Változatosan, de egészségtudatosan

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egészségtudatos táplálkozás minden életkorban jelentős szereppel bír, hiszen pozitív hatással van a bélműködésre, az emésztésre, de a testi-lelki jóllét, a megfelelő fizikai és szellemi teljesítőképesség alapját is képezi.

Szervezetünk számára elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű rostot, ásványi anyagot és vitamint vigyünk be nap mint nap. Ehhez nyújthat nagy segítséget, ha minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből állítjuk össze étrendünket, hiszen így jót teszünk testünknek, lelkünknek is. Ha valaki egészségtudatos életmódot követ, biztosan emlékszik azokra a tanácsokra, amelyeket kapott másoktól. Egy azonban biztos, a következő két tipp minden bizonnyal az elsők között hangzik el mindenkinél: étkezzünk változatosan és fogyasszunk minél több gyümölcs- és zöldségfélét.

Erre kínálhat kiváló megoldást a Hamé új termékcsaládja, amely négy, ízvilágában teljesen elkülönülő, izgalmas zöldségpástétomot tartalmaz, melyek a vegetáriánus étrendbe is könnyen beilleszthetőek. Sőt igen pénztárcabarátok is, amely nem utolsó szempont főleg akkor, ha különleges ízélményekre vágyunk. A márka négy olyan ízt álmodott meg, amelyek bármilyen alkalomhoz tökéletesen passzolnak. A paradicsomos-oregánós krém egy intenzív, kirobbanó ízű termék, a napsugaras időjárást felidéző hangulatot rejti magában. A gombás változatban a csiperke karakteres, őszinte íze dominál, míg a babos termék a könnyed, hívogató és izgalmakat ígérő karakterével csábít. A zöldségtatár pedig a sokszínű és extravagáns ízvilágával válik igazán különlegessé.

Galéria ikon

4

Galéria: Hamé veggie

A zöldségpástétomok könnyedén beilleszthetőek a főétkezésekbe is, de kifogástalan megoldásként szolgálnak mártogatósként vagy egy kirándulás alkalmával uzsonnaként is. Néhány tipp, amely segít meghozni a kedvet a pástétomokhoz:

  • Egy nehéz nap után otthon optimális lehet, ha néhány zöldséghasábot és tortilla chipset megbolondítunk babos vagy zöldségtatáros pástétommal.
  • Előételként kiváló lehet egy vékony szelet pirított kenyér a karakteres, letisztult csiperkekrémmel, esetleg egy kis friss zöldfűszerrel vagy sajtforgáccsal a tetején.
  • A paradicsomos-oregánós ízesítésű Hamé egy pár zöldséghasábbal és grissinivel mártogatva biztosan elnyeri még a gyermekek tetszését is.
  • Különleges ízvilágú péksüteményeket készíthetünk, ha a leveles tésztából pástétomos csigákat sütünk zöldségtatárral vagy csiperkekrémmel.
  • A mediterrán ízekhez szerelmesei készíthetnek házi quasadillát, amelyhez tökéletes alap lehet a babos pástétom.
  • Ha pizzatészta helyett a cukkínit vagy padlizsánt paradicsomos-oregánós pástétommal megkenjük, majd sajttal megszórva megsütjük, akkor igazi vitaminbombák kerülhetnek az asztalra.

A változatosság nem is olyan kimerítő, ha az ember tudatosan keresi az olyan termékeket és praktikákat, amelyek segítik abban, hogy helyes táplálkozás inkább szórakoztató legyen, mint nehéz.

További információ: https://www.facebook.com/groups/tizoraiuzsonnatippek

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.