Ősbemutatók és világhírű művészek a Tavaszi Fesztiválon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavasz beköszöntének biztos jeleként március 18-tól április 3-ig ismét megrendezik a Budapesti Tavaszi Fesztivált, amelynek keretében most Európa legnagyobb művészeivel találkozhatunk. Itt lesz többek közt Pepe Romero és Max Raabe, emellett több ősbemutatónak is örülhet a közönség.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál idén is az egyik legnagyobb és legsokrétűbb hazai kulturális eseménysorozatnak ígérkezik: ennek keretében 37 helyszínen 17 nap alatt 97 előadás, illetve program valósul meg.

Pepe Romero

Vendégünk Európa

A fesztiválra ezúttal természetesen rányomja a bélyegét Magyarország soros EU-elnöksége is, így ezúttal a „Vendégünk Európa” mottó égisze alatt láthatjuk a kontinens legjobbjai közül kikerült művészeket. A nyitónapon itt lesz például a világhírű, lett származású sztárcsellista Mischa Maisky is: a jelenleg Belgiumban élő művészt Budapesti fellépésén a patinás hangzásáról híres Prágai Kamarazenekar kíséri.

Ezt követően a Wiener Symphoniker kíséretében, Fischer Ádám vezényletével hallhatjuk Alice Sara Ott német-japán zongoristát, aki - bár még csak alig múlt húszéves - máris rengeteg elismerő kritikát kapott Európa és Japán híres hangversenytermeiben adott koncertjei után. Idén sem marad el a felejthetetlen és zseniális Max Raabe és a Palast Orchester koncertje, akik az 1920-30-as évek legnagyobb tánc- és filmzenéit formálják saját képükre, sőt, repertoárjukon sajátosan értelmezett mai slágerek is szerepelnek. A Művészetek Palotája mellett az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Belvárosi Szent Mihály Templom is otthont ad az EU tagországaiból érkező előadók koncertjeinek: előbbiben az izgalmas előadásmódjáról és makulátlan technikájáról híres gitárművész, Pepe Romero, utóbbiban a Szlovák Filharmónia Kórusa lép fel.

Ősbemutató Liszt Ferenc magánéletének válságos időszakáról

Az eseménysorozat egyik főszereplője – a nevével fémjelzett emlékév jegyében – Liszt Ferenc lesz. A világhírű zeneszerző, karmester és zongorista magánéletének egyik különösen feszült és válságos időszaka ihlette Fekete Gyula EXCELSIOR! című „félkomoly operáját”, amelynek ősbemutatóját március 18-án és 20-án láthatja a közönség.

A különleges bemutatók sorát gyarapítja a Thália Színház Szegedi Nemzeti Színházzal és a Szegedi Kortárs Balettel közös előadása: 25-én és 27-én Liszt ifjúkori operáját, a Don Sanchét, és az érett Liszt egyik legmélyebb szimfonikus művét, a Dante-szimfóniát mutatják be olyan dramatikus, összművészeti formában, melynek lehetőségét a szerző sem zárta ki. A koncertek és előadások mellett több kiállítás is emléket állít a nagy zeneszerzőnek: többek közt a Budapest Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Liszt Ferenc Emlékmúzeum ad helyet a különleges összeállításoknak.

A fesztivál keretében ismét megrendezik a Nemzeti Színházban zajló Nemzetközi Színházi Fesztivált, ahova a Cheek by Jowl társulat izgalmas Macbethjét hozza el, emellett láthatjuk Bodó Viktor rengeteg elismerést bezsebelt rendezését, Molnár Ferenc Liliomját a Schauspielhaus Graz előadásában.

Mint kiderült, a jegyeknek körülbelül a 75 százalékát értékesítették eddig, így aki kíváncsi a nem éppen mindennapi programokra, most még lecsaphat a lehetőségre. A Tavaszi Fesztivál teljes programja itt olvasható.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.