A tizenéves időszak kiemelten kockázatos öngyilkosság szempontjából, ez a harmadik halálozási ok kamaszkorban. Hogy miért lesz öngyilkos egy serdülő, azt átfogóan talán úgy lehetne megfogalmazni: úgy érzi, magára maradt. Lehet az családi esemény, egy válás például, amit nem sikerül elég jól feldolgozni a szülőkkel együtt, a gyerek saját magát hibáztatja, vagy azt érzi, elveszítette a szüleit, csak hánykódik közöttük. Lehet valamilyen bántalmazás, zaklatás a háttérben, kiközösítés az osztály részéről, szerelmi csalódás. De az sem ritka, hogy olyan ok áll az öngyilkosság mögött, ami felnőtt szemmel érthetetlen, nem áll arányban a tettel. Például egy rossz bizonyítvány, amit fél hazavinni. A közös pont: a gyerek azt hiszi, nem számíthat mások – leginkább a család – segítségére, támogatására, azt hiszi, egyedül maradt a bajával.
Beszűkült tudatállapot
Az igazság kedvéért tegyük hozzá: bizony előfordul, hogy tényleg magukra maradnak, és jól látják a helyzetet, hogy anya nem hinné el, a nevelőapa megfogdosta, vagy bagatellizálnák a szülők, hogy utálják az osztályban. De sokszor nem reális ennek a megítélése, azonban az öngyilkossági kísérletet megelőzi egyfajta beszűkült tudatállapot, amiben reménytelennek érzi magát az ember, egyszer csak az egyetlen „megoldásként” önmaga megölése kínálkozik. Érzékelteti ezt a lelkiállapotot egy többszörös öngyilkossági próbálkozást túlélt nő megfogalmazása: olyan, mintha egy csőbe került volna, ahonnan nem látszik semmi, csak egy valami az alagút végén, az pedig az öngyilkosság.
A figyelmeztető jelek
A legfontosabb figyelmeztető jelek a depresszió, levertség, reménytelenség megnyilvánulásai. Rendben van, hogy a tizenéves gyakran morózus, de oda kell figyelni, ha azt látjuk, nincsenek is örömteli tevékenységei, olyan emberek, akikkel jól érzi magát, olyan események, amiket vár, amikben feloldódik. Ha velünk undok, de aztán egy órán át nevetgél a barátnőjével, akkor valószínűleg nincs gond, különösen, ha a szülővel sem szakadt meg teljesen a kapcsolat, és egy-egy „gyengébb” pillanatában azért közel engedi magához. De ha sejthető, hogy elszigetelődött másoktól, akkor segítségre szorul.
Minden viselkedésváltozásra érdemes felfigyelni, mindenre, ami nagyon más, mint addig volt. Ez sem könnyű, hiszen ez a hullámzás is valamelyest normális része a kamaszkornak, de ha hirtelen változást lát a szülő (sokat jár el az addig magának való gyerek vagy fordítva, hirtelen romlik a tanulmányi eredménye, sokkal agresszívebb lesz stb.), legyen résen, és próbáljon beszélgetni a gyerekével, hogy kiderüljön, mi áll a hátterében. Újra és újra próbálkozni kell, nem erőszakosan, nem fenyegetően, de kitartóan.
Sokak számára kérdés, mennyire vegyék komolyan, ha szóba jön az öngyilkosság (például „így élni sem érdemes”, „ha ilyenek vagytok, megölöm magam” formájában). Téves elképzelés, hogy aki beszél az öngyilkosságról, nem teszi meg. Valójában az öngyilkosságot megkísérlők elsöprő többsége célzott rá, adott jelzést a környezetének, csak nem voltak rá vevők. Minden ilyen mondatot komolyan kell venni, persze nem úgy, hogy megijed a szülő, hanem hogy rákérdez, komolyan gondolja-e ezt, és nyíltan próbál erről kommunikálni. Nem kell félni, hogy az őszinte beszéddel az öngyilkosság felé tereljük a gyereket. Nem azért kísérli meg valaki megölni önmagát, mert nyíltan szó volt erről a lehetőségről, hanem éppen azért, mert nem találja a kapcsolatot, az őszinte kommunikáció útjait másokkal. Úgy érzi, nem hallják, és nem tudnak mit kezdeni a problémájával. Önmagában megnyugtató a gyerek számára, ha a szülő nem fél, nem ködösít, hanem lehet vele tisztán, nyíltan beszélni bármiről.
Van egy mondás, mi szerint az öngyilkosok nem meghalni szeretnének, hanem máshogy élni. Ez nagyon igaz, és épp ezért nincs értelme éles határt húzni azon a vonalon, aminek egyik vége az öngyilkossági gondolat, róla való beszéd, a veszélytelen önsebzés (falcolás), a másik vége a „sikeres” öngyilkosság. Szokták mondani, hogy a falcolás csak feszültség levezetés, nem is akar meghalni az illető. Igen, nem meghalni akar, hanem valami olyan szorongás vagy düh tombol benne, amivel nem tud mit kezdeni, és szeretne segítséget kapni. Akár csak az, aki szóba hozza az öngyilkosságot, vagy meg is kísérli valamilyen halálos módszerrel. Mindenki ugyanazt akarja: segítséget.
A megoldás
Vannak olyan előjelei is az öngyilkosságnak, amik nem egyértelműek, például ha hirtelen – szülői szemmel – pozitív irányba is változhat a gyerek viselkedése. Derűsebb lesz, rendet rak a szobájában, elrendezi a dolgait, elajándékozza egyes tárgyait. Ez már a konkrét előkészület szakasza, a gyerek búcsúzik az élettől. A jobb hangulat oka az, hogy eldöntötte, megöli magát, így megszabadul a nyomasztó terhektől, szorongástól. Úgy érzi, megtalálta a kiutat.
Hogy mit tegyünk, arra nincs jobb válasz, mint hogy közeledjünk, beszélgessünk, érzékeltessük, hogy ott vagyunk támaszként, bármiről is legyen szó, és hogy nincs olyan probléma, ami fontosabb lenne, mint ő. Egyszerűen hangzik, de ez az egyetlen út: kapcsolatot teremteni a gyerekkel kitartóan, állhatatosan, tapintatosan.
Cziglán Karolina
pszichológus
