Táncosnők tucatjainak testét használta saját kedvére ez a férfi – aztán jött a fordulat

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Edgar Degas, aki évtizedeken át a legmagasabb szinten rajzolta és festette le balett-táncosnők alakját és mozgását. A művész védjegyévé vált figurák ábrázolása sokáig gazdag, műkedvelő édesapja szárnyai alatt, mintegy hobbiként működött, apja halála után azonban Degas-nak képeiből kellett megélnie.

Edgar Degas a francia impresszionizmus egyik legnagyobb festőegyénisége – bár maga mindig elutasította az efféle címkézéseket –, a párizsi nagyvárosi festészet mestere, akinek művészi fantáziáját a légies balett-táncosnők mozgása ragadta meg leginkább, de a lóversenyekről készült képei és a fürdőző nőkről készült pasztelljei is világhírűek lettek.

Francia nemesi család sarjaként született Párizsban, Edgar-Germain-Hilaire de Gas néven (tizenegy évesen változtatta meg a nevét Edgar Degas-ra), 1834. július 19-én. Apja gazdag bankár volt és jól is nősült, így a család vagyoni helyzete lehetővé tette Edgar számára, hogy anyagi gondok nélkül nőhessen fel és bátran hódolhasson művészszenvedélyének. Korán érdekelni kezdte a művészet, különösen a reneszánsz festők munkáit csodálta: kamaszként naphosszat a Louvre-ban időzött, és próbálta lemásolni a nagymesterek képeit. Édesapja maga is művészetkedvelő ember volt, ezért segítette a fiú kulturális fejlődését. Megengedte neki, hogy festőműhellyé alakítsa a szobáját, gyakran elvitte opera-előadásokra, kiállításokra, múzeumokba. Apja kívánságára tizenkilenc évesen beiratkozott a jogi egyetemre, de hamar rájött, hogy a jogászpálya nem neki való. Az egyetem mellett, apja jóváhagyásával és segítségével művészeti kurzusokat látogatott, rajzolni tanult és itáliai tanulmányutakat tett. Hamarosan otthagyta az egyetemet, és minden idejét a képzőművészetnek szentelte.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Kezdetben a 19. század derekán divatos történelmi irányzatot próbálta követni, de nem ért el sikereket, ezért abbahagyta a historikus témák ábrázolását, és inkább az őt körülvevő nagyvárosi valóság felé fordult. Először a lóversenyek világát fedezte fel – lenyűgözte őt a lovak mozgása, az állatok és a rajtuk ülő zsokék légies alakja, a nyüzsgő közönség, a zöld gyep és a kék ég látványa. 1866-ban a párizsi Szalon kiállításán szerepelt egy lóverseny tárgyú képe, de még ekkor sem figyeltek fel rá, mert nem sok újdonságot láttak a festészetében. A lóverseny után a színház világa lett a következő terep, melyet felfedezett, kezdetben még félénken tapogatózva. Degas származása és visszahúzódó természete miatt eleinte nem igazán volt bejáratos a művésztársaságokba, kevés pályatársát ismerte.

A családjához kapcsolódó körökben ismerkedett meg Édouard Manet-val, aki szintén jómódú, nagypolgári családból származott. Manet és felesége gyakran álltak modellt Degas-nak, festőtársa segített neki bekerülni a párizsi impresszionista körökbe. Manet művészileg is nagy hatást gyakorolt rá: segítségével újfajta festési módszereket fedezett fel, elhagyta az akadémikus stílust, és kialakította saját formanyelvét. Szintén nagy hatással voltak rá a japán fametszők munkái, melyek a 19. században váltak divatossá Franciaországban, és az európaitól merőben eltérő ábrázolásmóddal dolgoztak. Tovább folytatta „kutatóútjait” a nagyvárosi polgári világban, a színház és az opera kulisszái mögött, zenészekkel barátkozott. 1870-ben megszületett egyik leghíresebb képe, Az operaház zenekara, melynek alakjai között több zenész barátját is megfestette.

