A balek, a Rudas és az ágyékkötő

Olvasási idő kb. 3 perc

Ma lemaradtam egy jetskizős délutánról valami Dunaharaszti melletti kis tavon, ahová a spanok járnak ki hétvégenként. Valahogy elbénáztuk a csajommal a szervezést, és mire észbe kaptunk, minden kocsi elment.

A balek

Balek, mondaná búvár jó barátom, K., aki soha nem akar igazán sehová odaérni, és talán éppen ezért nem is marad le semmiről.

És tényleg balekság a városban ragadni egy ilyen jó kis szombat délutánra. Aztán jött valahonnan egy ötlet, hogy ugorjunk le a Rudasba, hétvégenként koedukált, és olyan jókat lehet tespedni a kis medencékben a kupolacsarnok félhomályában.

Valahogy nagyon elkaptuk a feelinget, a legnagyobb medencében fetrengtünk egy órát legalább, először lemasszírozott a csajom tetőtől talpig, aztán én is őt. Nem gyúrós masszázs volt, de nem is épp egy szexmasszázs, inkább laza érintések, erősebb simogatások váltakozása. Becsuktam a szemem, és elmerültem a nagy csarnokokban megszokott visszhangos zörejek, zajok világában, a víz csobogásában, teljesen kikapcsoltak V. érintései.

A Rudas

Az idő visszavonult, a csajom is megtette azt a szívességet, hogy egy szót sem szólt, magamra hagyott magammal és az érintéseivel. Furcsa volt a szitu.

Néha átvillant egy-egy gondolat a pillanat intimitásáról, és hogy az mennyire mások szeme előtt zajlik. Van egy kis saját szigetünk a többi embertől körülvéve, és meghittségünket a saját fejünkben teremtjük meg. Megfigyeltem: amikor eszembe jutott, hogy 20 idegen előtt simogatjuk egymást, elszállt a meghitt világunk. Amikor elengedtem ezeket a gondolatokat, megint megteremtődött a légkör. Az átjárót is megtaláltam a két állapot között: csak el kellett merülnöm a kupolás terem hangjainak világában és az érintésekben, és máris csak V. volt és én.

Az ágyékkötő

Most, hogy a történetet írom, eszembe jutott egy kb. tizenöt éve megesett sztorim a Rudasban. Egy kollégával mentünk dolgozni épp a Naphegyre, és kitalálta, hogy ugorjunk be egyet fürdőzni. Mondom, nincs gatyám, azt mondja: nem baj, férfifürdő, nem kell viselni, plusz adnak ágyékkötőt. Hm. Menjünk akkor – mondtam, bár ha előre láttam volna az eseményeket, azonnal kiugrottam volna a projektből.

De nem láttam, így bementem. Kaptam is egy ágyékkötőt, ahogy kell. Örültem, hogy minden milyen fain, egész addig, amíg föl nem kötöttem. Akkor kiderült, hogy a 30x30 centis, fehér előke vagy elöl takar, vagy hátul. Nincs is-is… Bent voltunk vagy másfél órát, és hát minden fürdőbeli tevékenység igen kínos volt. Például kifejezetten kellemetlen volt medencét váltogatni – más érdeklődésű férfiak sóvár tekintetétől kísérve. De a legmaradandóbb élmény mégiscsak a szauna volt, ahol ha magam elé húztam a pamutelőt, akkor csupasz seggel kellett a forró deszkára ülnöm, ha magam alá fordítottam, akkor meg csabaikolbász-fesztivál volt nem túl diszkrét érdeklődőkkel…

Nem tudom, azóta mi a helyzet hétköznaponként a fent említett fürdőben, de egy biztos: hétvégén „nem más” pároknak kellemes hely fülledt atmoszférával. Az öltöző nagyon kultúr, kabinos, pár éve az egész körletet szépen felújították. A fürdő maga kicsi, mindössze 5 medencéje van, de hangulatában utolérhetetlen. Körben a sarkokban egy 28, egy 30, egy 33 és egy 42 fokos medence van, a középső, a legnagyobb pedig nem tudom, hány fokos. Nem volt kiírva, de olyan 34-35 fokosnak becsülném. Pont az a hőfok, amelyben órákig lehet feküdni, épp annyi energiát vesz el a víz a testtől, amennyit az fölösben termel. Jó a Rudasban a kétkamrás kamillás gőz és a háromlépcsős, 40, 60, 90 fokos szauna is.

V.-vel alaposan kiélveztük a masszázst követően a gőzt és a szaunákat, végigfürödtük az összes medencét. Szeretem ezt a fürdőt, pont azért, mert olyan kicsi. A medencék az egyetlen, nem túl nagy kupolateremben vannak, a gőz és a szauna közvetlenül ebből a helyiségből nyílik; még a fárasztó fürdőzés végén is el lehet vánszorogni a szaunától a hideg vizes medencéig. 

Jó program volt. Az előbb idejött hozzám V., és azt mondta, én vagyok a legjobb pasija – és a legjobb férje.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Intim rudas fürdő

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.