Olaszország egy határbódé melletti fagylaltozóval kezdődött nekem. Tizenkét kamasz pattant fel két robogóra. Lányok, helybéliek. Éjfél előtt voltunk, de éppen csak egy kicsit. Összeszokottan perdültek egymás ölébe, egyik karjukkal kapaszkodtak, a másikban sokgombócos tölcsért egyensúlyoztak. Nevetgéltek, robogtak tovább az éjszakában.
Még vissza tudtam nézni a csendbe fagyott osztrák oldalra, minden redőny leeresztve, csak itt-ott szüremkedett ki a tévé jégszín fénye. Itáliában viszont tombolt az élet. Átlagos kedd este volt, semmi ünnep, ráadásul ősz is, csak éppen Olaszország. A kávéházak tömve, mindenütt zene szólt, az utcákon csoportokban beszélgettek az ember. A tarvisiói pillanat egy életre megalapozta Itália-képemet. Ha azt mondom, olasz, akkor vidámabban ver a szívem, nagyobbakat lélegzem. Gondolom, vagyunk így pár milliónyian a világban, akiknek Olaszország sosem szürke, soha nem unalmas, hanem szakadatlan élmény, ünnep, festa.
Ha már láttad, milyen élet van szombat este egy olasz város főterén, tudod, miről beszélek. Ha nem, hát meg kell nézned egyszer. Varázslatos, noha nem történik más, mint a város apraja-nagyja – gyerekestül és nagymamástul – kiül a főtér teraszaira, felhörpint néhány pohár bort, és dumál. Háromtól százhúsz éves korig mindenki fecseg mindenkivel, és hajnalra mindenki mindent tud, ami fontos. Mert nem a tévét nézi, egyedül egy szobába zárva. Az igazi híreket hallgatja, nem a dróton érkezőket. A város szoros közösség, szinte egyetlen család.
Ez nekünk, szélsőségesen individualista magyaroknak kész káprázat. És irigység. Az idegent kézről kézre adják. Néhány nap elég, hogy igaz barátokat szerezz. Azt hiszed. Aztán rá fogsz jönni, hogy ezek szigorú közösségek, és meg kell dolgoznod a teljes befogadásért. A város, minden olasz város egy gazdasági közösség, ahol a munka azért hatékony, mert mindenkinek közvetlen ismerete van mindenről és mindenkiről. Ha te olasz lennél, városod szeme előtt nőttél volna fel, és nem lenne olyan tulajdonságod, amely elkerülte volna a helyiek figyelmét. Tudnák, mire vagy jó, és abban alkalmaznának. Biztonságban lennél, amennyire manapság ember biztonságban lehet. Ezért jól éreznéd magad. Jókedvű lennél, nem szorongó. Egy közösség részeként nem kellene félned a holnaptól, s ezt érezné mindenki, akihez közel kerülsz. Ezt érzi az idegen, amikor egy olasz város főterére kerül.
Olaszországban ezért ünnep a hétköznap is. Bár a valóságos ünnepeknek több ezer éves hagyományuk van Olaszhonban, nem ritka a görög–római nevezetes nap továbbélése katolikus köntösben.
A szertartásrend finoman és lassan változik – például: vannak már majorettek is – de a lényeg az 1100-as évek óta állandó. Éppen ezért részt venni egy olasz ünnepen: fejesugrás a középkorba, amely egyáltalán nem volt olyan sötét és vigasztalan, ahogy hírlik. Mindenütt lovasok, zászlózsonglőrök, színjátszók, artisták, zenekarok, a szegényeket vendégül látó gazdagabbak, körmenetek, misék, operák és koncertek. Hogy aztán este mindez meglehetősen szabados egységbe álljon. De ez már egy másik történet…
Ha ez bejött, nézd meg ezeket is:
A pultos slauggal oszlatja a sörüket kétségbeesve védelmező ücsörgőket, és igaza is van, mert már délután négy óra, mi az, hogy még nem táncolnak?! Ha azért jöttek a bárba, hogy fogyasszanak, akkor rossz helyen járnak, mert ez nem a Sziget fesztivál. | Slauggal fellocsolt parti és a fesztiválok
Amerikában létezik az a furcsa szokás, hogy az emberek jeget rágcsálnak – az olaszok, legfőképpen a szicíliaiak, kifinomultabb és finomabb megoldást találtak arra az esetre, amikor már muszáj jeget enni, annyira nagy a forróság. | Jegeld magad granitával!
Bírnád a szerelmet olasz módra? Ahogy Al Pacino tangózna veled pont úgy, mint az Egy asszony illatában? | Szeretnél olasz pasit?