A következő évben Degas-t besorozták katonának a francia–porosz háborúba. Egy lőgyakorlat során megsérült a szeme – idővel fokozatosan romlott a látása, szemproblémája azzal fenyegette, hogy előbb-utóbb megvakul. Látásromlása festői stílusát is befolyásolta. A frontról az Egyesült Államokba, New Orleansba utazott anyja rokonaihoz. Az itteni élményei alapján festette meg Párizsba hazatérve a Gyapotkereskedés New Orleansban című képét. Ezután szinte kizárólag a kávéházak, a lóverseny és a balett világa érdekelte. Negyedszázadon keresztül festett és rajzolt balett-táncosnőket, olykor szobrokat is készített róluk. Alapjaiban ragadta meg őt a balerinák mozgása, szenvedélyes művészetük és küzdelmekkel teli életük (a balett-táncosnők többsége szegény családból származott, és súlyos lelki és fizikai terheket kellett kiállniuk kislánykoruktól fogva). Képein a táncosnők gyakorolnak, pihennek, a kulisszák mögött várakoznak. Kiválóan használja alakjainak jellemzésére a fények és az árnyékok összhangját. A testtartás és az alakok térbeli elhelyezkedése szintén kiváló jellem- és környezetábrázoló erővel bír.

Ha balett-táncos, akkor Degas
Ha balett-táncos, akkor DegasFotó: Photo Josse/Leemage / Getty Images Hungary

1874-ben Degas édesapja meghalt, ezzel vége szakadt a korábban élvezett anyagi függetlenségnek. Innentől kezdve festményei eladásából kellett megélnie, kezdetben viszonylag szűkös keretek között. Később azonban sikerült pénzhez jutnia és viszonylagos anyagi biztonságot teremtenie magának. Habár az impresszionisták köreiben mozgott, és a közönség és a kritika is az akkoriban még botrányosnak számító irányzathoz sorolta műveit, ő maga egész életében tiltakozott ez ellen, mondván, a művészetet nem lehet beskatulyázni. Visszahúzódó, emberkerülő természete miatt sohasem ápolt közeli kapcsolatot pályatársaival – többüket, például Monet-t és Renoirt hevesen bírálta túlzott színhasználatuk miatt. Szintén kifogásolta, hogy festőtársai a szabadban, a motívum előtt festenek – ő maga kizárólag műteremben dolgozott, még a lóversenyes képeit is belső térben festette. Míg az impresszionisták a pillanatnyi ihletet, a valóságból ellesett spontán benyomásokat festették meg, ő hosszasan dolgozott a képein, alaposan kimunkálva azokat.

Degas sohasem nősült meg, még szerelmi kapcsolatáról sem tud az utókor. Ennek ellenére életművének nagy részében női alakokat festett meg. Az 1880-as években egyre jobban eltávolodott a balett világától, és a munkásnők felé fordult: vasalónőkről és kalaposnőkről festett sorozatokat. Az évtized végétől a női akt vált legfőbb témájává, kissé meglepő módon, ugyanis korábban egyáltalán nem foglalkozott aktok készítésével. Képein a meztelen női testeket nem megszépítve, különleges pózokban és pompában ábrázolja, hanem ugyanúgy a mindennapi életből ellesett mozzanatokat örökít meg nagy érzékenységgel, mint korábban. Leghíresebb művei ebből a korszakból a Fürdés után (1884), az Aktmodell (1885) és a Fésülködő nő (1887–90). Fényképezőgépet is vásárolt, és megpróbálkozott a fotózással is.

A századfordulón megváltozott a kritikusok véleménye Degas-ról: míg korábban rideg fogadtatásban részesítették, ettől kezdve hirtelen hatalmas újítónak – bár ő ezt mindig tagadta –, impresszionista zseninek kiáltották ki. Az újonnan jött sztárstátuszt inkább kényelmetlennek, mintsem örömtelinek fogta fel az idősödő művész. 1912-ben rekordösszegért, 435 ezer frankért kelt el Táncosnők a korlátnál című festménye – soha korábban ennyit nem fizettek még élő művész alkotásáért. Maga Degas állítólag könnyes szemmel távozott az aukcióról, később pedig úgy nyilatkozott: aki képes volt ennyi pénzt adni a képért, minden bizonnyal gyengeelméjű. Idős korában Degas látásproblémái miatt egyre kevesebbet dolgozott. 1912-ben végleg felhagyott a festészettel és a fényképezéssel, eladta a műtermét és a nyilvánosságtól is visszavonult. Szinte teljesen vakon töltötte utolsó éveit, gyakran bolyongott Párizs utcáin. Visszahúzódó természete miatt sohasem engedte, hogy filmfelvétel készüljön róla, 1915-ben mégis sikerült kameravégre kapni az utcán sétálva, ugyanis nem vette észre a rá szegeződő felvevőgépet. 1917. szeptember 27-én, nyolcvanhárom éves korában hunyt el Párizsban. Földi maradványai a montmartre-i temetőben nyugszanak.

Tegnapi kultbaitünk az angol irodalom világába vezet:

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.