„Melletted nem érzem magam férfinak!”

Olvasási idő kb. 2 perc

Ami a harmincegy éves T. barátnőmet illeti, határozott véleménye van a férfikérdést illetően. Öntudatos, munkájában kemény és sikeres, az a fajta nő, aki tudja mit jelent megállni a saját lábakon, maga teremtette anyagi biztonsága ellenére nem szállt el, emberi kapcsolataiban empatikus, finom és odafigyelő - magánélete azonban csapnivaló. A férfiak sorra dobják be a törülközőt, az indok pedig legtöbbször ugyanaz: T. mellett nem érzik magukat kellőképp férfinak. Legutóbbi pasiprojektje például egy nyavalyás csavarhúzó miatt bukott meg.

Gyerekként folyton az ezermester édesapján lógott, együtt hegesztettek, fúrtak, faragtak, T. komoly gyakorlati tudásra tett szert, azt azonban senki nem magyarázta el neki, hogy vannak élethelyzetek, amikor bizonyos dolgokat át kell engedni a másiknak, mert könnyen előfordulhat, hogy ügyessége a férfi önérzetét sérti. Idővel aztán a saját bőrén tapasztalta, figyelni kell a másikra, teret kell adni a férfinak - ez a felismerés azonban legtöbbször akkor válik világosság számára, amikor már rég késő.

„Az expasim szerint mellettem nem lehet eléggé férfi, sőt, ha emlékezetem nem csal, meg is alázom férfiasságában. Erős kijelentésének közvetlen előzménye nem volt egyéb, mint egy konnektorcsere, én ostoba, beleszóltam, mit hova és hogyan kössön - és ezzel ki is mondtam kapcsolatunk halálos ítéletét." - meséli T., aki nem mindig tudja véka alá rejteni, hogy olyan dolgokhoz is ért, ami egy nőtől nem feltétlenül várható el. „Párom finoman behunyta szemeit, vett egy mély levegőt, benntartotta tizenöt másodpercig, kiegyenesedett, majd közölte, ez így nem mehet tovább. Bénának és szerencsétlennek érzem magam melletted" - mondta a férfi, akivel aztán hosszú órákat beszélgettek a férfi és női szerepekről, a női emancipációról, a férfiak töketlenségéről, és arról, miért is baj az, ha valaki megold bizonyos élethelyzeteket: legyen szó a könyvespolc összeszereléséről, a tükör felfúrásáról, a biciklibelső foltozásáról vagy éppen a konnektorcseréről.

Ismerve T-t, pontosan tudom, ügyességével nem kérkedik, egyszerűen csak megoldja a problémákat, majd lép is tovább - azzal azonban nem számol, hogy hétköznapi magabiztossága és ügyessége miatt partnere esetleg rosszul is érezheti magát.

A konnektorcserés pasival pár hét után szétmentek, T. pedig újra megkapta: ha meg akar tartani egy férfit, vissza kell vennie, a férfiszerepet át kell engednie a másiknak - még akkor is, ha szemmel láthatóan a másik nem tud megbirkózni a feladattal.

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.