.hu

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.