meg a száraz vörösbort, más közös nem nagyon van bennünk.
Megmagyarázhatatlan kötődés ez.
K. a harmincas éveiben járó mutatós és eszes nő. Három nyelven beszél, zsebében ott lapul egy cum laude diploma, nyelve csípős és határozott, külseje pedig erős diszharmóniában van belső értékeivel. Hosszú hidrogénszőke, göndör haj, harsány smink, mini és feszülős ruhák, csillogó ékszerek, tűsarok és színes körmök rejtik K.-t. Látványa mindenütt feltűnést kelt, az éhes pillantások, az ócska beszólások és a leszólítások gyakoriak. Az igazi meglepetés azonban akkor jön, amik K. kinyitja csillámfényes száját, és megmutatja, egyáltalán nem szőke ő. Sőt.
Barátságunk közel nyolc éve töretlen, kitartunk egymás mellett, és gyakran asszisztálunk egymás színházi felvonásaiban. Van, hogy én tapsolok, van, hogy ő, de tény, az ő drámái ütősebbek, ordításokkal, zokogással és verekedéssel tarkítottak. K. ugyanis nem tud nyugton ülni, lételeme a vibráció, a szereplés, a közönség, valami tébolyult lüktetés. Bár nyolc éve párkapcsolatban él, félrelépéseiről könyvet lehetne írni: ott volt G., a beképzelt juppi, T., a pénzes építész, aztán a lemezlovas, a masszőr, a táncos, a fotós, a pincér, na meg az üzletember. A nevekre már nem emlékszem, de minden egyes archoz tartozik egy történet, egy heves időszak és a szükségszerű lebukás, mert K. a sokadik alkalom után se tudja úgy alakítani a dolgokat, hogy elkerülje.
A forgatókönyv szinte mindig ugyanaz: bulik, alkohol, oldódás, ismerkedés, másnap meg az élménybeszámoló. Aztán jöhet is a folytatás, mert nem egyéjszakás kalandokról van szó, előfordul, hogy hónapokon át tart a viszony, egészen addig, míg le nem bukik. Annak ugyanis muszáj bekövetkeznie, az istenért nem maradhat el. De nem amolyan szimpla lebukások ezek, hanem kusza, drámai és bonyolult történetek. Van abban lehallgatás, követés, megfigyelés, hazudozás, verekedés, minden, ami hat mozifilmbe is túlzás volna.
Első – és remélem utolsó – együttes lebukásunk színhelye a közös kilencedik kerületi albérlet volt, ahova K. egy bőrdzsekis férfival állított be – azt hiszem, ő volt a pincér, de lehet, hogy a masszőr. Nem emlékszem. Visszavonultak a kisszobába, hosszú órákon keresztül elvoltak, amikor a zárban fordult a kulcs. A szoftver az agyamban azonnal lefagyott, azt ugyanis tudtam, a hivatalos pasiján kívül senki másnak nincs a lakáshoz kulcsa. Szerencsétlen ember meglepetésből utazott fel vidékről Pestre, rossz napja volt, a barátnőjére vágyott – aki egy szál necc combfixben egy ismeretlen alak mellkasán pihentette szőke fürtjeit.
A lebukást követő percekkel nem nagyon tudok elszámolni, volt ott minden, anyázás, kurvázás, sírógörcs, pohárdobálás, fenyegetés. Olyan kusza, de főleg hihetetlen volt az egész, hogy azt hittem, drog hatása alatt állok, ilyen a valóságban nem történhet. Pedig de. És azóta is történik. A hivatalos pasi – számomra rejtélyes okból kifolyólag – mindig megbocsát, K. pár hónapra lenyugszik, aztán mintha megnyomnának rajta egy piros gombot, agya újra beriaszt.
K. kalandjai során a legmeredekebb szituációkba képes belekeveredni, sokat látott és próbált ember ő, mégis, mintha valami különleges burokban ülne, soha egy haja szála nem görbül. A férfiak általában halálosan beleszeretnek, kicsit megőrülnek érte, belehabarodnak, komolyra mégsem fordul soha a dolog. Gondolhatnánk, K. egy igazi nagybetűs céda, de ha az is, egy különleges darab, a viszony után ugyanis valamennyi pasijával megmarad valami meghitt és bizalmas kötődés. Amikor ezekről mesél, mindig azt érzem, olyan ő, mint egy tizenhatodik századi, bölcs kurtizán, akihez élete végéig visszajárnak a férfiak, nemcsak a szexért, hanem a beszélgetésért, a kötetlenségért, azért a különleges szabadságért, amit a nőktől normál esetben nem kap meg a férfi. Ezeknek a férfiaknak a szemében K. olyan álomnő lehet, akivel a jegybanki alapkamattól kezdve a vesztfáliai békéig mindenről lehet beszélni, de ha kell, ribanccá vedlik át, felforr a vére, szexuális korlátokat nem ismer, olyan férfifantáziákat elégít ki, amilyeneket sokan csak a pornóban látnak, otthon soha nem kapnának meg.
De nem a tizenhatodik században vagyunk, és K. sem egy kurtizán. Hogy mit keres, mi hajtja, nem tudom, de érzem, jóval többről van szó, mint egy kiadós dugásról. Talán tökéletes párja mellett érzi semminek magát, talán folyamatos visszajelzésre, férfiak armadájára van szüksége ahhoz, hogy bizonytalan nőiességét, önbizalmát valahogy életben tartsa. De az is lehet, hogy teljesen rossz irányban keresem a választ, lehet, hogy egyszerűen csak a tilosban parkolás, a tiltott viszony, az állandó veszély az, ami számára a kielégüléshez kell.
Kattints ide, ha a Dívány HOT! gyűjtőjére mennél további, témába vágó cikkekért!
