Ma lemaradtam egy jetskizős délutánról valami Dunaharaszti melletti kis tavon, ahová a spanok járnak ki hétvégenként. Valahogy elbénáztuk a csajommal a szervezést, és mire észbe kaptunk, minden kocsi elment.
A balek
Balek, mondaná búvár jó barátom, K., aki soha nem akar igazán sehová odaérni, és talán éppen ezért nem is marad le semmiről.
És tényleg balekság a városban ragadni egy ilyen jó kis szombat délutánra. Aztán jött valahonnan egy ötlet, hogy ugorjunk le a Rudasba, hétvégenként koedukált, és olyan jókat lehet tespedni a kis medencékben a kupolacsarnok félhomályában.
Valahogy nagyon elkaptuk a feelinget, a legnagyobb medencében fetrengtünk egy órát legalább, először lemasszírozott a csajom tetőtől talpig, aztán én is őt. Nem gyúrós masszázs volt, de nem is épp egy szexmasszázs, inkább laza érintések, erősebb simogatások váltakozása. Becsuktam a szemem, és elmerültem a nagy csarnokokban megszokott visszhangos zörejek, zajok világában, a víz csobogásában, teljesen kikapcsoltak V. érintései.
A Rudas
Az idő visszavonult, a csajom is megtette azt a szívességet, hogy egy szót sem szólt, magamra hagyott magammal és az érintéseivel. Furcsa volt a szitu.
Néha átvillant egy-egy gondolat a pillanat intimitásáról, és hogy az mennyire mások szeme előtt zajlik. Van egy kis saját szigetünk a többi embertől körülvéve, és meghittségünket a saját fejünkben teremtjük meg. Megfigyeltem: amikor eszembe jutott, hogy 20 idegen előtt simogatjuk egymást, elszállt a meghitt világunk. Amikor elengedtem ezeket a gondolatokat, megint megteremtődött a légkör. Az átjárót is megtaláltam a két állapot között: csak el kellett merülnöm a kupolás terem hangjainak világában és az érintésekben, és máris csak V. volt és én.
Az ágyékkötő
Most, hogy a történetet írom, eszembe jutott egy kb. tizenöt éve megesett sztorim a Rudasban. Egy kollégával mentünk dolgozni épp a Naphegyre, és kitalálta, hogy ugorjunk be egyet fürdőzni. Mondom, nincs gatyám, azt mondja: nem baj, férfifürdő, nem kell viselni, plusz adnak ágyékkötőt. Hm. Menjünk akkor – mondtam, bár ha előre láttam volna az eseményeket, azonnal kiugrottam volna a projektből.
De nem láttam, így bementem. Kaptam is egy ágyékkötőt, ahogy kell. Örültem, hogy minden milyen fain, egész addig, amíg föl nem kötöttem. Akkor kiderült, hogy a 30x30 centis, fehér előke vagy elöl takar, vagy hátul. Nincs is-is… Bent voltunk vagy másfél órát, és hát minden fürdőbeli tevékenység igen kínos volt. Például kifejezetten kellemetlen volt medencét váltogatni – más érdeklődésű férfiak sóvár tekintetétől kísérve. De a legmaradandóbb élmény mégiscsak a szauna volt, ahol ha magam elé húztam a pamutelőt, akkor csupasz seggel kellett a forró deszkára ülnöm, ha magam alá fordítottam, akkor meg csabaikolbász-fesztivál volt nem túl diszkrét érdeklődőkkel…
Nem tudom, azóta mi a helyzet hétköznaponként a fent említett fürdőben, de egy biztos: hétvégén „nem más” pároknak kellemes hely fülledt atmoszférával. Az öltöző nagyon kultúr, kabinos, pár éve az egész körletet szépen felújították. A fürdő maga kicsi, mindössze 5 medencéje van, de hangulatában utolérhetetlen. Körben a sarkokban egy 28, egy 30, egy 33 és egy 42 fokos medence van, a középső, a legnagyobb pedig nem tudom, hány fokos. Nem volt kiírva, de olyan 34-35 fokosnak becsülném. Pont az a hőfok, amelyben órákig lehet feküdni, épp annyi energiát vesz el a víz a testtől, amennyit az fölösben termel. Jó a Rudasban a kétkamrás kamillás gőz és a háromlépcsős, 40, 60, 90 fokos szauna is.
V.-vel alaposan kiélveztük a masszázst követően a gőzt és a szaunákat, végigfürödtük az összes medencét. Szeretem ezt a fürdőt, pont azért, mert olyan kicsi. A medencék az egyetlen, nem túl nagy kupolateremben vannak, a gőz és a szauna közvetlenül ebből a helyiségből nyílik; még a fárasztó fürdőzés végén is el lehet vánszorogni a szaunától a hideg vizes medencéig.
Jó program volt. Az előbb idejött hozzám V., és azt mondta, én vagyok a legjobb pasija – és a legjobb férje.
