Üzenetek E.T-nek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudósok folyamatosan dolgoznak idegeneknek szánt üzenetek fejlesztésén, és szerencsére bevonják a legkreatívabb és legőszintébb csoportot is: a gyerekeket.

Mostanában sok szó esett Stephen Hawking brit asztrofizikus azon véleményéről, hogy nem feltétlenül jó ötlet az emberiség számára keresni a kapcsolatot idegen lényekkel, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy szándékaik barátságosak. Persze van, aki ezt másként gondolja. Dr. Pacher Tibor fizikus, a csillagközi utazások szakértője az utóbbiak táborába tartozik, ezért is vesz részt a Faces from Earth Arcok a Földről nevű projektben, amelynek keretében számos tudós dolgozik egy idegen civilizáció számára szóló barátságos üzenet fejlesztésén. A hangsúly most nem azon van, hogy léteznek-e földönkívüliek, és milyen céllal látogatnának meg minket, hanem hogy adott esetben hogyan tudnánk velük kapcsolatot teremteni. Milyen lenne az emberiség névjegye, ha kiküldene egyet az űrbe?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ akkor is, amikor egy napos kedd délelőtt ellátogattunk Dr. Pacher Tiborral és Fogarasy Tamással, a Faces from Earth projekt arculattervezőjével a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola 5/A osztályába.
A gyerekek nem készültek válaszokkal, hiszen az iskola igazgatója csak aznap reggel értesítette a tanulókat a rendezvényről, ennek ellenére nem kevés meglepetés ért bennünket csillagászati tudásukkal kapcsolatban. A moderátor épphogy elkezdett mesélni a naprendszert eddig elhagyó, és földi üzenetet tartalmazó űrszondákról, máris bekiabálták a Voyager nevét, illetve hogy a Marson bizony már találtak vizet. Egy gyors teszt után arra is pontos választ adtak a gyerekek, hogy az első kutya az űrben Lajka volt, az első ember pedig Jurij Gagarin.

{gallery}kolkocskek{/gallery}

Ezek után Tamás ismertette a feladatot. Egy A4-es lapra kellett lerajzolni minden olyan információt, amit a tanulók hasznosnak véltek kiküldeni az űrbe. Nem voltak korlátok, a kísérlet alanyai szabadon engedhették fantáziájukat. Az űrbéli üzenet kiötlésére egy teljes órát kaptak, a hab a tortán pedig az volt, hogy minden egyes üzenetet egy lila lufira erősítettünk, és az iskola udvarán egyszerre az égnek eresztettünk.

{gallery}munka{/gallery}

A gyerekek rendkívüli kreativitással és ötletességgel készítették rajzaikat, igen pontos részletességgel ábrázolták a Földet, az embert, a táplálkozási szokásokat, és az idegen lények felé táplált barátságos és békés érzelmeket. Volt, aki például a hús- és növényevő állatok közti különbségre helyezte a hangsúlyt, vagy a naprendszert rajzolta le, így megadva az emberiség címét. A kis csapat nagyon fogékony volt a témára, és szinte biztos, hogy sokáig fognak erről gondolkozni, beszélgetni, vagy talán ebben az irányban továbbtanulni. Hisz a kísérlet lényege a jövő generációk felé irányuló ismeretterjesztés. A Faces from Earth ezen projektje egyébként Magyarországon indult útnak, a közeljövőben pedig folytatódik Ukrajnában, Németországban, az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában és Sri Lankán.
A lila lufik magasra repültek, hogy a tanulók üzenetét tovább vigyék. Nem az idegeneknek, de talán valaki mosolyogva tanulmányozza majd a papírost, ami a kertjében landolt.

{gallery}rajzok{/gallery}

Tóth Zsuzsa
Tóth Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.