December 19.
És akkor most mi legyen???
András kint hagyta a telefonját a nappaliban, az asztalon, amíg zuhanyozott. Megvártam, amíg magára zárja a fürdőszoba ajtaját, és csak akkor nyúltam a telefonhoz, amikor már percek óta hallottam a víz csobogását. Nem kellett hozzá pinkód, nem kellett hozzá semmi, be volt kapcsolva. Csak az üzeneteket nézem meg, csak azokat, mondtam, semmi mást, csak a bejövőket.
És ott, az asztalnál állva hirtelen megszűnt körülöttem a világ.
Az üzenetek ugyanis kizárólag egyvalakitől érkeztek: bizonyos Ancsitól. Megszédültem, le kellett ülnöm. Mert hiába éreztem, sejtettem, a bizonyosság letaglózott. Ancsika üzenetei egyértelműek voltak: imádja Andrást, kívánja is, alig várja a következő együttlétet… Aztán még megnéztem a híváslistát, a férjem az ajtóból kilépve, talán már a garázsból hívja minden áldott nap…
Végül András kiabálása térített magamhoz, azt kérdezte, hogy lehet, hogy hiányzik a kedvenc fogkrémje, nem is érti miért nincs figyelmem erre, ha már nem dolgozom. Nyisd ki! - ordítottam neki az ajtóból. Beléptem a fürdőszobába, egy másodpercig arra gondoltam, behúzok neki egyet, egyenesen a felfuvalkodott, öntelt képébe, de aztán levettem a polcról a fogkrémet, és a kezébe nyomtam. És csak néztem, néztem rá, mert üvölteni akartam, hogy aljas, szemét disznó, de nem jött ki hang a torkomon. Egy árva, megveszekedett hang sem. Megnémultam. Kitántorogtam, lerogytam a kanapéra. András észre sem vette, átviharzott előttem, felöltözött. Talán köszönt is, nem emlékszem. Csak a hangra, hogy bezáródott az ajtó. Egyedül maradtam a férjem szennyes kis titkával.
Se állásom, se férjem.
Még csak egy szeretőm se. Azt hiszem, megőrülök. Vagy öngyilkos leszek. Nem az nem, a gyerekek. Jézusom, a gyerekek! Sejtenek valamit? Mióta nem beszéltem már velük olyan összebújósan? Nem az iskoláról, hanem az életünkről. A-tya-úr-is-ten! Mi lesz velünk?
December 20.
Alig aludtam valamit. Forgolódtam mellette, a hátát néztem, a vállát, és hirtelen minden porcikáját meggyűlöltem. A szuszogásától megfájdult a fejem, kimentem a konyhába egy fájdalomcsillapítóért. A beszűrődő utcai lámpák fényénél hirtelen megláttam magam. Először a kezemet...
...hónapok óta nem manikűröztem rendesen. Az állandó takarítás, a mosószerek, a méregdrága szuper szagos fertőtlenítők kikezdték a köröm körüli bőrt. Borzalmas, egyenesen hánynivaló. Aztán észrevettem a kezem ráncait. Na, tessék! Eddig ez se tűnt fel! A lábamat is néztem, a vádlimon egyre több apró visszér fut végig. És hát a mellem. Melltartó nélkül, így a hálóing alatt is jól látszik, hogy megereszkedett. Aha, lóg. Persze, hát mit vár az ember két gyerek után, majd negyven évesen? Feszességet, izmos combokat és feneket?
Ennek az Ancsikának biztos az van. El is neveztem cuncuskának, mert hát minek is hívjam? Milyen furcsa, amíg másoktól hall az ember ilyen történeteket, egy kicsit azért mindig gyanakszik. Mert egy férfi nem véletlenül lép ki egy kapcsolatból, különösen akkor, ha a házassága rendben van. Mert egy szerető ritkán ok, inkább csak okozat. Egy megromlott kapcsolat eredménye. Erre tessék, most boncolgathatom a saját, látszólag rendben levő házasságomat, és leginkább azt, hogy én hol rontottam el. Ebből a szemszögből pedig már nem is olyan egyértelmű, hogy a csalásért mindig két, de inkább három ember felelős. Hű, micsoda nagy gondolatok! Inkább megettem a mélyhűtőben levő fagylalt maradékot. Két órával később az üres dobozba sírtam bele az összes könnyemet. A férjemnek szeretője van!
Folytatjuk...
« előző rész || következő rész »
• A megcsalás módjai – a rendelő padlója
• A megcsalás módjai – a régi barát
• A megcsalás módjai – az egyalkalmas
