Dizájnerek, kortársak és mentorok

Olvasási idő kb. 3 perc

Autentikus viseletek és kortárs dizájn együtt? Romani Design a Ráth-villában!

Fotó: dr. Torma Beatrix

Majdnem mindannyian segíteni akarunk a nehéz körülmények között élőknek, de átlátjuk, hogyan tudunk jól segíteni? Lelkünk megnyugtatása vagy valódi odafigyelés és problémamegoldás az adományunk?

Mire vágynak a nélkülözők? Nagyon másra, mint gondolnánk.

Caritas - Mi a jó segítség, hogy lehet jól adni? - címmel szervez kerekasztal-beszélgetést az Iparművészeti Múzeum november 18-án. Az esemény témája a hatékony segítségnyújtás a hátrányos helyzetben lévő emberek számára. Horváth Judit, a kortárs dizájngyűjtemény főosztályvezetője olyan gyakorlott vendégekkel folytat diskurzust, mint a Romani Design tervezői, a Budapest Bár alapítói, Gáncs Andrea és Farkas Róbert, a Balabit Informatikai Kft. alapítója, Györkő Zoltán, valamint a Common Vibe alapítója, Miklósi Ákos. A programot a Körforgásban: Romani Design című időszaki kiállítás kapcsán, a Ráth György-villában rendezik meg.

Mai modern, akár nemzetközi szinten is azonnal felismerhető, a roma kultúra szín- és formavilágát felhasználó kortárs ruhákat és kiegészítőket készít a Romani Design, Magyarország első roma divatstúdiójának tervező testvérpárosa, Varga Erika és Varga Helena. A divatstúdió minőségi, kézműves dizájntermékei a divat és az iparművészet eszközeivel erősíti a cigányság társadalmi, valamint kulturális presztízsét – autentikus népviseletet helyez kortárs kontextusba. Az öltözékek nemcsak azért különlegesek, mert visszaköszönnek rajtuk autentikus viseletük motívumai, hanem mert a cigány és a magyar identitást egyszerre, szervesen egymáshoz kapcsolódva képviselik.

Az Iparművészeti Múzeum kezdettől fogva szoros kapcsolatot ápol a Varga testvérekkel. A Romani Design a múzeum főépületében tartotta első önálló divatbemutatóját 2011-ben. Később a kortárs dizájn főosztály a stúdió két teljes női és egy férfi ruházatból álló, 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját válogatta gyűjteményébe, amely most újabb Romani-alkotásokkal bővül.

Fotó: dr. Torma Beatrix

Az Iparművészeti Múzeum évek óta futó Körforgásban című kiállítás-sorozatában arra kér kortárs dizájnereket, hogy a múzeum gyűjteményéből válasszanak egy-egy inspiráló tárgyat, tárgycsoportot, és azokra reflektálva hozzanak létre saját alkotást. Ezek szintén maguk is a gyűjtemény részévé válnak. A Romani Design tervezői hat műtárgyat választottak ki, és ezek hatására hat elbűvölően gazdag mintázatú női öltözéket és hozzájuk illeszkedő kiegészítőket készítettek.

A római és görögkatolikus felekezetű romák körében nagy jelentősége van a vallásos kegytárgyaknak és a Mária-kultusznak, így esett a választás a javarészt több százéves műtárgyakra, amelyek a kortárs öltözékeken új értelmet kaptak. A romák hitfelfogása eltér a hagyományos egyházi dogmáktól, feltételezések szerint a Szűzanya tisztelete összefüggésben állhat az ősi roma anyaisten-kultusszal. Ezzel is magyarázható, hogy a keresztény romák vallásosságában nagyobb szerepe van Szűz Máriának, mint Jézus Krisztusnak.

Fotó: dr. Torma Beatrix

A különleges kiállítás még január 2-ig megtekinthető a budapesti Ráth György-villában, ahol izgalmas kísérőprogramokat is szerveznek a kurátori csapat tagjai.

November 18. csütörtök 18 óra (kerekasztal-beszélgetés)
CARITAS – Mi a jó segítés titka? Hogy lehet jól adni?

November 20. szombat 16 óra (kerekasztal-beszélgetés)
Beszélgetés a nőiségről, emancipációról

A program során a női mintákról, szerepekről beszélgetünk, és igyekszünk felfejteni azokat a kulturális kódokat, amelyek a kiállításban látható ruhákban megjelennek. A Romani Design alkotóival, Varga Erikával és Helenával beszélget Farkasdy Melinda művészettörténész.

December 2. csütörtök 15:30 (könyvbemutató)
Borzák Tibor Cigánylélek című könyvének bemutatója Sztojka Kalapos Zoltánnal

Borzák Tibor legújabb könyvében a napjainkban még megfigyelhető, ám egyre inkább eltűnőfélben lévő cigány tradíciókról, vallásról, életvitelről szóló helyszíni riportok és a jelent dokumentáló szociofotók, valamint a főbb témákhoz kapcsolódó interjúk (Rostás-Farkas György, Forray R. Katalin, Hofher József) mellett megismerkedhetünk a soltvadkerti jövőbelátóval, Sztojka „Kalapos” Zolival, aki a cigánykártya fortélyait táltosnak tartott nagyanyjától leste el.

November 18, 25, december 2, 9 csütörtök 17 óra (tárlatvezetés)
Kurátori tárlatvezetés a Romani Design kiállításában

A Körforgásban: Romani Design január 2-ig látogatható kiállításában Dr. Horváth Judit, a tárlat kurátora és/vagy Farkasdy Melinda művészettörténész, társkurátor tart tárlatvezetést, esetenként a Varga-testvérek aktív részvételével.


Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.